Valószínűleg egyre többen fogják megjegyezni egy Hawaii vulkán, a Mauna Loa nevét, aminek az oldalában működik az egyik legfontosabb, a légköri szén-dioxid koncentrációját mérő obszervatórium. Ez a mérőállomás 1958 óta ad összehasonlítható adatokat az üvegházhatású gáz mennyiségéről. A trend megdöbbentően állandó, és sajnos egyre aggasztóbb. Az előző hónapban, 2019 májusában ismét rekord dőlt, az ekkor végzett mérések átlagos eredményei szerint már 415 milliomod részecske (ppm) szén-dioxidot tartalmazott a Föld légköre.
Ráadásul nem csak maga a szén-dioxid koncentráció, hanem annak növekedési üteme is rendkívüli. A nyolcvanas években még “csak” évi 1,6 ppm volt az átlagos változás, a későbbi évtizedekben pedig 2,2 ppm. Ehhez képest
2018 és 2019 májusa között már 3,5 milliomod részecskével nőtt meg a légkör szén-dioxid tartalma
– nem torpant meg tehát az utóbbi hat évben drámaian meredekké vált trend, már ami a szén-dioxid koncentráció változását illeti.
A következő hónapokban némi mérséklődés várható, azonban ez nem jelenti sajnos azt, hogy valóban javulna a helyzet. A mérőállomásokon rendszerint a májusi hónapokban érzékelhetők a szén-dioxid koncentráció legmagasabb adatai, ami jól látszik a fentebbi ábrán is. Az északi félteke méretes növénytakarója ugyanis csak a nyári hónapok eljövetelével kezdi teljes kapacitással oxigénné alakítani az üvegházhatású gázt, míg ezt megelőzően, az őszi, téli és korai tavaszi időszakban még a talajból és a növényekből is szén-dioxid áramlik a levegőbe.
A Mauna Loa obszervatórium adatait megerősítik más állomások eredményei is, az amerikai National Oceanic and Atmospheric Administration globális mérőhálózatában is egyező tendenciákat észleltek. A szén-dixoid koncentráció növekedését tehát továbbra sem sikerült megfékezni, hiába hangsúlyozzák egyre kétségbeesettebben a szakértők az üvegházhatású gáz okozta felmelegedéssel járó katasztrofális következményeket.
Pedig a bűvösnek számító, 400 ppm-es határ áttörése már 2014-ben megtörtént, ami azért jelentős mérföldkő, mert utoljára a 2,6-5,3 millió évvel ezelőtti pliocén korszákban volt hasonló mértékű a légköri szén-dioxid koncentráció – a globális átlaghőmérséklet 2-3 fokkal volt ekkor melegebb a jelenleginél, a tengerek szintje pedig 10-20 méterrel állt magasabban, mint most.
