Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. április 14. 06:33 Élet

A jatt eltűnt, cím sincs mindig elég: most sem álom az ételfutárkodás

A 25 éves Attila az Il Treno Trombitás éttermében futárkodik, az I., II. és XII. kerületben szállít ki. Szerinte a járvány alatt eddig az egyetlen pozitívum a munkájában, hogy csökkent a forgalom az utakon, de ezen kívül sok jóról nem tudott beszámolni.

“A fizetésünket nagyjából 25 százalékkal csökkentették és csak három napot jövök hetente, szóval kétszer ennyit kéne dolgoznom, hogy ugyanannyi pénzt keressek, mint a járvány előtt. Nekem szerencsém volt, mert találtam egy másik helyet, ahol beugrózok a hét több napján”

– mondta.

A munkáltatótól kaptak kesztyűt, maszkot és kézfertőtlenítőt, amit mindig használ, mielőtt új címhez indulna. Azt mondta, nem fél attól, hogy elkapja a vírust.

Ha a mostanában szellemvárosnak ható Budapest utcáin sétálunk, feltűnhet, hogy a megszokottnál jóval többi biciklis és motoros futár jön szembe az utcán. Ez alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy miközben tízezrek vesztik el a munkájukat, a futároknak még jó dolguk van, hiszen a kényszerűségből otthon maradók tömegei rendelnek ételt. Valójában azonban a gazdaságnak ezt a részét is felforgatta a járvány, és amellett, hogy

a futárok most a fertőzésveszélynek leginkább kitett munkavállalók közé tartoznak, valójában pénzügyileg sem járnak igazán jól.

Persze nagyon sok minden függ attól, hogy pontosan mit és milyen formában szállít egy futár, illetve hogy melyik cégnek dolgozik. Több futárral is beszéltünk, akik a piac különféle szegmenseire látnak rá: volt közöttük olyan, aki étterem alkalmazottjaként, és volt, aki heti menüs ételkiszállítást végző cégnek dolgozik, valamint netpincéres és woltos “futárpartnerekkel”*Vagyis ezeknek a cégeknek katás egyéni vállalkozóként dolgozó futárokkal. is beszéltünk. Emellett az azonnali irat- és csomagszállítást végző és nagyobb logisztikai cégeket megkérdeztünk arról, hogy milyen hatása van a járványnak a piacukra.

Hirtelen mindenki kiszállításba és futárkodásba kezd

Bár az ételkiszállítás piaca összességében növekedett, a legtöbb futárnak kevesebb munkája van és kevesebbet keres, mint a járvány előtt. Az azonnali irat- és csomagszállítást végző kisebb futárcégek megsínylik, hogy a cégek egy része home office-ra állt át, a nagyobb logisztikai cégeknek viszont csak átrendeződött, de nem csökkent érdemben a forgalmuk. A különféle szolgáltatások keresletének alakulására lehet következtetni abból is, ha megnézzük, hogy mennyien kerestek rájuk Google-ön. Ez alapján látszik, hogy igazán jelentősen az élelmiszerkiszállítás népszerűsége nőtt, de jelentős az ételkiszállítás ugrása is, miközben a csomagszállításra irányuló keresések száma csak mérsékelten nőtt.

A kereslet hirtelen megugrására a piac is gyorsan reagált: a korábban taxis cégként ismert Bolt áprilistól ételkiszállító szolgáltatást indít Bolt Food néven, így a most több száz étteremmel bővülő Wolt és Netpincér új versenytársat kap majd. De más cégek esetében is láthattunk unortodox lépéseket: a Pizza King például a szokásos melegételek mellett bolti élelmiszereket is házhoz szállít, az árösszehasonlító oldalként működő Roksh nevű startup pedig pillanatok alatt webshopot csinált Express néven, és Budapest tíz kerületében végeznek online élelmiszerkiszállítást.

Egyre több cég indít futárszolgáltatást, de közben futárnak is egyre többen jelentkeznek.

“Leginkább az jellemző, hogy a vendéglátásban, turizmusban dolgozók jönnének, akik elveszítették a munkájukat, de nagyon sok a taxis is” – írta Juhász Alexandra, a Wolt marketing managere a kérdésünkre. Hasonlóról számolt be Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás ügyvezető igazgatója is: “nálunk napi 15 jelentkező van, ennyi régen 2 hónap alatt volt átlagosan. Színészek, zenészek, vendéglátósok, idegenforgalomban dolgozók vannak főleg a jelentkezők között.”

Nem mindig elég a cím

“Az ebédidő erős szokott lenni, de utána kihal minden, és sok futár haza is megy aznapra”

– mondta egy woltos futár, aki azt kérte, hogy Michaelként hivatkozzunk rá. Ő minden nap dolgozik ebédidőben, ezen kívül pedig még heti 3-4 nap egész nap az utcán van. Michael arról mesélt, hogy annak ellenére, hogy több száz új étterem lett elérhető Wolton, nagyon változó, hogy mennyi cím van egy nap. Azt mondta, van olyan futár ismerőse, aki a vírustól tartva nem is dolgozik, de ezt ellensúlyozza, hogy rengeteg új embert is vettek fel mostanában.

Olyan napjai is voltak, amikor a korábbi átlag 60-70 százaléka jött csak össze címekben. Szerinte ebben nagy szerepet játszik a turizmus kiesése, mert korábban gyakran rendeltek ételt turisták. Ami szintén újdonság, hogy korábban elég volt csak a belvárosban dolgozni, de most “gyakran ki tudja dobni a külvárosba is az alkalmazás”. Michael szerint mindenesetre vannak jó jelek, “megint rendelnek, mert már kezdenek ráunni a házikosztra”.

Más futároktól is azt hallottuk, hogy a Wolt és a Netpicér is túltelített most, és hogy bizonyos napokon annyira nincs cím, hogy az is kétséges, hogy a kisadózoknak tételes, havi 50 ezres adóját, valamint a benzinköltséget ki lehet termelni. Több futár Facebook-csoportban is gyakoriak voltak az olyan kommentek, amik alapján sokan vannak, akik jelentkeztek futárkodni a két céghez, de napok óta nem kapnak visszajelzést sem. Ez arra utal, hogy olyan sokan jelentkeznek most, hogy a felvételi folyamatot sem minden esetben tudják elindítani a cégek.

Elmaradozik a jatt

Zoltán nemrég még egy belvárosi pizzériának dolgozott, azután döntött a váltás mellett, hogy a járványra hivatkozva 20 százalékkal csökkentették az órabért, és mivel egyre több lett a kártyás fizetés, a borravaló is elmaradozott.

Most nagyon elégedett a helyzetével: a menüs kiszállítás megrendelői között sok a nyugdíjas, és közülük sokan nagyon hálásak, megköszönik, hogy a futárok a járvány alatt is dolgoznak, és ez a borravalóban is meglátszik. Emellett egyre többen fizetnek be heti menüs rendelést, így munkája is van bőven.

Szalóky Alíz kerékpáros futár csomagot visz a lágymányosi lakótelep egyik lépcsõházában 2016. február 26-án.1911-ben ünnepelték meg elõször a nemzetközi nõnapot, amelynek idõpontja 1913 óta március 8. A nõk jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyûlés. MTI Fotó: Kallos Bea

A pizzériában dolgozó Attila azt mondja, hogy az étteremnél az egy napra jutó címszám nem esett vissza, de ennek csak az az oka, hogy a futárok is kevesebb napot dolgoznak az étteremben.

A jatt változásában még nem lát trendet: “még nem telt el elég idő, hogy meg tudjam mondani, hogy nőtt-e vagy csökkent, de a visszajelzések alapján biztos, hogy sokan nagyon hálásak most nekünk. Nemrég egy rendelésnél kérték, hogy az ételt hagyjam az ajtó előtt, és egy asztalra kitettek 500 forintot” – mesélte. A Woltnál futárkodó Michael viszont egyértelmű visszaesés tapasztalt borravalóban:

“a járvány előtt napi 1000 forint jattom volt, azóta a kártyás fizetés miatt összesen kaptam nagyjából ennyit”

– mondta.

Nem félnek, fertőtlenítenek

Minden futár arról számolt be, hogy odafigyel az elővigyázatossági intézkedések betartására. A Woltnál és a Netpincérnél például a rendeléskor külön kérhető az érintésmentés kiszállítás.

“Az étteremben kapott zacskóhoz se érek már hozzá, mert robogós kesztyű van rajtam. A címre érve két opció van, vagy becsengetek, esetleg telefonon beszélek a rendelővel, vagy lefotózom a kiszállított ételt, amivel bizonyítani tudom, hogy ténylegesen megtörtént a kiszállítás”

– mondta Michael.

Ő azt is elmondta, hogy már nagyon kevesen vannak, akik nem kérik az érintkezés nélküli kiszállítást. A távolságtartásra azonban akkor is figyelnek, ha nem ezt külön nem kérik: “kijönnek, van hogy csak leteszem a táskát és 2-3 métert hátralépek, hogy vegyék ki belőle az ételt” – mondta Michael, aki szintén megemlítette, hogy gyakran tesznek ki ládát vagy széket az ajtó elé, hogy azon hagyja a futár az ételt, de olyan esetről is mesélt, amikor a kaputelefon alatt kellett hagynia a rendelést.

Zoltán nemrég kezdett egy menüs kiszállítást végző cégnek dolgozni az egyik belső budapesti kerületben. Ő is azt mondta, hogy nem érzi veszélyben magát, mert a cégtől kesztyűt, fertőtlenítőt kapnak, egyébként pedig “rúgja az ajtókat, a kaputelefont pedig csak kesztyűs kézzel nyomkodja”. Arról számolt be, hogy nagyjából a címek felénél találkozik azokkal, akik az ételt rendelik, a maradék esetekben ki van rakva a hűtőtáska vagy a virágtartó állvány az ajtó mellé.

Hamburgert küldenek a cégek home office-ba

A járvány az azonnali csomagszállítást végző kisebb cégeknek elég jelentős visszaesést okozott: Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálat ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy 30 százalékos visszaesés volt a forgalmukban, de

olyan piaci szereplőkről is hallottunk, ahol 50-80 százalékos volt az esés.

A veszélyhelyzet bejelentése után ezen a piacon a céges megrendelések főleg a home office-hoz szükséges felszerelések, laptopok és pótolhatatlan iratok kihordására vonatkoztak. Azóta a céges megrendelések között gyakoriak azok, amik iratok aláírását segítik elő, tehát a futárnak például három emberhez kell elmenni, akik ugyanazt az iratot aláírják.

Összességében viszont a céges megrendelések jelentősen visszaestek, helyette a Hajtás Pajtásnál az érintésmentes kiszállítás lehetővé tétele után megjelentek a magánmegrendelések, leginkább például bevásárlásokra vonatkozóan, de Kürti olyan esetről is mesélt, amikor a céges központ hamburgert küldött a home office-ban dolgozóknak.

Ételszállító futár guggol egy moszkvai utcán 2020. április 7-én. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében az orosz hatóságok április végéig tartó kijárási korlátozásokat vezettek be. MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A nagy logisztikai futárcégek közül a DPD-t és GLS-t is megkérdeztük arról, hogy hogyan változott a forgalmuk a járvány hatására. “Eltérő, hogy ez az egyes piacokon az összmennyiségek szempontjából növekedést vagy csökkenést eredményezett, Magyarországon nagyságrendileg a terveink szerint alakulnak a mennyiségek” – írta kérdésünkre a DPD marketing koordinátora, Hajas Gabriella. Farkas Gergely, a GLS ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a csomagszállítási piac forgalmának nagysága nem változott jelentősen, az összetételben viszont jelentős eltolódást tapasztaltak a e-kereskedelem javára.

A DPD Magyarországnál a futárok kesztyűt, maszkot, kézfertőtlenítőt kapnak, és a belépéskor a központi elosztóközpontban megmérik az alkalmazottak hőmérsékletét is. A GLS-nél a futárok védőkesztyűt kapnak, az autókat fertőtlenítővel látják el és Farkas azt is megemlítette, hogy “maszkkal is jól állnak”. A DPD-nél és a GLS-nél is lehetővé tették az érintésmentes vásárlást is, ami azt jelenti, hogy a csomag átvételekor nem kell aláírni az átvételi elismervényt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet ételfutár futár járvány kiszállítás koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.