Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. november 26. 11:18 Közélet, Pénz

Győr is versenyben van a Volkswagen új gigagyáráért vívott küzdelemben

A világ legnagyobb autógyártója, a Volkswagen-csoport új üzemet építene Közép-Kelet-Európában. Az új gyárban 2022 után indítanák be a termelést, és a tervek az új gyártósorokon olyan népszerű városi terepjárók készülnének, mint a Škoda Karoq és a Seat Ateca. Jelenleg a csehországi Kvasiny-ben készül ez a két típus.

A német Automobilwoche című újság szerint több helyszín mellett Győr is versenyben van. Hans Dieter Pötsch, a Volkswagen-csoport fb-elnöke szerint még nem született döntés arról, hogy új helyszínre kerüljön a termelés – ami lehet Bulgária vagy Románia -, Herbert Diess vezérigazgató pedig ezt kiegészítette azzal, hogy jelenlegi gyárak is szóba kerülhetnek. A Škoda jelenlegi gyárait viszont elvetették, mivel az utóbbi években már túl drága lett a cseh munkaerő.

Így került képbe a győri Audi-gyár, illetve a lengyelországi Polkowice városában található Volkswagen motorokat készítő üzem.

Az új gyár négy-ötezer embernek adna munkát, vagyis sokkal nagyobb beruházás lenne, mint az ezer főt alkalmazni tervező debreceni BMW-gyár.

A Volkswagen nemrég döntött úgy, hogy elképesztően nagy összeget, összesen 44 milliárd eurót költ a gyárai átalakítására. A következő öt évben több üzemet alakítanak át elektromos autók gyártására alkalmas üzemekké.

Eddig a Zwickauban működő üzem volt az egyetlen, amely csak elektromos autók gyártásával foglalkozott. Zwickau mellett Emden lesz a második olyan gyár, ahol csak e-autókat készítenek majd. A cég annyira komolyan gondolja az elektromos forradalmat, hogy a hannoveri gyárban, ahol a VW kisbuszait gyártják, a termelési kapacitás nagy részét a jövőben az elektromos kisbusz, az ID Buzz gyártása fogja lekötni.

Mind a három helyszín Németországban van, vagyis a Volkswagen a jövő autóinak nagy részét otthon gyártja majd. Az elektromos autók ugyanis sokkal kevesebb alkatrészből állnak, egyszerűbb őket összerakni. A legtöbb munkafolyamat automatizálható, vagyis kevesebb élőmunkára van szükség. A jövőben ezért elsősorban az energiaárak és a célpiacok közelsége határozzák majd meg a gyártási helyszíneket. Ebből a szempontból az az érdekes trend alakul ki, hogy az elektromos autók gyártása visszavándorol Nyugat-Európába.

Ebbe a stratégiába illeszkedik a hagyományos motorral felszerelt autók gyártásának Kelet-Európába költöztetése. Az autók összeszerelése önmagában nem teremt sok hozzáadott értéket. Sokat számít az olcsó munkaerő, a gyenge szakszervezetek és a magas állami támogatás.

Az autógyártók azért szeretik Magyarországot és a többin kelet-európai országot, mert itt szombaton és vasárnap sem kell leállítani a termelést: a futószalag folyamatosan működik, a munkások három műszakban dolgozhatnak. A kormányok pedig elképesztő állami támogatást adnak egy-egy újonnan betelepülő cégnek.

A debreceni BMW-gyár közvetlenül 12,5 milliárd forint támogatást kap a magyar államtól. Ez azt jelenti, hogy az adófizetők állják több évre a német gyár munkásainak a bérét. De ahogy a múlt heti kormányhatározatból kiderült, a gyár igényeinek megfelelő 135 milliárd forintnyi infrastruktúrafejlesztést is vállalt a magyar állam. A pénzből többek között útépítésre jut 44 milliárd forint, vasútfejlesztések támogatására 71,5 és közművek fejlesztésére több mint tízmilliárd forint.

Az a stratégia része, hogy egy autógyártó vezetői különböző nyilatkozatokat tesznek az újságokban a lehetséges helyszínekről. Valószínűleg mind a négy lehetséges helyszín – tehát a román, a bolgár, a magyar és a lengyel – alkalmas lenne a leendő gyár felépítésére. A stratégia lényege, hogy minél nagyobb volumenű állami támogatást tudjanak az adott kormányzatoktól kialkudni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz új BMW-gyárral még szorosabban öleli magához Magyarországot az autóiparTíz év után jön végre egy igazi nagyberuházás az országba, ráadásul pont abba az országrészbe, ahonnan a leginkább hiányzott egy nagy gyár. De lehetnek hátulütők is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2024. december 13. 10:30 Közélet, Pénz

A kormány gazdaságélénkítési svájci bicskája lett a SZÉP-kártya

A turizmus és vendéglátás helyett az építőiparba és a barkácsáruházakba áramolhat jövőre potenciálisan akár több százmilliárd forint.

Stubnya Bence
2024. december 12. 11:50 Közélet, Vállalat

Van pénz, mégis állami tartozás fojtogatja a patikákat és a kórházi beszállítókat

Gyógyszertárak és kórházi beszállítók is válságos helyzetbe kerülhetnek, pedig a költségvetés állapota nem indokolja a tartozás felhalmozódását.

Bucsky Péter
2024. december 12. 06:05 Közélet, Vállalat

A MÁV óriás megrendelése tarthatja életben a nyugaton felsült NER-es gyártót

Megmentheti a széteséstől a MÁV intercity flottáját a Magyar Vagonra szabott kiírás, de ezzel korszerűtlen megoldást betonozhatnak be több évtizedre.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. december 18. 06:04 Világ

Komoly irányváltást ígér a „békekancellár” bukása Németországban

Liberális gazdaságpolitika, keményebb bevándorlási irányvonal és Ukrajna erősebb támogatása jöhet, bár a koalíciós kényszer sok mindent felülírhat.

Torontáli Zoltán
2024. december 17. 13:08 Élet, Vállalat

Levédetné magának a Dubai Csoki kifejezést a Zsolnay porcelángyár szír tulajdonosa

Ha sikerrel jár, akkor sok édesipari terméknél csak ő használhatná ezt a viharos gyorsasággal népszerűvé vált megnevezést.

Jandó Zoltán
2024. december 17. 10:50 Világ

Nő a bizonytalanság az orosz gázszállítások körül

Nem ajánlott fel havi kapacitáslekötési lehetőséget az ukrán gázvezeték-hálózatot felügyelő cég az orosz-ukrán határon található szudzsai gáztranzitállomáson.