Laikus tapasztalataink alapján is egyértelműnek tűnik, hogy a szappan és a tusfürdő (vagy a folyékony kézmosószer) összetétele meglehetősen eltér egymástól. Bár tisztító hatásuk hasonló, a szappan szobahőmérsékleten szilárd, és ha a kézmosás során vizes oldatot készítünk belőle, még az sem olyan állagú és természetű, mint az alapból folyékony kézmosószer.
Ezt a hétköznapi tapasztalatot a készítés módja tökéletesen igazolja, és ez nagyon fontos, amikor azt szeretnénk meghatározni, hogy melyik mennyire terheli a környezetet. A szappan klasszikus alapanyaga ugyanis valamilyen zsiradék, azaz zsír vagy olaj, amely származhat állati, növényi vagy ásványi forrásból is, de manapság már leginkább növényi eredetű. Leegyszerűsítve az olajat vizes környezetben valamilyen lúggal kezelik, így az anyag átalakul, és ha tökéletes a folyamat, akkor a felhasznált lúg szinte nem is marad benne a szappanban (amely persze ettől még lúgos kémhatású termék lesz).
Ezzel szemben a tusfürdő tulajdonképpen egy speciális mosószer, amelynek kiindulási alapja valamilyen nyersolajszármazék, amelyhez ma már rengeteg mindent adnak hozzá (itt találsz róluk egy európai listát pdf-ben), de legfőképpen felületkezelő anyagokat, a hatékonyabb tisztítás érdekében.
Ez a szappan és a tusfürdő között a klasszikus különbség, de hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, létezik számos olyan szilárd szappan, amely nagy részben tartalmaz szintetikus, mosószer-szerű anyagokat is , vagyis sajnos a szappanok mára jelentősen „eltusfürdősödtek”.
A környezetvédelmi összehasonlításhoz az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:
- Az alapanyagok előállításakor keletkező környezeti terhelés, beleértve a felhasznált energia terhelését.
- A gyártás során keletkező terhelés, beleértve a felhasznált energiát.
- A termék szállítását a boltokig, majd onnan a háztartásokig, a szállítás, a tárolás és a csomagolás okozta terheléssel együtt.
- A használati szokásokat.
- A csomagolóanyag hulladékkezelését, illetve a szennyvíz kezelését.
Jól látszik, hogy az életciklus-vizsgálat szokás szerint ebben az esetben is meglehetősen összetett, és ezért elég nagy munkát igényel. A legutóbbi tudományos igényű adatgyűjtést ebben a témában 2009-ben végezték el svájci kutatók (pdf), és a mai napig ez tekinthető a legjobb európai kiindulópontnak.
Bár a tanulmány most már több mint 10 éves, az alapvetések azóta sem változtak. A tusfürdő előállításához majdnem ötször annyi energiára van szükség, mint a szappanéhoz, elsősorban azért, mert közvetetten a nyersolaj az alapanyagok forrása. A tusfürdő további nagy hátránya a csomagolás, mert általában olyan vastag műanyag flakonokban forgalmazzák, amelyek előállítása szintén energiaigényes (és szintén petrolkémiai gyökerű műanyagipari termék), ráadásul a szelektív gyűjtése és újrahasznosítása is csak részleges, vagyis problémás.
Ugyan gyakran előfordul, hogy a szappanokat is műanyag fóliába csomagolják, ám ezek sokkal kisebb tömegűek, másrészt sok esetben papírral váltják ki őket. A tusfürdő a szállítás okozta terhelésnél is sokat veszít: a folyékony állag ugyanis a jelentős víztartalomnak köszönhető, így összességében jóval nagyobb tömeget kell szállítani.
A végső ütést mégis a használati szokások viszik be a tusfürdőnek. A felmérések szerint ugyanis a szappanokhoz képest hétszer többet használunk el belőlük ugyanahhoz a kézmosáshoz. Ez lehet azért, mert a flakon adagolója eleve így van beállítva, de sokan akár kétszer-háromszor is lenyomják a kart egyetlen adaghoz.
Ha nincs adagoló a flakonon, fürdésnél akkor is könnyen meglódul a folyékony anyag, míg szappanozáskor sokkal kisebb azoknak az aránya, akik mindig rengeteg anyagot visznek fel a testükre.
Az alábbi táblázat azt foglalja össze, hogy a két termék készítése és használata során hány gramm szén-dioxidnak megfelelő káros anyag jut a környezetbe.
A végeredmény a szappan nyilvánvaló győzelmét mutatja, hiszen a tusfürdő/folyékony szappan csaknem másfélszer több káros anyaggal terheli meg a környezetet.
Mielőtt azonban végleg lándzsát törnénk a tusfürdő felett, az eredményeket érdemes árnyalni.
A kutatást 2009-ben publikálták, és azóta számos dolog megváltozott Európában. A legfontosabb különbség talán az, hogy a svájci kutatók 11 évvel ezelőtt minden energiaterhelést földgázalapon számoltak, azóta viszont az európai energiamixből a megújuló források jelentős részt hasítottak ki. Ezért valószínűleg ma már nem igaz, hogy egy szappanos kézmosás 0,011 kilogramm, a folyékony szappanos pedig 0,0151 kilogramm CO2-egyenértékű terheléssel jár.
Ha azonban abból indulunk ki, hogy az ipari üzemek ugyanolyan energiabeszerzési forrásokat használnak, függetlenül attól, hogy szappant vagy tusfürdőt készítenek, akkor a megújulók okozta kibocsátáscsökkentés az arányokat tekintve egyenlő lehet.
Hasonló a helyzet a szállítással. Az elmúlt évtizedben a szigorúbb európai kibocsátási normák következtében a szállítás károsanyag-kibocsátása csökkent, így a végső értékek abszolút értelemben biztosan nem stimmelnek, ennek ellenére jó eséllyel feltételezhető, hogy a szappan relatív előnyei megmaradtak.
Ezt az előnyt érdemben csak az csökkentheti, ha a tusfürdő meg tud szabadulni a csomagolásától, azaz tömeges méreteket ölt az újratölthető forgalmazás. Ennek van esélye, nemrég mi is bemutattuk, hogy például a Rossmann Csehországban már teszteli a rendszert.
Ekkor a legnagyobb nyitott kérdés az marad, hogy a bolti újratöltő automatáig milyen csomagolásban jut el az anyag. Ha a kis flakonokat óriási műanyag tartályokkal helyettesítik, az egyrészt óriási fejlődés, mert az egy literre jutó fajlagos műanyagigény csökken – a tartályok újrahasználata pedig a keletkező hulladék mennyiségét érdemben csökkenti -, másrészt azonban még ez sem iktatja ki a a műanyaghasználatot annyira, mint a szappannál.
Ráadásul a szappan csomagolásmentes bolti árulása ennél is sokkal egyszerűbb, még csak nem is új módszerről van szó, hiszen régóta lehet sok helyen „kimért” szappant kapni.
A szappannak egyetlen sebezhető pontja maradt: a növényiolaj-szükséglete. Az ipar legfontosabb kiindulási anyaga ma a pálmaolaj, amely a közismert erdőirtási problémát gerjeszti a fejlődő országokban. A pálmaolaj iránti növekvő kereslet arra ösztönzi a farmereket, hogy növeljék a termőterületet, és ez gyakran az erdők kárára történik.
Az összehasonlítás végső nyertesének az a szappan tűnik, amelynek a gyártója fenntartható forrásból veszi a növényi olajat, nem rak a termékébe túl sok szintetikus nyersolajszármazékot, és a lehető legkisebb tömegű, újrahasznosítható csomagolással, esetleg csomagolás nélkül szállít.
Ha azonban nem bízol a gyártó beszerzési forrásaiban, és az erdőirtást nagyobb veszélynek érzed, mint a petrolkémiai ipar működését, akkor lehet, hogy a csomagolásmentes folyékony szappanra fogsz szavazni.
Már csak az a kérdés, hogy vannak-e ilyen termékek a boltokban a pénztárcádnak elviselhető formában.
