Az Antarktika közepén olyan növényi maradványokat találtak tudósok, amelyek földtörténeti léptékben a közelmúltban, néhány millió évvel ezelőtt keletkeztek. Ez azért figyelemre méltó, mert újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy akkoriban úgy volt a jelenleginél sok fokkal melegebb a régió hőmérséklete, hogy a légkör szén-dioxid-tartalma nagyjából megegyezett a mostanival.

A kőzetek között aránylag jó állapotban – lényegében mumifikálódva – megmaradt gallyak a pliocén időszakban keletkeztek, amely nagyjából 5,3 millió évvel ezelőtt kezdődött és 2,6 millió éve ért véget. A globális átlaghőmérséklet 2-3 fokkal volt melegebb a jelenleginél, a tengerek szintje pedig 10-20 méterrel állt magasabban, mint most.

A pliocén azért érdekli különösen a tudósokat, mert ekkor fordult elő utoljára, hogy ugyanúgy körülbelül 400 milliomod részecske (ppm) szén-dioxidot tartalmazott a légkör, mint manapság. Ha ehhez akkor a mostaninál lényegesen magasabb hőmérséklet társult, az valószínűleg azt jelenti, hogy ezúttal is efelé tartunk, csak kell némi idő ahhoz, hogy megtörténjen a felmelegedés.

„Ha otthon 200 fokra állítod a sütőt, akkor kell némi idő, míg eléri ezt a hőfokot” – idézett egy közérthető példát a BBC Martin Siegerttől, az Imperial College London Grantham Intézetének professzorától. „Ugyanez igaz a Föld éghajlatára. Ha a szén-dioxid-szint 400 ppm-re szökik fel, nem áll be új egyensúly egyik pillanatról a másikra. Ehhez akár 300 évre is szükség lehet” – folytatta a szakember.

Ez a gondolat azért nagyon aggasztó, mert azt jelentheti, hogy máris túl sok szenet küldött az emberiség a légkörbe ahhoz, hogy elkerülje a katasztrofális klímaváltozást.

Ennek határa a jelenlegi tudományos közmegegyezés szerint 1,5-2 fok az iparosodás előtti szinthez képest, és ebből 1 fok már teljesült. A 1,5-2 fokba a konszenzus szerint még pár száz milliárd tonnányi kibocsátás belefér (tavaly 37 milliárd tonna volt a szén-dioxid-emisszió), noha ez értelemszerűen tovább növeli a szén-dioxid légköri jelenlétét. Ez az ipari forradalom előtt 280 ppm körül volt, az utóbbi évtizedekhez képest pedig így állunk:

Ám ha már a 400 ppm-es szinthez is 2-3 fokos felmelegedés társul a mostani szinthez képest, akkor valójában nemcsak nullára kéne csökkenteni a kibocsátást – ami rövid távon teljesen irreális –, hanem sürgősen el kellene kezdeni kivonni a légkörből az üvegházhatású gázokat. Ennek a technológiája viszont még távol áll a nagy volumenű alkalmazhatóságtól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA technológia, amit ha nem fejlesztünk ki, akkor befellegzettHa meg tudnánk akadályozni, hogy a szén a légkörbe jusson, tovább használhatnánk a fosszilis üzemanyagokat. Dolgoznak is sokan a nyerő módszeren.

A szén-dioxid-szint és a hőmérséklet viszonyának eltérését a pozitív visszacsatolást folyamatok időigénye okozhatja. Ilyen például, hogy az elolvadó hó és jég helyét átvevő sötétebb felszín több hőt nyel el a napsugárzásból, vagy az, hogy a korábban folyamatosan fagyott sarki talajból és tengerfenékből metán szabadul fel, amelynek még erősebb is az üvegházhatása, mint a szén-dioxidé. Ezek miatt azt senki nem vitatja, hogy az éghajlatváltozás egy darabig akkor is folytatódna, ha megszűnne az emberiség kibocsátása. De lehetetlen pontosan kiszámítani, hogy hol lenne az új egyensúly.

A pliocén kutatói sem állítják, hogy tudják a választ, ezért igyekeznek minél több bizonyítékot gyűjteni. Ilyen az a tengeri üledék, amelyet az Antarktika partjainál fúrva hoznak a felszínre. Az ebben található megkövesedett élőlények kémiai összetételéből ki lehet következtetni az akkori idők hőmérsékletét és a jégtakaró hozzávetőleges kiterjedését.

Az említett 10-20 méteres tengerszintkülönbségből az következik, hogy a pliocén idején a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró nem létezett, és a kontinens keleti részén lévő sem volt olyan stabil és kiterjedt, mint manapság. Ez azt is megmagyarázza, hogyan találhatták meg egykori bokrok, cserjék ágait a Déli-sarktól mindössze 500 kilométerre, ahol jelenleg legfeljebb mohák és zuzmók élnek

„Olyan időszakról beszélünk, amikor a gleccserek visszahúzódtak, és az előterükben ezek a cserjék boldogulni tudtak. Nem lehetett éppen egy nagyszerű élettér, a mai tundrához hasonlított, de nyáron volt elég napfény ezeknek a növényeknek, a hőmérséklet pedig elérhette az 5 Celsius-fokot”

– mondta a BBC-nek Jane Francis, a brit Antarktisz-kutató társaság professzora.

Mindez összhangban van azzal, hogy a legutóbbi megfigyelések alapján már a kelet-antarktiszi jégtakarót sem tartják olyan stabilnak a kutatók, mint korábban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEljött az idő, hogy pánikba essünk az éghajlatváltozás miattMegjelent egy könyv, ami szerint nagyon racionális rettegni az éghajlati katasztrófa miatt, mert a mi életünket is ketté fogja törni. Nehéz vitatkozni vele.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Antarktika Déli-sark klímaváltozás tengerszint-emelkedés Olvasson tovább a kategóriában