Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 25. 11:40 Világ

Bérbe adná bútorait az IKEA, hogy még környezetbarátabb legyen

Az otthonunkból eddig csak magát a lakást bérelhettük mástól, ám ha az Ikea kitart legújabb ötlete mellett, akkor a jövőben a bútoroktól a szőnyegig minden mást is bérelhetünk majd.

A vásárolóknak sokszor nincs szükségük arra, hogy sajátjuk legyen a termék, viszont egyre többet gondolnak a bútor kidobásával járó környezetvédelmi következményekre -mondta Jesper Brodin, az Ikea vezérigazgatója a davosi Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésén, amiről a Telegraph számolt be.

Éppen ezért a svéd multi különböző „radikális” megoldásokat tesztel. Brodin szerint az érdeklődés nagyon városfüggő. Londonban például nagyon sok az ingázó ember, aki nem akar egy igazi második otthont, ezért itt a lakásbérléssel együtt a bútorbérlés is népszerű lehet, ám minden piacon másra van igény. A japán vásárlóktól például inkább visszavásárolják a bútorokat, amiket aztán újra elad a cég. Belgiumban pedig megjavítják a sérült bútorokat, amiket a cégen keresztül el is adományozhatnak a vevők.

A cél, hogy egy „körkörösebb gazdaságot” alakítsanak ki, amire ma már a vásárlóknak is igényük van. Ennek lényege, hogy a termékeknek minél hosszabb életciklusuk legyen, és miután annak végére is érnek, lehessen belőlük valami más hasznos tárgyat készíteni.

Az Ikea célja, hogy 2020-ig elérje, hogy az általa termelt hulladék 90 százalékát újrahasznosítsa vagy energiát termeljenek belőle.

Brodin szerint ezek az üzleti modellek egy nagyon fontos gazdasági ösztönzőt építenek be, mivel tudatosságra ösztönzik az embereket. Meggyőzheti őket arról, hogy nem kell, hogy minden az „enyém” legyen, hanem inkább legyen minden a „miénk” és aztán amit lehet, hasznosítsuk újra.

Az Ikea világszerte 362 áruházzal rendelkezik, aminek száma a jövőben csak nőni fog. Brodin éppen ezért bízik benne, hogy eredményesek lehetnek a környezettudatosság erősítésének ügyében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fenntarthatóság Ikea környezetvédelem world economic forum Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.