Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

Előzetes Eurostat-adatok alapján az EU-ban csökkentek a GDP-arányos egészségügyi költések 2021-ről 2022-re. A legnagyobb visszaesést Bulgária után Magyarország produkálta, ahol az EU-átlag duplájával, közel 1 százalékponttal csökkent az adat. 

Számok és sorrendek: Az EU-ban így is átlagosan 8 százalék fölött volt a GDP-arányos egészségügyi költés 2022-ben, míg Magyarországon nem érte el az 5 százalékot. Így Magyarország – Litvániával holtversenyben – Bulgáriát és Írországot előzte meg. 

  • Ez azt jelenti, hogy Magyarország 2021-ben és 2022-ben is azon országok közé tartozott, amelyek az EU-ban a legkevesebbet költötték egészségügyre. EU-átlagos költés közelében Svédországot, Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot találjuk, míg kiemelkedő arányban fordít erre a célra Franciaország és Németország.  
  • A magyarnál magasabb a visegrádi országok arányos egészségügyi költése is.

Igen, de a fenti GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy egy adott országban a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet – önmagában nem írja le az egészségügyi ellátás elérhetőségét, színvonalát, hatékonyságát.

Tágabb perspektíva: A magyar egészségügyi rendszernek az alacsony állami-közösségi költések mellett az a sajátosság, hogy az állam a lakosságra tolja az egészségügy finanszírozásának egy részét.

Általában véve és hagyományosan a magyar egészségügyet nagy arányban finanszírozza – magánbiztosítón keresztül vagy gyógyszerért, ellátásáért közvetlenül fizetve – a lakosság.   OECD-adatok alapján azt mondhatjuk:

  • kevés olyan ország van – a listán csak Bulgária és Lettország -, ahol az egészségügyi költségek nagyobb arányát fizeti közvetlenül a lakosság, mint Magyarországon.
  • A magyar arány mutatója stagnál, vagyis jóformán ugyanannyi 2002-ben, 2012-ben és 2018-ban.

Következmény: Mindennek az az eredménye, hogy az egészségügyi ellátásban növekedtek az elmúlt években a társadalmi egyenlőtlenségek – ahogy azt a KSH egy korábbi tanulmánya is megállapította tavaly.

  • A magyar lakosság kedvezőtlen egészségi állapota nem új keletű probléma, és noha az egészségben töltött életévek száma csak az elmúlt tíz évben közel négy évvel emelkedett, számos mutató kifejezetten negatív folyamatokról árulkodik, például magas a krónikus betegségek előfordulásának aránya magas, elsősorban a hiányos preventív ellátás miatt.
  • A legszegényebbek egészségügyi kiadásai 2010 és 2019 között 3,2 százalékról 3,6 százalékra nőttek, míg a 2022-re a legalsó jövedelmi ötödben az arány 3,7 százalék volt. 
  • Átlagosan KSH-adatok alapján egy háztartás költéseinek 2019-ben 5,1 százalékát tették ki az egészségügyi kiadások, míg 2022-ben ez 5,5 százalék.
     

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz EU sereghajtói között a magyar állam a rászorulókról történő gondoskodás terénEgészségügyre is különösen keveset költünk a többi EU-országhoz képest, de a GDP-arányos családtámogatási költések a korábbiakhoz képest is csökkentek 2022-ben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat egészségügy egészségügyi ellátás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.