Sok embernek nem kell bemutatni az IKEA összeszerelési útmutatóit, amelyek lépésről lépésre végigvezetnek az összeállítás folyamatán. Ezek használhatóságáról hosszú vitákat lehet folytatni baráti társaságokban, de a vállalatot szélesebb körben nem ezért szokták bírálni, hanem mert bútorai híresen nehezen bírják a helyváltoztatást, az „eldobható bútor” kategória pedig nem fér össze a fenntarthatósági célokkal.
Márpedig a világ egyik legnagyobb fafelhasználó vállalata is szeretne zöldülni, ennek jegyében szüntette meg például a nyomtatott katalógusát, és tervez belevágni bútorok kölcsönzésébe és használt darabok kereskedelmébe is. Ebbe a vonulatba illeszkedik a szétszerelési útmutatók létrehozása, amelyek nevüknek megfelelően megfordítva mutatják be a folyamatot, hogy költözésnél ne kelljen az összeszerelési füzetből fejben visszafelé lejátszani a dolgot.
A kezdeményezés fogadtatása elsöprően pozitívnak tűnik az internetes találatok alapján, és eddig legkevesebb hat népszerű bútordarabra adták ki az útmutatót. Az irány természetesen üdvözlendő, de aki már szerelt össze néhány IKEA-bútort, valószínűleg gyorsan kitalálja, hogy a szétszerelés hol bicsaklik meg: a szögeknél.
Sok IKEA-szekrény hátsó fala egy vékony farostlemez, amelyet szögekkel kell hozzáerősíteni a bútordarab többi részéhez. Ezeket úgy kihúzni, hogy közben az ember ne roncsolja szét a lemezt – és persze a csatlakozó polcokat – igencsak nehéz feladat, még ha nem is lehetetlen. Ha ezt ki akarják küszöbölni, akkor már a tervezésnél figyelembe kellene venni a szétszerelhetőség szempontját – ez viszont jó eséllyel azt is magával hozná, hogy valamivel több faanyag kellene például a szekrényekbe, amelyek részben pont az anyagfelhasználás csökkentése érdekében lettek karcsúbbak az utóbbi évtizedekben.
