Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 20. 16:20 Élet

Kiszámolták, mennyire környezetszennyező a leginkább környezetbarát sütő

Hamar végigsöpört a világsajtón a manchesteri egyetem kutatóinak egyik tanulmánya, amely azt hozta ki, hogy az Európában használt mikrohullámú sütők összesen 6,8 millió autóval egyenértékű szén-dioxidot bocsátanak ki. Persze nem közvetlenül, hanem a felhasznált áram előállítása, illetve a készülékek gyártása és hulladékkezelése kapcsán. A tanulmány értelmezése kicsit félrement, a szerzők ugyanis nem azt akarták mondani, hogy a mikrók környezetszennyezőek, csak arra akarták felhívni a figyelmet, hogy jobban is lehetne használni őket.

A kutatók azért pécézték ki a mikrosütőket, mert ez a háztartási eszköz mára széles körben elterjedtté vált az európai háztartásokban, sőt két év múlva már évi 135 milliót adhatnak el belőle. A mikró lett a legkeresettebb sütésre-főzésre alkalmas berendezés, ezért nem mindegy, hogy hogyan használják, de eddig még senki sem mérte fel a környezeti terhelésüket.

A mikrohullámú sütők egy évben összesen 9,4 terawattóra energiát használnak fel Európában, ami akkora mennyiség, mintha három nagyobb méretű gázerőmű csak azért dolgozna, hogy ezt az igényt kielégítse. A sütők ára csökken, ami segíti a terjedésüket, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig egyre jobb modelleket dobnak piacra, ez pedig ahhoz vezet, hogy az életciklusuk rövidül. Egy mikrót húsz éve a vásárlók még jellemzően 10-15 évig használtak, ma azonban már csak 6-8 évig, pedig ennél elvileg jóval többet bírnának.

A környezetszennyező hatás autókhoz hasonlítása jobban érthetővé teszi a számokat, ám amint arra a Guardiannek nyilatkozó szakértők is kitértek, ez részben félrevezető, mert a mikrók összességében elenyésző hatást gyakorolnak a környezetre az autókhoz képest. Az áramfogyasztás vizsgálata is kérdőjeles, hiszen ilyen alapon minden elektromos készülék közvetett környezeti hatását vizsgálni lehetne, ráadásul azt nem is tudjuk, hogy a felhasznált energia mekkora mértékben származhat megújuló forrásokból.

A kutatók azt mondják, nem is ez volt a céljuk, csupán arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy jobban oda lehetne figyelni az eszközre, például jobban hozzá lehetne igazítani a használatot a készülő ételekhez. A felmérések szerint azonban a sütésre-főzésre alkalmas eszközök közül továbbra is a mikrohullámú sütő fogyasztja fajlagosan a legkevesebb energiát, tehát ennek használata a leginkább környezetbarát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet környezetvédelem mikrohullámú sütő szén-dioxid kibocsátás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 12:58 Adat, Élet

Benne vannak a vevők a palackvisszaváltásban, de sokan készpénzt szeretnének kapni érte

Elég magas a januártól induló rendszer ismertsége és támogatottsága.

Torontáli Zoltán
2023. november 26. 04:34 Élet, Vállalat

Ilyenek voltak az élelmiszerboltok a nyolcvanas években, nem?

Visszamentünk 1986-ba, és megnéztük, hogyan vásároltak akkor az emberek, illetve milyen nehézségekkel küszködtek a boltok.

Fontos

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.