Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton Szentkirályi Balázs
2017. október 10. 12:09 Élet

Kezdünk

Kedves Olvasó, megnyomtuk az élesítés gombot az oldalon, ezzel elindult a G7.hu. Ez még csak az egynapos főpróba, de holnaptól már rendes online újságként fogunk működni. A szerkesztőség tagjai a fenti képen láthatóak, mi pedig írunk néhány mondatot arról, hogy mi is a célja ennek a kicsi, de annál elszántabb lapnak.

Azt gondoljuk, hogy a világ sokkal érdekesebb annál, hogy csak a szakértők érthessék meg annak különböző apró szeleteit. A gazdaság világát különösen mélyen fertőzi a zsargon, gyakran még gyakorlott szakemberek is csak nagy erőfeszítéssel fogják fel a szakmának szánt szövegeket. A speciális szakterületeken sokszor azért nem erőlködnek, hogy érthetően bemutassák, mivel foglalkoznak, mert úgy látják, úgysem fogja érdekelni az embereket. Pedig a gazdaság is emberek döntéseinek és várakozásainak sorozataiból épül fel, és legfontosabb összefüggések megértéséhez nem kell különösebb szaktudás.

Mi azért vagyunk itt, hogy kövessük, mi történik a gazdaságban és határterületein, és ezt olyan cikkekben mutassuk be, amelyeket bárki el tud olvasni. Vállalatokról, makrogazdaságról, gazdaságpolitikáról és pénzpiacokról lesz szó többek között, és helyt adunk egymással teljesen ellentétes nézőpontoknak is.

Bár az újságírói hivatás alapvetően mindig erről szólt, 2017-ben és Magyarországon néhány súlyos tényező nehezíti a munkát. Ott van az a globális tendencia, ami kihúzta a hirdetési bevételeket az újságok alól, és a figyelemmel kereskedő közösségi médiacégekhez csatornázta be a pénzt. Ez minőségi kompromisszumokra és dömpingszerű hírgyártásra kényszeríti az újságokat. A G7.hu nonprofit cégformában indul, ami nagyobb szabadságot ad a szerkesztőségnek.

Magyarországon ráadásul az utóbbi években páros lábbal ugrott rá a politikai hatalom az újságokra, így egyre kisebb tér jut a média őszinte és független részének. Ezzel párhuzamosan az értelmes vita is megszűnt. Ez különösen veszélyes. Ha az államapparátus nyilvános vitában tesztelt elképzelések nélkül, alulról elszámoltathatatlanul dönt a politikáról, az senkinek nem lesz jó. Ugyanez igaz a vállalatok vagy az egyén szintjén: kevés információból nem születnek jó döntések. Mi szeretnénk vitákat látni, és az egyetlen kritériumunk az, hogy a gondolatmenet racionális érvekből épüljön fel.

Függetlenek vagyunk, de nem értéksemlegesek. Az egyik leginkább meghatározó értéknek az átlátható vitát tartjuk.

Ebből a helyzetből indulunk.

Nem kizárt, hogy nem mindig mi fogjuk a leghamarabb megírni a legújabb híreket, de nem is ez a cél.

Azon leszünk, hogy nálunk értsd meg legkönnyebben az igazán lényeges folyamatokat, nálunk menjenek le a legfontosabb viták, hogy bemutassuk a legfontosabb történeteket, és hogy minden egyes cikkünket érdemes legyen valami miatt végigolvasnod.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet g7.hu Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. március 26. 06:01 Élet, Vállalat

Temetik az otthoni munkát, de éppen most alakul ki a mindenki számára hasznos formája

Szigorításról szólnak a hírek, pedig stabilizálódik a távmunka szerepe, és egyre inkább látszik, hogy hány irodai nappal kerülhetők el a hátrányai.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 15:55 Élet

Mi lesz a nyugdíjrendszerrel, ha a súlycsökkentő csodaszer miatt tovább élnek az emberek?

Tőlünk nyugatra fontos szempont, hogy ha nagyon hirtelen nő meg a várható élettartam, akkor a biztosítók nem tudják kigazdálkodni ennek költségeit.

Stubnya Bence
2025. március 24. 10:20 Adat, Élet

Csak a magyarok lettek boldogtalanabbak a régióban a cseheken és a szlovákokon kívül

A kelet- és közép-európai régió 17 országából összesen ötben volt tavaly alacsonyabb a boldogságindex, mint Magyarországon.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 28. 11:29 Adat, Közélet

Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír

Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Tovább olvasom

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.

Tovább olvasom

Az OTP az egyik fő potenciális vevője az HSBC brit multinacionális bank máltai leányvállalatának - írja a Times of Malta nevű máltai lap a saját értesüléseire hivatkozva.

Tovább olvasom

Az év első két hónapjában összesen 3 százalékkal csökkent az új személyautók forgalma az Európai Unióban, ugyanakkor a tisztán elektromos modellek tavalyi visszaesése után az év elején ezek forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt, a hibridek népszerűsége pedig továbbra is kitart.

Tovább olvasom

Gajda Mihály
2025. március 25. 17:13 Világ

Nem lenne gond az energiaárakkal, ha akadálytalanul jönne Közép-Ázsia olaja és gáza

Az Oroszországot elkerülő vezetékeket nagyjából 30 éve kezdték el kiépíteni, a nyugati kapuként szolgáló Azerbajdzsánban a magyar tőke is megjelent.

Tovább olvasom

Öt százalékos árengedményt kért egy kivétellel minden nagy boltlánc minden olyan termékre, amelyre nem vonatkozik az árrésstop – ezt a magyar húsipar egyik legnagyobb szereplőjének, a Gallicoop Zrt.-nek a vezérigazgatója mondta az Agrárszektornak, megerősítve a lap cikkének egyik fő állítását, amely szerint ez a jelenség általános.

Tovább olvasom

Mészáros R. Tamás
2025. március 25. 06:04 Világ

Ötdimenziós sakkjátszma vagy szimpla őrültség Trump vámháborúja?

Elemzők hada próbálja megtalálni a mestertervet az elnök külgazdaság-politikája mögött, mások szerint egyszerűen nem érti a gazdasági összefüggéseket.

Tovább olvasom

Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai – írja a Reuters. Eközben a tárolókban évek óta nem volt olyan kevés gáz, mint most.

Tovább olvasom

Alig néhány nappal az élelmiszer-árrésstop bevezetése után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán a banki díjak szabályozását is belengette.

Tovább olvasom

Jandó Zoltán
2025. március 24. 05:50 Vállalat

Ingatlanbirodalmat építenek a NER-es építőiparban szerzett pénzből

Az állami megbízásokból megnövesztett cégrészt eladták a NER-en belül, majd a pénzből elkezdtek ingatlanokat venni.

Tovább olvasom