Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. október 11. 11:32 Adat

Még nem látszik a belengetett drasztikus drágulás az éttermekben

Kifejezetten erős nyarat zárt a hazai vendéglátóipar. A szektor teljesítményét a járvány, az amiatti lezárások, és a home office nagyon látványosan visszavetették. A harmadik hullám utáni nyitást követően júniusban azonban sikerült visszakapaszkodni a két évvel korábbi szint közelébe. Július-augusztusban pedig felül is múlta a forgalom az eddigi csúcsnak számító 2019. nyári adatokat.

Havi harmincmilliárd hiányzik

A szezonális hatásoknak megfelelően a rekord elsősorban a kereskedelmi vendéglátóhelyeknek köszönhető, hiszen a munkahelyi egységek bevétele a szabadságolások miatt mindig a nyári hónapokban a legalacsonyabb. Az éttermek, büfék, cukrászdák, italüzletek és zenés szórakozóhelyek forgalma viszont épp ilyenkor pörög fel a legjobban. A statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint az ilyen kereskedelmi vendéglátóhelyeken augusztusban már majdnem 157 milliárd forintot költöttünk el. A járvány előtti csúcsot épp két évvel korábban értük el valamivel több mint 148 milliárd forinton.

Persze a mostani bevétel még mindig messze elmarad attól, amennyi a pandémia nélkül lehetett volna. A járványt megelőző öt évben átlagosan 13 százalékkal emelkedett az ilyen kereskedelmi egységek bevétele. Ha ez a növekedési ütem az előző két évben is fennmarad, akkor most nyáron a csúcson a 190 milliárdot közelítette volna a forgalom.

A munkahelyi vendéglátóhelyek esetében nincs ekkora eltérés a valós és a potenciális bevétel között, mivel ez a szegmens már a járvány előtt sem bővült túl gyorsan. Az ilyen szolgáltatók számára az igazi csapást inkább az jelentette, hogy a jellemzően az év legnagyobb forgalmát hozó hónapban, májusban még épp csak lecsengőben volt a harmadik hullám Magyarországon, így akkor ők is masszív milliárdokat buktak.

Gyorsul az árak emelkedése

A KSH adatai alapján ráadásul a bevétel növekedését egyelőre nem elsősorban az árak drasztikus emelkedése hajtja, hanem az, hogy többet járunk ilyen helyekre. Bár az ágazati infláció már augusztusban is szép lassan kúszott felfele, ekkor még csak nagyjából 6 százalékos volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA boltokban és az éttermekben fogjuk megfizetni, hogy százmilliárdokat buknak a rezsin a magyar cégekAz eddig árcsökkenésre váró magyar cégek most méregdrágán kénytelenek beszerezni a gázt és a villamosenergiát. A következmény még magasabb infláció és csődhullám is lehet.

Ez persze nem kevés, de egyrészt a korábbi időszakokban sem volt drasztikusan nagyobb a drágulás, másrészt ágazati szakértők ennél sokkal jelentősebb áremelkedést jósolnak. Gendúr András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke a G7-nek azt mondta: olyan mértékben drágultak az élelmiszerek, és nőttek a bérek is a szektorban, hogy ezt a vendéglátósok nagy része már nem tudja kigazdálkodni. Az elmúlt hetekben erre jött rá az energiaárak megugrása is, ami szintén komoly többletköltséget okozhat a szolgáltatóknak. Gendúr András szerint épp ezért jelentős,

akár 30-40 százalékos drágulás is lehet az éttermekben.

A felfutó inflációnak egyébként a KSH fogyasztói árakról szóló szeptemberi jelentésében már látszanak is az előjelei. Ha csak az éttermeket nézzük, ott már korábban is kissé magasabb volt az áremelkedés, mint úgy általában a vendéglátóhelyeknél*Ahogy azt fent is írtuk, a statisztikai hivatal az éttermek mellett ide sorolja a büféket, cukrászdákat, italüzleteket és zenés szórakozóhelyeket is. Szeptemberben azonban ez még tovább emelkedett, olyannyira, hogy a hivatal még rövid összefoglalójában is kiemelte. Az éttermi infláció most 7,3 százaléknál tart, a munkahelyi étkezésé pedig már a tízet közelíti.

Bár a korábbi években volt már példa hasonló mértékű drágulásra, az év eleji szinthez képest ez egyértelműen az árak emelkedésének jelentős gyorsulását mutatja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világrekorder magyar áfa bevezetésekor volt legutóbb olyan gyors az infláció, mint mostMegdöntötte idei csúcsát a pénzromlás üteme szeptemberben, nem véletlen, hogy egy ideje inkább már az inflációvédett állampapírt reklámozzák

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid étterem infláció koronavírus vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.