Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. szeptember 3. 12:10 Élet

Ötmilliárd ember beoltása múlhat azon, hogy lesz-e elég fagyasztó

A világ népességének nagyjából kétharmada él olyan helyen, ahol a koronavírus elleni vakcinához való gyors hozzájutást jelentősen nehezítheti majd, hogy nem áll rendelkezésre a vakcinák szállításához szükséges infrastruktúra. Egészen konkrétan az oltás fagyasztásához szükséges berendezések hiányoznak – derül ki a DHL és a McKinsey új közös tanulmányából.

Az érintett afrikai, latin-amerikai és ázsiai országokban főleg a vakcina kórházakba és oltóközpontokba szállítása és a helyszínen való tárolása ütközik majd technikai akadályokba, ezért a jelenlegi felszereltség mellett a becslések alapján körülbelül 25 fejlett ország 2,5 milliárd lakosához jut majd csak el gond nélkül a fagyasztott oltóanyag.

Katja Busch, a DHL kereskedelmi igazgatója a Financial Timesnak azt mondta, a logisztikai cég már több ország kormányával tárgyal arról, hogy miként lehetne a hiányzó kapacitásokat gyorsan felépíteni.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján jelenleg több mint 170 vakcina fejlesztése van folyamatban világszerte, és ezek közül több mint 30 esetében már elkezdték a klinikai teszteket is. A vakcinák hatásmechanizmusa nem mind ugyanolyan technológián alapul, azonban számos ígéretesnek tűnő – például a Moderna vagy a Biontech és a Pfizer által közösen fejlesztett – oltóanyag mRNS-alapú, ami csak nagyon alacsony hőmérsékleten szállítható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa Magyarországon maradok, panaszkodó, középszerű kutató lettem volnaLesz oltás a koronavírus ellen, és talán nem is kell évente megismételni - mondja lapunknak adott interjújában Karikó Katalin, az újfajta vakcina alapelvének egyik kifejlesztője. Elmondja, hogyan élte meg, amikor 1985-ben Szegeden ajtót mutattak neki, és miért nem kap jutalékot egyetlen eladott oltás után sem.

A kiszállítás idővel egyszerűbbé válhat, ha már több tapasztalat gyűlik össze arról, hogy az egyes vakcinák pontosan mennyire érzékenyek a hőre. Elővigyázatosságból az első vakcinákat fagyasztott állapotban szállítják ki, de Ugur Sahin, a Biontech vezérigazgatója arra számít, hogy az első körös kiszállítások alapján az fog kiderülni, hogy a covid-vakcinák nem térnek el jelentősen a létező oltásoktól ilyen téren.

A DHL becslései szerint 2 és 8 fok közötti – az oltások tárolására vonatkozó általános előírásnak megfelelő – hőmérséklettel számolva, a jelenleg rendelkezésre álló infrastruktúra alapján a világ népességének 70 százalékát, nagyjából 5 milliárd embert lehetne oltásssal ellátni. A legrosszabb infrastruktúra Afrikában van.

A tanulmány becslése szerint a kiszállításhoz jelentős légi közlekedési kapacitásra is szükség lesz, a következő két évben 15 ezer repülőúttal számolnak, de a helyzetet nehezíti, hogy a járvány miatt jelenleg sok olyan utasszállító járat marad ki, ami csomagot is szállít. A DHL kereskedelmi igazgatója szerint ez ugyanakkor nem jelent majd problémát, mert ezek a légitársaságok jó eséllyel kizárólag az oltások kiszállítása céljából is elindítják a járataikat, ha szükség lesz rá.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet covid-19 infrastruktúra kiszállítás logisztika vakcina Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.