Egyre fokozódik a kormányon a nyomás, hogy rendezze a tanári életpálya körüli problémákat. Az ágazatért felelős miniszter, Kásler Miklós hétfőn jelentett be tíz százalékos béremelést, amit technikailag egy ágazati szakmai pótlék formájában kapna meg minden pedagógus munkakörben dolgozó idén júliustól.
Nyomorúságos, béremelésnek álcázott pótlékkal próbálják kiszúrni az egyre dühösebb ágazati dolgozók szemét
– a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) így fogadta a bejelentést. Az érdekképviselet szerint a kormány az intézkedéssel csak megosztani igyekszik az elégedetlen tanárokat. Hozzátették, a pótlék helyett a helyzeten egy egyszeri, legalább 60 százalékos fizetésemeléssel lehetne érdemben javítani, illetve a béreket a mindenkori, és nem a 2014-es minimálbérhez kellene igazítani. A szakszervezet kiemelte, hogy a pótlék bármikor elvehető, és nem is egészen világos, hogy mihez képest jár majd a tíz százalék többlet.
Ez a konfliktus még inkább aktuálissá teszi a tanárok hiányát és a pedagógusok elöregedését mutató adatokat, amelyek a Közoktatás indikátorrendszerében láttak napvilágot. A megfelelő képesítés nélkül oktató pedagógusok aránya ugrásszerűen megnőtt 2016 és 2018 között, miközben egyre ritkábban találkozni az iskolákban 40 éves kor alatti tanárokkal – igaz, ez utóbbi probléma korántsem új keletű, a tendencia 2003 óta folyamatosan tart.
A pedagóguspálya népszerűségén esett csorbát nem csak a fenti adatok jelzik. Az alacsony fizetések és a kemény munka ellenére a tanárképzések 2007 és 2016 között egyre kedveltebbé váltak: a 2012-es évet leszámítva (amikor jókora változásokon ment keresztül az oktatási rendszer) szinte folyamatosan nőtt a pedagógiai szakokra jelentkezők aránya az összes felvételi jelentkezésen belül. Kilencévnyi majdnem folyamatos, összesen kilenc százalékpontos emelkedés után azonban 2017-ben megtört a trend.
Az évtized közepéig tehát lehetett még némi alapja a tanári hivatás presztízsnövekedéséről szóló kormányzati kommunikációnak, a friss (igaz, még most is csak 2017-re vonatkozó) adatokat nézve viszont
kevéssé bízhatunk abban, hogy a hiányzó pedagógusokat pótolni tudják a tanító- és tanárképző intézmények.
Ráadásul a felvételizőknek csak egy része lép majd a későbbiekben ténylegesen a tanári pályára, és az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a 2010-es években jócskán csökkent az egyetemekre és a főiskolákra jelentkezők száma, így a fenti arányok egy fokozatosan szűkülő csoportban jellemzők.
A tanári pálya fiatalok körében megingó népszerűségének egyik oka valószínűleg az, amire a PDSZ már idézett közleménye is kitér, miszerint
a pályakezdő, gyakornok tanárok bére azért emelkedett január 1-től 8 százalékkal, mert enélkül nem érte volna el a garantált bérminimumot, vagy ahogy gyakran nevezik, a szakmunkás minimálbért.
A megélhetés kérdése mellett szakmai szempontból is többször élesen konfrontálódott a kormány a pedagógusokkal. Utoljára a január végén közreadott Nemzeti alaptanterv ellen szólaltak fel egymás után tanárok és iskolai tantestületek.
Mindeközben a pedagógusok vállán folyamatosan nő a teher: több cikk kiemelte már a Közgazdaságtudományi Intézet kötetében megjelent adatokra hivatkozva, hogy megnőtt a különböző okok miatt fokozott figyelmet igénylő diákok aránya a közoktatásban. És van még egy rendkívüli rendkívül kedvezőtlen tendencia, amit fontos lenne mielőbb megállítani:
mindinkább lemaradnak a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók a jobb körülmények között élő társaiktól a kompetenciaméréseken.
Vagyis az iskolarendszer az egyik legfontosabb feladatát, nevezetesen a diákok közötti egyenlőtlenségek csökkentését egyre kevésbé látja el.
