Hírlevél feliratkozás
Avatar
2018. december 22. 08:01 Közélet

Az állami egészségügyi ellátás már soha nem lesz jó, a magánintézményekbe mennek át az orvosok, ápolók

(Ez a cikk a 2018-as Társadalmi Riportban megjelent A párhuzamos valóság – a magán-egészségügyi rendszer kiépülése című tanulmány szerkesztett, rövidített változata. A teljes szöveg itt olvasható.) 

Az állami egészségügy állapota és a szolgáltatás minősége a hétköznapi életben és a médiában is rendszeresen visszatérő beszédtéma. Nem véletlenül, hisz rengeteg embert érint. Ennek ellenére a GDP 5 százalékánál alig valamivel többet költenek rá.

A magánegészségügyről azonban a legritkábban esik szó, csak csendben elkezdték használni az emberek. A középosztály tagjai anélkül járnak magánrendelőkbe, hogy sokat töprengenének azon, miért is kell az állami egészségügyre költött összegnek még a felét elkölteniük, ha gyorsan és jó körülmények közt akarnak gyógyulni. Ugyanis az a magánegészségügy, amelyik húsz évvel ezelőtt még a gazdagok luxusa volt, az elmúlt tíz évben a hétköznapi élet részévé vált. Az utóbbi időben pedig kezd rendszerré összeállni. Ez a tanulmány ennek a tízéves folyamatnak az eredményét mutatja be: az elemeiben ismerős, de struktúrájában ismeretlen magánegészségügy látlelete.

Magánegészségügy már a 60-es években is létezett, a vezető elvtársnők Rotschild Klára Váci utcai szalonja után a szomszéd házban a nőgyógyászukat is felkeresték, ha látták, hogy a főorvos úr nyugati márkájú kocsija épp ott parkol. A szocializmus hiánygazdasága miatt később a lakásrendelők egyre szaporodtak. Budapesten és a nagyvárosokban sokaknak lett nőgyógyásza, fogásza, házhoz kijáró gyerekorvosa, később még plasztikai sebésze is. Ezekre azonban mind a praktizáló orvosok, mind a betegek az állami egészségügyet kiegészítő kisipari tevékenységként tekintettek. Az első komplex ellátást nyújtó intézmények csak a rendszerváltás után, az 1990-es években jöttek létre, a Kaáli Intézet után a Medicover, a Telki Kórház, a Budai Egészségközpont, több laborszolgáltató és diagnosztikai központ.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegállíthatatlanul piacosodik és kétsebességes lesz a magyar egészségügyA Csányi család megjelenése fordulópont lehet a hazai magánegészségügyben, megkezdődhet a piaci konszolidáció. Több millió magánbiztosított kell a komplexebb ellátásokhoz. G7 beszélgetés Lantos Gabriellával, a Róbert Károly Magánkórház igazgatójával.

Ezek azonban kezdeti elszigetelt próbálkozások voltak, egészen a 2008-as szociális népszavazásig. Akkor vált világossá, hogy bezárult az időkapu. Húsz évvel a rendszerváltás után a nagy elosztórendszerek strukturális átalakítását már nem fogadja el a magyar társadalom. Ez alatt a húsz év alatt nem akadt egyetlen szereplő sem, aki segített volna megértetni a közvéleménnyel egy közgazdasági egyszeregyet. Azt, hogy az egészségügyben gyors, olcsó és közelben lévő ellátást nem lehet egy időben nyújtani. Ezért dönteni kellett volna, mi igazán fontos, és miről hajlandók az emberek lemondani. Ez a szembenézés elmaradt.

A szociális népszavazással az is világossá vált, hogy kevés munkavállaló alacsony összegű befizetéséből ezeket a mozdulatlan nagy rendszereket nem lehet európai színvonalon fenntartani (a felnőtt lakosság alig negyede fizet a minimálbérnél magasabb összeget az egészségügyi ellátásért). Válság idején és azt követően pedig végképp nincs elég forrás. Mindez pedig azzal a következménnyel járt, hogy az egységesülő európai munkaerőpiac először az egészségügyi személyzetnek tudott visszautasíthatatlan ajánlatot tenni.

Az állami egészségügyet ma három tagadás jellemzi: nem volt reform, nincs pénz, és nem lesz elég képzett munkaerő.

Mindezektől függetlenül a választás kényszere ma is megvan. Dönteni kell arról, hogy a három, egy időben teljesíthetetlen feltétel közül melyikről mondunk le: gyors, olcsó vagy közeli legyen-e az ellátás. A magyar társadalom ebben a döntésében (is) rendkívül megosztott. Az egyik csoportnak az a legfontosabb, hogy olcsó (ingyenes) legyen. Az is jó, ha közel van. Hát, legfeljebb nem elég gyors. Ők azok, akik az állami egészségügyet használják. Az ő szempontjaikra figyelnek a politikai szereplők, pártállástól függetlenül. Legyen több pénz, és akkor minden jó lesz. Ha majd lesz pénz, minden rendbe jön.

A másik csoport nem biztos, hogy ismeri a közgazdasági közhelyeket, de érzi, hogy nem kap gyorsan jó ellátást. Nekik pedig az idő pénz. Persze jó, ha a közelben van. Ok, legfeljebb nem olcsó. Akik így gondolkodnak, a magánegészségügyet választották. Mivel az ő érdekeiket nem képviseli senki, másodjára is belenyúlnak a pénztárcájukba, miután már befizették a tb-járulékukat – mások ellátására. Ahogy romlott az állami ellátás színvonala, úgy lettek egyre többen. Ha pedig bővül a kereslet, vele együtt bővül a kínálat is. Felnőtt és gyerek járóbeteg-ellátás, labor, diagnosztika, egynapos sebészet, szülészet, kórházi ellátás az életet nem veszélyeztető betegségekben, ápolás, rehabilitáció. Rövid idő alatt egész rendszerré állt össze a magánegészségügy.

Magyarországon az egészségügyi kiadások egyharmadát magánforrások fedezik. Ez az arány a duplája az OECD-átlagnak, és szinte a legmagasabb az Európai Unióban, csak a válságból még mindig kilábalni nem tudó Görögországban és Portugáliában nagyobb ez a szám. Nem véletlen, hogy ilyen kimagaslóan magas a magánköltések aránya, az állami költések szintje ugyanis rendkívül alacsony. 2016-ban a magyar kormány a GDP 5,2 százalékát költötte egészségügyi kiadásokra, ami csak kétharmada a 7,8 százalékos OECD-átlagnak. Így, az állami és magánforrásokból együtt sem költ többet az ország, mint a GDP 7,6 százaléka, ami az OECD 9,9 százalékos átlagának a háromnegyede. Más szempontból vizsgálva azt is mondhatjuk, hogy 

Magyarországon az összes szereplő arányaiban éppen annyit költ egészségügyre, mint egy átlagos OECD-országban az állam egyedül.

Az EU-ban a magyar hal a legkorábban 

Ugyanis az alacsony mértékű állami finanszírozás és az alacsony GDP együttes következménye az, hogy Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi közkiadás a jómódú országok kiadásainak harmadát sem éri el, az OECD-átlagnak a fele. Ennyiből nem lehet mindenki számára minden igényt kielégítő állami egészségügyet működtetni, így marad a nivelláltan rossz egészségügyi ellátás. A nagyon alacsony állami kiadásokat és az alacsony színvonalat a betegek azzal kompenzálják, hogy aránytalanul sokat költenek még a saját jövedelmükből is egészségügyi ellátásra.

Évente a magyarok fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek saját forrásból egészségügyi kiadásokra. Ez a fejlett országokban kiadott összeg fele, és a környező országok polgárainál egyharmaddal több. Különösen sokat költenek a betegek járóbeteg-ellátásra. Felmerül a kérdés, miért költenek ilyen sokat a magyar háztartások egészségügyre akkor, ha az aktív korú alkalmazottak tb-járulékot is fizetnek, a bruttó jövedelmük 7 százalékát? A kézenfekvő magyarázat az, hogy nem statisztikákat böngésznek, sokkal inkább a bőrükön érzik azt, amit egyébként a számok is mutatnak. Az alacsony színvonalú állami ellátás legsúlyosabb, sőt visszafordíthatatlan következménye az, hogy mi sokkal korábban halunk meg, mint európai sorstársaink. Az életünkkel fizetünk a rossz egészségi ellátásért. A 40 éves korban várható élettartamban a nők abszolút listazárók, a férfiak esetében csak Litvánia van rosszabb pozícióban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA választási hajrában a magyarok nem a migránsokat, hanem az egészségügyet tartották a legnagyobb problémánakAz Eurobarometer tavaszi felmérése bizonyos szempontból egészen megdöbbentő képet fest rólunk.

Összefoglalva tehát, a magyar állam nem fordít elegendő forrást a betegek gyógyítására, és az egészségügyi rendszer rossz működése miatt nem is tudja megóvni attól a polgárait, hogy az Európai Unióban szinte a legkorábban haljanak meg. Nem tűnik véletlennek tehát az, hogy a magyar egészségügyi kiadások harmada magánforrás.

A legfontosabb trend az, hogy a magánszférában és az állami finanszírozásban pont ellentétes szempont érvényesül. Míg az állami kiadások a kórházi ellátásra helyezik a hangsúlyt, addig a magánszférában a járóbeteg-rendelések finanszírozása a kimagasló, négyszerese a magánkórházi kiadásoknak. Ez egyáltalán nem véletlen, a fő ok a kettős finanszírozás tilalma. Emiatt egy ellátást Magyarországon ma vagy állami, vagy magánforrásból lehet finanszírozni, a közös finanszírozást büntetik. Emiatt a betegek jelentős része csak a relatíve olcsóbb járóbeteg-ellátás költségeit képes saját forrásból kifizetni, a legalább egy nagyságrenddel drágább, 200 000 forintnál kezdődő kórházi ellátást csak sokkal kevesebben engedhetik meg maguknak. Az állami szabályozási eszköz, a kettős finanszírozás tilalma így válik piacformáló erővé a tőle elvileg független magánszférában is.

A kettős finanszírozás tilalma magyarázza a másik trendet is. 2016-ban a járóbeteg-ellátásban elköltött magánforrások már meghaladták az állami finanszírozást, tehát a lakosság többet költött a szakrendelésekre (25 százalékkal), mint az állami biztosító! Ez persze nem azt jelenti, hogy a magánellátásban több orvos–beteg találkozás történt volna (erre azonban sajnos nincsenek adatok), hanem azt, hogy mivel a piaci árhoz képest rendkívül alacsony az állami járóbeteg-ellátás finanszírozása, a magánkiadások még alacsonyabb volumen mellett is meghaladják az államit. Tehát az elmúlt öt évben ugrásszerűen megnőtt a magán-egészségügyi szolgáltatások, kiemelkedően pedig a magán-járóbetegellátások iránti kereslet, párhuzamosan az állami ellátás fokozódó erodálódásával. És itt a betegek már többet költenek, mint az állam. Ezt a keresleti igényt követi a kínálat folyamatos bővülése: a magánegészségügyben működik a piaci logika.

Az állami ellátás már soha nem lesz jó, kiürül az egészségügy, ez az új trend

A magánegészségügy iránti kereslet növekedése évek óta folyamatos. Ezt sokan sokféleképpen értékelik. A szerző piaci tapasztalatai szerint az állami egészségügy vezetői ezt fenyegetésként élik meg. Két okból is. Egyrészt a magánegészségügy elszívja a jó általános állapotú középosztályi, fiatal vagy középkorú betegeket, akik egyben a legfizetőképesebbek is. Ez mind szakmai, mind egzisztenciális szempontból gondot okoz az állami ellátásban dolgozóknak. Másrészt, éppen emiatt elszívó hatása van a nem vezető pozíciót betöltő szakemberekre is.

Kevesebb hálapénz, nehezebb beteganyag marad a távozók után. Így sok orvos és nővér is követi a betegeket a magánellátásba. Egyelőre a nagy többség még nem adja fel a főállását az állami ellátásban, de szabadnapján, délután egy magánrendelőben dolgozik. „Ez a jövő” – mondják. A magánellátásban szerzett ügyfélközpontú tapasztalatokat azonban nem tudják visszavinni és meghonosítani az állami intézményekben, azok merev és hierarchikus rendszerei miatt. Ezért nő a feszültség a „kétlakiak” és az állami alkalmazottak között. Ezt egyre többen végül úgy oldják fel, hogy teljesen kivonulnak az állami ellátásból. Eddig ezt elsősorban a nem műtétes szakmákban dolgozó szakemberek tudták megtenni. De az első magánkórházak léte és sikerei bebizonyították, hogy a magánellátás nem szakmai parkolópálya, hanem teljes értékű orvosi munkára is alkalmas a kisebb beavatkozásokat végzők vagy korszerű technikát használók számára.

Ez felgyorsítja majd azt az eróziót, amit jó néhány éve a külföldi munkavállalás már elindított az állami egészségügyi rendszerben. 

Csak most nem a külföldi, hanem a belföldi kivonulás időszaka következik.

A nagy és korszerű intézmények léte és az ott elérhető karrierút miatt ugyanis lelassult az orvosok és nővérek külföldre vándorlása. De nem azért, mert jobb lett az állami intézményekben dolgozni. Hanem azért, mert van már hazai alternatíva! Ez a magyar betegek számára (és a magyar egészségügyi személyzet számára is) jó hír. A külföldre távozott orvosok ugyanis már soha nem fognak magyar betegeket gyógyítani. De a nagy intézmények által itthon tartott és jó körülmények közt dolgozó egészségügyi személyzet igenis fog. Így ennek az alternatív valóságnak, a magánegészségügynek a kiépülése nem a probléma, hanem a megoldás.

Az elmúlt tíz évben végre nem hajtott egészségügyi reformok miatt az állami ellátás már sohasem lesz olyan, ami ki tudná szolgálni az egyre öntudatosabb fogyasztókat. Ezért más alternatívát kell keresni. Az egészségügy szektorsemleges szabályozása és finanszírozása a megoldás. Nincs másik szektor, amelyikben világosabban mutatkozna meg az állami monopólium kártékony hatása.

Közélet egészségügy Lantos Gabriella magánegészségügy társadalmi riport Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2019. október 12. 12:09 Közélet

Egymáshoz hasonló településeken sem hoznak több pénzt a fideszes polgármesterek

Akkor sem látszik, hogy a kormánypárti vezetésű önkormányzatok jobb anyagi körülmények között működnének, ha egymáshoz sok szempontból hasonló fideszes és a kormánypárton kívüli vezetésű településeket összemérve vizsgáljuk meg a kérdést.

Jandó Zoltán
2019. október 11. 16:00 Közélet, Vállalat

Tízmilliárdokat költött Borkai városában telkekre az Audi

Kifejezetten sokat áldozott az Audi azokra a korábbi szántókra, ahol később az autógyártó logisztikai központja épült fel.

Bucsky Péter
2019. október 11. 07:01 Közélet

Gazdagabbak a fideszes kerületek, de az ellenzékiek jobban gyarapodnak

Vagyonosabbak az önkormányzatok és jobban lehet keresni a kormánypárt által vezetett fővárosi kerületekben, de az ellenzékiek lakossága gyorsabban nő.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. október 10. 06:42 Közélet

Nem megy jobban a helyi gazdaság, ha fideszes a polgármester

Jobb lett a helyi cégeknek és a lakók keresetének, ha fideszes polgármestert választottak 2014-ben, mint ha valaki mást? Az adatok azt mutatják, hogy nem.

Jandó Zoltán
2019. október 8. 13:13 Közélet

Rövid út vezet a Borkai-ügytől a Fidesz-KDNP legfelső köreiig

A Borkai-ügy kevés konkrétan megnevezett korrupciógyanús ügylete közül csak az Audi-telek adásvételén 4-5 milliárd forintot kereshetett valaki.

Bucsky Péter Kasnyik Márton
2019. október 8. 06:53 Közélet

Nem igaz, hogy a kormánypárti polgármesterek több pénzt hoznak a településeiknek

Több ezer település gazdálkodási adatai cáfolják a Fidesz fenyegetését. A nem kormánypárti települések kevesebbet kapnak az államtól nagy projektekre, de ezt pótolják máshonnan.