Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 5. 14:37 Élet

Ez még biztos hiányzott otthonról, itt az okos szappanadagoló

Ha gondolkoztál már azon, hogy mi lesz a következő okossá tett mindennapi használati tárgy, és a szappanadagolóra tippeltél, akkor gratulálunk. Sőt, a dolog már nem is teljesen újdonság, azért kapott most mégis némi sajtófigyelmet, mert a világ egyik vezető e-kereskedelmi vállalata, az Amazon éppen saját berendezést készül piacra dobni.

Az eszköz egyik jellemzője a beépített számláló, amely fokozatosan kialvó tíz LED-del jelzi azt a 20 másodpercet, ameddig egy kézmosásnak tartania kell az ajánlások szerint. Emellett természetesen az érintésmentes adagolást is tudja, amikor az ember közel tartja hozzá a kezét, de ezen is csavartak egyet a tervezők: minél közelebb tartja valaki a tenyerét, annál nagyobb adag folyékony szappant kap bele (három fokozaton belül).

Az eszközt össze lehet párosítani az Amazon Echo névre hallgató okosotthon-központjával, így aztán például be lehet állítani, ha valaki zenét vagy vicceket szeretne hallgatni kézmosás közben. A berendezés wifi-kapcsolaton keresztül kommunikál, feltölteni pedig egy mikro USB-csatlakozón keresztül lehet; egy töltés akár három hónapra elegendő energiát is adhat, de Echo-párosítás esetén biztosan nem tart ki ennyi ideig.

A golem.de cikke szerint 55 dolláros (nagyjából 16,5 ezer forint) árával az eszköz az egyik legdrágább lesz a mezőnyben, de egyelőre még nem kapható. A tartálya egyébként közel 355 milliméteres (12 uncia).

Az Amazon oldalán a termék környezetvédelmi előnyeire is igyekszik felhívni a figyelmet, például hogy 39 százalékban újrahasznosított műanyagból készül, a töltési lehetőségnek köszönhetően pedig nincs szükség elemekre. Persze kérdés, hogy jönne ki a termék a buta szappanadagolókkal való összehasonlításból, nem is beszélve az egyszerű, papírba csomagolva árult szappanokról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMelyik inkább környezetbarát, a szappan vagy a tusfürdő?Elég egyértelműnek látszik, hogy a kettő közül melyik terheli kevésbé a környezetet, de azért mégis van egy-két csavar a dologban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA tech cégek velünk akarnak aludniA Szilícium-völgy felfedezte, hogy az emberek alszanak néha, és ebből pénzt akar csinálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA termék, ami hat év késéssel lett menőIszonyatos lendületben vannak a csuklón hordható apró számítógépek, azaz az okosórák. A technológia sok ideje készen van, de most már arra is rájöttek, mivel lehet eladni őket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet amazon folyékony szappan okoseszközök szappan Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.