Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. január 8. 14:30 Élet

A heti 21-30 órát dolgozók a legboldogabbak

Paul Dolan, a London School of Economics tanára alapos fejmosást kapott egy konferencián a hallgatóság egyik tagjától, mert egyórás előadásában kétszer is trágár szót használt. Dolan a brit munkásosztály szülötte, de professzori fizetésének és társadalmi elismertségének köszönhetően a jómódú középosztály tagjává küzdötte fel magát. “Miért kell tovább játszania a munkásosztály hősének szerepét?” – kérdezte egy hallgató, vagyis burkoltan azt javasolta neki, hogy ha már elért egy bizonyos szintet, akkor viselkedjen is annak megfelelően. Már csak azért is, mert példát is kell mutatnia a környezetének, vagyis megnőtt a felelőssége.

Dolan a Guardianben annak kapcsán mesélte el ezt a történetet, hogy hamarosan megjelenik új könyve, amely éppen a társadalmi elvárások csapdájában vergődő ember helyzetét próbálja bemutatni.

Az életünket meghatározó szociális narratíva, a siker hajszolása generációkon keresztül nagyon sok változást túlélt.

Azt várják tőlünk, hogy ambiciózusak legyünk, hogy gazdagok, sikeresek és magasan képzettek akarjunk lenni.

Ezen kívül házasodjunk meg, lehetőleg legyünk monogámok és legyenek gyerekeink. Ez a tökéletes életnek egy olyan mítosza, amely magában rejti a csapdák lehetőségét. Aki nem követi az elvárt útvonalat, az legenyhébb esetben is furcsává válik.

A vagyon és a siker elérésének narratívája azért lehet csapda, mert nyílt, azaz nincs végcélja. Ha nő a vagyonunk, és egyre sikeresebbek vagyunk, az elvárás akkor is ugyanaz marad: még több vagyonra törekedjünk és további sikereket érjünk el. A feltételezés az, hogy ez a folyamat segít hozzá a boldogabb, teljesebb élethez. A számok azonban mást mutatnak.

Dolan egy 200 ezer fős brit felmérésre alapozva állítja, hogy a brit társadalom egy százalékának helyzete nevezhető nyomorúságosnak, teljesen boldogtalannak. Heti 400 fontos (144 ezer forint) jövedelem alatt a pénz hiánya valóban nagyban hozzájárul ehhez az állapothoz, 400 font felett viszont azonnal érvényesülni kezd a „pénz nem boldogít” jelensége.

Ez a határösszeg az Egyesült Királyságban arra elég, hogy az ember alapszinten normális, pénzügyileg biztonságos életet éljen, ezért is érdekes, hogy már ilyen viszonylag alacsony szint elérése után is mennyire csökken a jövedelem szerepe a boldogság elérésében.

Egy amerikai felmérés hasonló jelenséget mutatott ki: az évi 100 ezer dollár (28 millió forint) felett keresők általánosságban nem boldogabbak, mint a 25 ezer dollár környékén lévők. Még a társadalmi tagozódás szerint vizsgálva is ugyanez jön ki: a vezérigazgatók nem élnek boldogabb életet, mint a titkárnőik.

Dolan szerint az adatok azt mutatják, hogy a gazdagabbak a szegényebbeknél jóval több időt és figyelmet fordítanak arra, hogy a vagyonukat növeljék. Például több időt dolgoznak vagy több időt hajlandóak munkába ingázással tölteni, és így kevesebb idejük marad olyan tevékenységekre, amelyek növelik a boldogságérzetüket.

A heti 400 font felett keresők döntő többsége mégis azt hiszi, hogy még nagyobb jövedelem esetén még boldogabb lesz az élete, pedig ez az adatok szerint nem igaz.

Ez pedig azt jelenti, hogy társadalmi elvárásoktól való függésben élnek, a további vagyonnövelés hajszolása számukra már olyan, mint egy káros szenvedély.

Erről Dolan szerint csak a narratíva megváltoztatásával lehetne leszokni. Azoknak, akik alapszinten meg tudnak élni a jövedelmükből, át kellene állniuk az „éppen elég” narratívára, ami felszabadítaná őket a vagyonnövelés és a sikerhajszolás okozta állandó stressz alól. Ez a narratíva azonban a jelenlegi társadalmi felfogás szerint unalmas, nem haladó és nem ösztönöz semmire, szinte nihilista. Az ilyen emberre azt mondják, hogy lusta, valami nem stimmel vele, visszafogja a fejlődést, és ezzel még több embert taszít a boldogtalanságba.

Dolan érvelése szerint azonban az „éppen elég” megközelítéssel élő embereknek sokkal több idejük és energiájuk marad arra, hogy társadalmilag hasznos dolgokat végezzenek. A világ leggazdagabb embereinek listája azonnal elérhető a neten egy kattintásra, a világ legtöbb adót fizető embereiről azonban sokkal nehezebb bármiféle hiteles információt gyűjteni. Nyilván azért, mert ezt kevésbé tartjuk érdekesnek. Az agyunk a vagyonosodási versenyre és az erre alapozott összehasonlításokra van huzalozva.

A siker legfontosabb záloga, hogy az embernek legyen munkája. De nem akármilyen, hanem „jó munkája”, egy jó munkahelye. Dolan azt meséli, hogy amikor leült kávézni egy médiában dolgozó ismerősével, ő egy órán keresztül azon morgolódott, hogy milyen a főnöke, milyenek a kollégái, mennyit kell ingáznia a munkahelyére, de a beszélgetés végén mégis azt mondta, hogy imádja a munkáját. Ezzel az uralkodó szociális narratívának felelt meg, annak megfelelően értelmezte a sikert, miközben a személyes tapasztalata mégis az volt, hogy nem szeret a jelenlegi munkahelyén dolgozni.

Az a munka, amely nem tesz boldoggá, nem jó munka, de simán meg tudjuk győzni magunkat arról, hogy egy jó munkahelyen dolgozunk, ha az a társadalmi elvárásoknak megfelelő, sőt, esetleg mások még irigyelnek is minket érte.

A jónak tartott munkahelyen dolgozókra büszke az ember családja és a baráti környezete, még akkor is, ha a mindennapi valóság azt mutatja, hogy nem szeret ott dolgozni és boldogtalanná teszi.

Nagyon erős elvárás az önkéntes túlórázás is, amit az esetek többségében nem azért választanak a dolgozók, mert annyira szeretik a munkájukat, hogy napi 8 órában sem elégíti ki őket, hanem azért, mert azt hiszik, hogy hosszabb távon anyagi és társadalmi előnyökhöz jutnak. Minél magasabb a fizetés, annál inkább hajlamosak többet dolgozni az emberek, mert időegységre vetítve annál értékesebbnek látják az idejüket, vagyis a túlórák értékét is magasabbra becsülik. Ez viszont csökkenti a szabadidő értékességét, mert az egyre inkább csak elfecsérelt időnek tűnik. Ez lehet az oka annak, hogy a felmérésekben a magas fizetésűek sokkal kevesebb egy napra jutó boldogságról szoktak beszámolni, mint a közepes fizetésűek.

A legboldogabbak azok a dolgozók, akik hetente 21-30 órát vannak a munkahelyükön, ám ahogy emelkedik a munkaórák száma, a nyomorúság érzése egyre nagyobb.

Egyes foglalkozásokban viszont egyszerűen adottságnak veszik, hogy rengeteget kell dolgozni, elég sok például az olyan irodai munka, ahol napi 8 óránál illik többet bent ülni.

A virágárusok 87 százaléka mondja magát boldognak, míg az ügyvédeknek csak 64 százaléka boldog, ami azért is elgondolkodtató, mert az ügyvédek társadalmi elismertsége és nem mellesleg a jövedelme is sokkal nagyobb. Ugyanígy a keresetükhöz képest sokkal boldogabbnak mondják magukat például a papok, az agrárvállalkozók és a fitneszedzők is.

Az ügyvéd-virágárus példát árnyalhatja, hogy az ügyvédek számára valószínűleg sokkal fontosabb, hogy mit gondol róluk a környezetük, mint a virágárusoknak, akik könnyebben megbékélnek azzal a helyzettel, hogy ők „csak ennyire vitték”, ezért boldogabbak. Dolan szerint azonban egy-egy munkahelynél más tényezők is közrejátszhatnak, például a természeti környezethez való közelség, a munka gyümölcsének láthatóbb volta, vagy az, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt valaki, akikkel szeretne, illetve az a tapasztalás, hogy az elvégzendő munka mennyiségét is kordában tudja tartani.

Dolan szerint a családalapítás, a gyerekvállalás és a házastársi hűség is nagyon hasonló csapdákat rejt. A 40 éves szingliket szerencsétleneknek tartjuk, vagy enyhébb esetben olyanoknak, akik még nem találták meg életük párját. Mintha a házasságkötés mindenkinek kötelező lenne, és mindenkinek egy és csak egyetlen életre szóló kapcsolata kellene, hogy legyen. Mintha ez lenne a boldogság elérésének egyetlen módja.

Ennek az ideális életnek a mítoszát alapozzuk meg már kisgyerekkorban az esti mesékkel, amelyek végén a szerelmes szereplők egymásra találnak, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Élet boldogság fizetés jövedelem siker társadalmi elvárás vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2019. március 22. 11:48 Élet, Világ

Roncsnak beszámított német autókat sóznak rá a figyelmetlen kelet-európai vevőkre

Szinte már vártuk ezt a trükköt, sajnos annyira logikus és életszerű.

Avatar
2019. március 21. 17:09 Élet

Miért nem érdekel minket, hogy mi lesz az adományainkkal?

Ha úgy vesszük, az adakozás is önérdek. És ez sok mindent megmagyaráz abból, hogy miért nem követjük annyira az adományaink sorsát.

Torontáli Zoltán
2019. március 21. 06:54 Élet

Hadat üzent a kormány a táplálkozási divatnak

A sertéspestis miatt egy csomó hús maradt a nyakunkon, és folyamatosan jön be az olcsó import is. A kormány megetetné velünk a felesleget.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. március 24. 13:15 Adat

Miért támogatják a világ kormányai az éghajlatpusztítást ezermilliárd dollárokkal?

Az ár, amit a benzinért vagy a szénből nyert áramért fizetnek az emberek, nem tükrözi ezek felhasználásának valódi költségeit. Ezért valójában elképesztő pénzekkel támogatják az államok a fosszilis energiát.

Kasnyik Márton
2019. március 23. 07:50 Podcast

Móricz Dániel: Pontosan annyit takarított meg Magyarország, mint amennyi uniós pénz bejött

Nem használta ki az ország a békeidőket, a költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank is gázt ad, amikor éppen jól mennek a dolgok. Ennek megvannak a kockázatai a HOLD Alapkezelő befektetési vezetője szerint.

Jandó Zoltán
2019. március 22. 06:51 Közélet

Vajna halála után egyből megjelent egy rejtélyes tulajdonos a TV2-ben

A máltai bejegyzésű új részvényes igazgatója korábban letelepedési kötvényekkel is üzletelt, és ugyanúgy Bibó-kollégista volt, mint Orbán Viktor.