Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. március 24. 13:29 Élet

Magyar kutató tette le a készülő koronavírus-vakcinák alapjait

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium és Gimnázium 2018 októberében számolt be arról, hogy meglátogatta őket egykori diákjuk, Karikó Katalin. A biokémikus kutató a Magyar Kémikusok Egyesületének is interjút adott (pdf), amelyben sokat mesélt érdekes kanyarokkal tűzdelt szakmai pályafutásáról.

Ez a szöveg mára egészen különleges olvasmány lett, mert egyértelműen kiderül belőle, hogy egyik kutatótársával közösen végzett munkája az alapja annak a technológiának, amelyre ma a legígéretesebb koronavírus elleni vakcinafejlesztések épülnek.

Karikó Katalin az interjúban elmondta, hogy Kisújszálláson az általános és a középiskolában is kiváló kémia- és biológiatanárai voltak, már nyolcadikos korában harmadik lett az országos élővilágversenyen, és egyetemi pályaválasztását is nagyban befolyásolta, hogy a tanárai kedvet csináltak ezekhez a tantárgyakhoz.

A mai Szegedi Tudományegyetem (akkor József Attila Tudományegyetem) biológus szakán diplomázó fiatal kutató akadémiai ösztöndíjat kapott, és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban az első feladata

egy antivirális molekula szintézise lett.

Akkoriban azt éreztem, hogy minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. Ez a lelkesedés és felelősségérzet azóta is velem maradt.

– mondta az interjúban, majd kissé keserűen jegyezte meg, hogy

1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és bizony elküldtek – éppen a 30. születésnapomon kaptam meg az értesítést.

Karikó Katalin Amerikába ment dolgozni, a philadelphiai Temple Egyetemen kapott állást, majd három év után Washingtonba került, ahonnan 1989-ben tért vissza Philadelphiába, de ezúttal már a Pennsylvaniai Egyetemre (UPenn).

A főnököm nagyon lelkes volt, és támogatta az ötleteimet, ezért indíthattam el az mRNS-kutatást. Igaz, hogy 1990-ben visszautasították az első mRNS-pályázatomat, de nem csüggedtem

– mondta. Már Szegeden is RNS laborban dolgozott, amit pedig az mRNS technológiáról mondott az interjúban, azt most változtatás nélkül két részletben hosszabban idézzük, mert mai szemmel olvasva különösen érdekes:

Az mRNS-gyógyszereknek még ki kell állniuk a klinikai próbákat, de már ez a folyamat is elindult. Az mRNS nagyon sok betegen segíthet. Ha az állatok tumorjába juttatunk mRNS-t, a frissen kódolt fehérjék odahívják az immunsejteket. Már arra is van példánk, hogy ilyenkor nemcsak az a tumor sorvad el, amelyikbe az mRNS-t injektáltuk, hanem az áttét is. A fertőzések elleni védőoltások kidolgozására szintén folynak kísérletek. Ha influenzajárvány tör ki, az mRNS-vakcina sokkal gyorsabban elkészülhet, mint a hagyományos, tojásban tenyésztett változat.

Talán a húszas évek közepén már a polcon lesznek az elsők [mRNS alapú gyógyszerek]. Egyelőre felszálló szakaszban van a kutatás, és a nagy gyógyszergyárak sokat költenek az mRNS-terápiára, mert lehetőséget látnak benne. Nincs idejük az mRNS-szintézis kidolgozására, inkább szövetségre lépnek a három vezető, mRNS-kutatást folytató cég valamelyikével, a Bostonban működő és 10 milliárd dollárra értékelt Moderna Therapeuticsszel; a 2001-ben elsőként alapított mRNS céggel, a tübingeni székhelyű CureVackel; vagy éppen velünk, a 900 főt foglalkoztató BioNTechkel, amely Európa legnagyobb magántulajdonban levő biotechnológiai vállalata. A többi folyamatot, a klinikai kipróbálást már olajozottan működtetik a nagy gyógyszergyártók. Nekem nagyon fontos, hogy olcsó legyen a termék, hogy mindenki hozzájuthasson, akinek szüksége van rá.

A koronavírus-világjárvány kapcsán éppen e három cég neve került elő. Az amerikai Moderna az első a világon, amelyik már el tudta kezdeni az első fázisú tesztelését egy koronavírus-vakcinának, a német CureVac ugyanezt júniusra ígéri (de megoldása állítólag olcsóbb), a harmadik potenciális gyors vakcinafejlesztő pedig a mainzi BioNTech.

Ez pedig egyértelműen az alkalmazott technológia, az mRNS-re épülő megoldásoknak köszönhető.

A CureVac volt egyébként az a társaság, amelyről a német sajtó azt írta, hogy Donald Trump elnök egymilliárd dollárt ajánlott fel neki, ha a technológiát kizárólag az Egyesült Államok ellátására használják fel. A cég tagadja, hogy mindez komolyan szóba került volna, mindenesetre pár nap múlva már nemhogy Németország, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vette a CureVacet a szárnyai alá, és biztosított számára egy 80 millió eurós kutatási hitelkeretet.

Visszatérve Karikó Katalin szerepére, a kutató az interjúban így magyarázta az mRNS alapú technológia elvét:

A géneket alkotó DNS-szakaszoktól a messenger RNS-ek (mRNS-ek) viszik el a hírt, hogy milyen fehérjéket készítsen a sejt.

A betegbe injekciózott mRNS-ről a sejtek leolvassák, hogy milyen fehérjét, például enzimet vagy ellenanyagot kell készíteniük.

Ahogy mesélte, az mRNS-sel való kísérletezés akkor kapott lendületet, amikor 1998-ban a UPennre érkezett Drew Weismann immunológus, aki DNS-alapú HIV-oltást szeretett volna készíteni, de az nem működött.

Én meg eldicsekedtem az RNS tudományommal, és elkezdtünk együtt dolgozni. A szintetizált mRNS-ek meglepetésünkre – ilyet addig még senki sem észlelt – aktiválták az immunsejteket.

– mondta Karikó Katalin.

Az RNS-t módosítani kellett, és ehhez a munkához említése szerint két magyar kutatótól, Ludwig Jánostól és Kiss Tamástól is hasznos tanácsokat kapott. A UPenn végül 2005-ben szabadalmaztatta Karikó és Weismann módszerét, a két kutató céget alapított, és először 100 ezer dollárt, majd 2007-ben egymillió dollárt kapott a további munkákra.

Karikó Katalin Szegeden született lánya, Francia Zsuzsanna egyébként kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok evezésben – Susan Francia néven, amerikai színekben.

Az mRNS technológia iránt időközben világszerte megnőtt az érdeklődés, és ahogy Karikó Katalin mesélte, amikor a Moderna 240 millió dollárt kapott az AstraZeneca gyógyszercégtől a fejlesztéseire, egy japán kolléganőjével úgy határoztak, hogy elmennek egy hasonló, szintén klinikai programmal rendelkező céghez dolgozni. Így kerültek 2014-ben a német BioNTech-hez.

A módosított mRNS több területen eljutott a klinikai kipróbálás szakaszába, embereket kezelnek már vele. Azért jó lenne megérni, hogy a gyógyszertárakban is árulják. De így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen ritkán adatik meg egy kutatónak, hogy a laborasztaltól a betegágyig követhesse a felfedezését.

– mondta az interjúban Karikó Katalin.

Akkor persze még nem tudta, hogy 2020 elején mennyien fognak egyetérteni azzal, hogy valóban jó lenne megérni a gyógyszertári forgalmazást.

És ha az mRNS technológia beválik, aligha lehet kérdéses, hogy a Karikó-Weismann páros neve felkerül a Nobel-díjra jelöltek listájára is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet biokémia DNS gyógyszer Karikó Katalin koronavírus kutatás mRNS RNS Szeged vakcia Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.