Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. november 22. 06:53 Élet

Be fog érkezni -70 fokon a magyar oltóhelyre a koronavírus-vakcina, ha veszünk belőle

2019. október 29-én az akkor másfél éves, gerincvelő-izomsorvadásban (SMA) szenvedő Zente megkapta a kezeléséhez szükséges gyógyszert. A 700 millió forintba kerülő, adományokból finanszírozott génterápiás készítményt Amerikából kellett Magyarországra szállítani úgy, hogy közben állandó, -60 és -80 fok közötti hőmérsékletet kellett biztosítani a terméknek.

Nem sokkal Zente után egy Levente nevű kisfiú is megkaphatta a kezelést, szintén az adományoknak köszönhetően, a két ismert történetet azonban most csak azért említjük, hogy nyilvánvaló legyen: nem példa nélküli az, hogy Magyarországra -70 fokon tartva érkezik gyógyszer.

Ez most azért lehet fontos, mert az egyik legígéretesebb koronavírus-vakcina, az amerikai-német Pfizer/BioNTech közös fejlesztése ilyen hideg szállítási körülményeket igényel.

Feller Antal, a gyógyszer nagykereskedő Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója azt mondja, a -20 fokos szállítás majdhogynem mindennapos rutinnak számít, a sima hűtőben tárolható gyógyszerek logisztikája pedig értelemszerűen még egyszerűbb. Ha tonnaszámra érkezik Magyarországra mindennap a fagyasztott élelmiszer, akkor a jóval kisebb tömegű, de érzékenyebb gyógyszerszállítás sem lehet gond.

Az angol elnevezés alapján ULT-nek (ultra low temperature) nevezett logisztika alapját speciális tárolóedények adják, amelyekben meghatározott technika szerint szárazjeget, azaz szilárd szén-dioxidot kell tartani és cserélni egészen a felhasználásig. A hőmérsékletet állandóan, valós időben monitorozzák, és a GPS-jelek alapján az edény helyét is követik.

Ahogy a vezérigazgató mondja, a koronavírus-vakcinával kapcsolatban logisztikai szempontból most az a legfontosabb, egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy egyszeri alkalomról (azaz adott esetben két egymás utáni beoltásról) vagy a szezonális influenzához hasonló, bizonyos időközönkénti ismétlésről lesz szó.

Előbbi esetben ugyanis a speciális szállítás lehetőségét csak bizonyos, viszonylag rövid időre kell kiépíteni, azt viszont globális szinten. Ha egy (pár) oltással megoldható lesz a koronavírus elleni védekezés, akkor az egyszeri globális kampány egyszeri nagy költséggel jár majd. Ha viszont évente oltani kell, akkor a kezdeti befektetés hosszabb távra morzsolható el, fennmaradhat egy olyan logisztikai szolgáltatás, amelyet időről-időre igénybe vesznek a gyártók és a megrendelők.

Az engedélyezés kapujában álló koronavírus-oltások közül jelenleg egyedül a Pfizer/BioNTech vakcináját kell -70 fokon szállítani. Ebből az oltásból az Európai Unió 200 millió dózist kötött le. Ahogy korábban bemutattuk, ez jelenleg csak annyit jelent, hogy Magyarország ebből a keretből a népesség arányának megfelelő kontingensre vásárlási lehetőséget kap. A magyar lakosság jelenleg alig több mint 2 százalékát adja az uniós népességnek, azaz körülbelül 4 millió adag ilyen oltás vásárlására lesz lehetőség, ha a készítmény megkapja a forgalmazási engedélyt.

Az unión keresztüli beszerzés előnye a kezdeti hozzáférés mellett többek között a piacinál alacsonyabb ár, amit azért ad minden hasonló gyártó, mert az unió anyagilag és az engedélyezéshez szükséges szabályozás felgyorsításával támogatta a fejlesztést. Ugyanakkor a vásárlás a tagállamok részére csak lehetőség és nem kötelezettség, ezért biztosra ma még nem lehet megmondani, hogy tényleg veszünk-e olyan vakcinát, amelyet ilyen speciális körülmények között kell szállítani.

Az amerikai Moderna oltása hasonló mikrobiológiai alapokra épül, mint a Pfizer/BioNTech párosé, de azt elég -20 fokon szállítani. A további, számunkra eddig elérhetővé vált oltásjelöltek (például az orosz Szputnyik V., az Oxfordi Egyetem/AstraZenca fejlesztése, vagy a Sanofi/GSK fejlesztése) még ilyen komoly hűtést sem igényelnek.

A -70 fokos közeg ugyanakkor sokkal gyorsabb készletfordulást kíván meg, hiszen egy ilyen oltást aligha lehet például egy háziorvosi rendelőben napokig tárolni. Nem biztos, hogy ez a körülmény érdemben drágábbá teszi az oltást, de nyilvánvaló, hogy egy hétköznapi háztartási hűtőben hetekig eltartható készítmény célba juttatása lényegesen egyszerűbb feladat.

A WHO adatai szerint ugyanakkor az oltások majdnem fele használhatatlanná válik a szállítási hibák miatt, a megfelelő hőmérséklet biztosítása különösen a fejlődő országokban problémás. Ekkora luxust a világjárványban nem lenne szabad megengedni, a mostani logisztikai feladat ezért globális méretben egészen különleges lesz. Emberek százmillióit, de inkább milliárdjait kellene viszonylag rövid idő alatt beoltani, és közben minimálisra kellene csökkenteni a szállítási veszteséget.

A Pfizer azt mondja, óriási erőkkel és befektetésekkel készül a szállításra, a tárolóedények már készen állnak majd, mire az oltások elindulhatnak. A dolog fő nehézségét az adja, hogy globális terjesztést kell majd megoldani, mindössze néhány gyárból. Világjárvány nélküli békeidőkben a gyárból regionális raktárakba szállítják az oltásokat, ahonnan további kisebb területi egységekbe kerül a termék, és csak onnan megy a rendelőkbe.

Ezek a központok fel vannak készülve a tárolásra, ám minél többször kell megmozgatni a készítményt, annál nagyobb veszélye lesz a sérülésnek-kiolvadásnak, és annál lassabb lesz a terjesztés. Amikor pedig az oltópontra ér a vakcina, ott minél gyorsabban be kell adni, a tárolóedénnyel pedig rohanni vissza a logisztikai központba.

Bár a Pfizer/BioNTech oltás a friss hírek szerint már év vége előtt forgalomba kerülhet, egyelőre nincs információ arról, hogy Magyarország vásárol-e belőle, és ha igen, akkor hol alakítja ki az oltópontokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet BioNTech hungaropharma hűtés koronavírus logisztika oltás Pfizer szállítás vakcina Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

A járvány kezelése során nagyon fontos a hatóságokkal szembeni bizalom, de ezen a korábban közölt adatok elhallgatása javítani biztosan nem fog.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Stubnya Bence
2025. április 28. 06:01 Adat, Közélet

Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult

A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.