A közelmúlt világgazdasági folyamatainak egyik állandósult értelmezése az, hogy a globalizáció megtorpant és beköszöntött a deglobalizáció korszaka. Vagyis az a várakozás, hogy a nemzetközi kereskedelem, tőkeforgalom és migráció jelentősége csökkenni fog, és különösen a feldolgozóipar fontosabb szegmenseiben véget ér és visszájára fordul a termeléskiszervezés időszaka.

Ezeket a várakozásokat az utóbbi években számos folyamat táplálta. Az Egyesült Államokban Donald Trump elnökké választása óta erősödik (és Trump bukása után is kitart) a protekcionizmus, de hasonló hatással jár a külföldi technológiaimport kiváltását célzó kínai iparpolitika és annak nyugati másolatai. A Covid-19-járvány és az azzal párhuzamos ellátási gondok a termeléskiszervezés nemzet- és ellátásbiztonsági kockázatait is előtérbe hozták, és a stratégiai sebezhetőség mellett a nyugati világban a növekvő egyenlőtlenségért is részben a kereskedelmet okolják.  

A globalizáció temetése azonban nem Trumppal indult.

• A kereskedelmi forgalom növekedése már jóval korábban, a 2009-es válság után megtorpant, a globális kereskedelem a GDP arányában egy évtizede stagnál.
• A termeléskiszervezés jelentősége kifejezetten lefelé tendál. A termelésben alkatrészként és alapanyagként használt termékek aránya a teljes áruforgalmon belül 2008-ban volt a csúcson, és azóta enyhén csökkent.
• Hasonló tendenciát mutat a termeléskiszervezés egy másik mutatója, a külföldi leányvállalatok termelésének aránya a globális kibocsátásban, amely 13,5 százalékról 11,5 százalékra mérséklődött 2008 és 2016 között.
• Az áruforgalomnál is jelentősebb mértékben esett vissza a nemzetközi tőkeforgalom mértéke. Míg a pénzügyi befektetések értéke a 2008-as amerikai pénzügyi összeomlás előtt a globális GDP hat százalékát is meghaladta, azóta  2-4 százalék körül mozog.

A fenti adatok ellenére ugyanakkor Pol Antrás, a Harvard Egyetem spanyol professzora, napjaink egyik legtöbbet hivatkozott kereskedelmi közgazdásza szerint nincs rendszerszintű jele annak, hogy deglobalizáció kezdődött volna a világgazdaságban.

Antrás egy friss áttekintésében úgy vélte, csupán a 2009-ig tartó hiperglobalizáció korszakának lezárulásáról, és a nemzetközi gazdasági tranzakciók ezzel járó természetes lassulásáról van szó. Ugyanakkor a fenti adatok ellenére sem lehet egyértelműen kimutatni a globalizáció visszájára fordulását, és hosszabb távon a technológiai változások és a koronavírus-járvány hatásai sem feltétlenül fenyegetik a folyamatot. 

Törvényszerű kifulladás

Antrás elemzése szerint a hiperglobalizácó 1986 és 2009 között tartott, és három szélesebb körű jelenséggel volt magyarázható:

1. az infokommunikációs technológiák fejlődésével,
2. a kereskedelmi költségek csökkenésével és
3. a kapitalizmus terjedésével. 

Az infokommunikációs technológiák fejlődése az 1980-as évektől jelentősen megkönnyítette a külföldi leányvállalatok és üzemek távolból való felügyeletét és menedzselését, és ezáltal megteremtette a termeléskiszervezés széles körű elterjedésének alapjait. 

Ezzel párhuzamosan a nemzetközi kereskedelmi megállapodások burjánzásával a globális átlag súlyozott vámtarifa az 1986-os 13,6 százalékról 2008-ra 7,5 százalékra, 2017-re 5,2 százalékra csökkent (azaz a liberalizáció nem állt meg 2008 után sem). A költségek csökkenéséhez pedig hozzájárult a szállítási technológiák fejlődése is, például az elektronikában a légi szállítás terjedése, valamint a konténerhajózás fejlődése.

A harmadik fő hajtóerő Ázsia és Kelet-Európa bekapcsolódása volt a kapitalista világrendbe: a kínai reform és nyitás, az indiai liberalizáció és a keleti blokk országainak rendszerváltásai nyomán a fejlett világ nagyvállalatai új és jóval olcsóbb termelési helyszínekhez és piacokhoz jutottak, miközben a nyugati világ deregulációja is segítette a nemzetközi tőkeáramlás és kereskedelem bővülését.

Ezeknek a körülményeknek köszönhetően a kereskedelem 1986 és 2008 között a globális GDP arányában 18-19 százalékról 30 százalékra nőtt. A növekedés nagy részéért pedig a termeléskiszervezés felelt: a termelési láncokhoz köthető köztes termékek kereskedelmen belüli részaránya az 1970-es években 37 százalék körül volt, azt 1980-as évekre 40, 2008-ra 52 százalékra nőtt. Ez az ütem a fenti faktorok kifulladása miatt Antrás szerint nem lett volna hosszabb ideig tartható, ám ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a globalizáció időszakának hirtelen vége szakadna.

Technológiai változások

A fenti folyamatok közül a technológiai fejlődés nem feltétlenül lassult le, például a processzorok teljesítményének vagy az adatátviteli sebességek növekedési üteme továbbra is jelentős. Ugyanakkor az infokommunikációs technológiák határhaszna jelentősen csökkent: az internet elterjedése az 1990-es években nagy gazdasági változásokat hozott, amelyeket pusztán az internet penetrációjának növekedése már nem fog reprodukálni, még ha erre jelentős tér is van (2017-ben a világ népességének mindössze 49 százaléka volt rendszeres internet-felhasználó). 

Ezzel szemben gyakran felmerül, hogy a technológiai fejlődés egyes aktuális irányai a globalizáció ellenében hathatnak, ezekkel a faktorokkal szemben Antrás ugyanakkor szkeptikus.

Az egyik ilyen irány a termelés automatizációjának fejlődése, amely egyes várakozások szerint lehetővé teheti az ipar nyugati repatriálását. Az eddig elérhető empirikus kutatások pont ennek az ellenkezőjére jutottak: a Világbank egy 2018-as kutatása és 2020-as jelentése, valamint az oxfordi Katherine Stapleton és a Princeton Egyetemen tanító Michael Webb spanyol adatokon alapuló 2020-as beszámolója szerint az automatizáció terjedése növeli a fejlett országok importját a fejlődő világból. Ennek oka, hogy az automatizáció csökkenti az adott cég termelési költségeit, növeli hatékonyságát és ebből fakadóan az optimális termelési volumenét, ezért emeli az alkatrészek és alapanyagok iránti igényét, amelyet jellemzően fejlődő országokból szerez be.

Hasonló a helyzet a 3D-nyomtatással is, amellyel kapcsolatban hasonló várakozások fogalmazódtak meg. A fenti elméleti okok itt is a deglobalizáció ellenében hatnak: egyrészt a 3D-nyomtatott termékekhez is szükségesek alapanyagok és más alkatrészek, másrészt a hatékonyságnövekedés keresletnövekedéssel is jár. Egy 2019-es tanulmány ezt a kérdést a hallókészülékeken keresztül vizsgálta meg, amelyeket ma már döntően 3D-nyomtatással gyártanak. Ennek ellenére a hallókészülék-gyártáshoz köthető nemzetközi kereskedelem értéke 60 százalékkal nőtt.

Más technológiai újítások a kereskedelem növekedésének irányába hatnak. Egyes online szolgáltatások és digitális technológiák – például az internetes piacterek vagy a gépi tanuláson alapuló algoritmusok – jelentősen csökkentik a piacra lépés költségeit, megkönnyítik a vevők és eladók közti kapcsolatfelvétellel és kommunikációval járó problémákat, lehetővé teszik az árukészletek gyorsabb és hatékonyabb elosztását, és ezzel növelik a termeléskiszervezéssel elérhető potenciális nyereséget.

Azaz a technológiai faktorok bár ma már nem elegendőek a hiperglobalizáció fenntartásához, deglobalizációs nyomást sem idéznek elő.

Elsüllyedt költségek

Szintén a deglobalizáció ellenében hat, hogy a globális értékláncok kiépítése jelentős úgynevezett elsüllyedt költségekkel jár, azaz olyan egyszeri beruházásokkal, amelyek a termelési lánc átszervezése vagy feladása esetén elvesznek.

Egy nemzetközi termelési lánc kiépítése során az adott vállalat jelentős erőforrásokat áldoz a leghatékonyabb termelési helyszín és a legjobb beszállítók felkutatására, a termeléshez szükséges fizikai infrastruktúra kiépítésébe. Emellett mindez a fizikai mellett kapcsolati tőkét is igényel: miután az értékesebb elektronikai és ipari termékek jellemzően egyedi gyártási megoldásokat és alkatrészeket igényelnek, és a beszállítói szerződések nemzetközi betartatása nem mindig egyszerű, egy megbízható és olajozottan működő beszállítói kapcsolat kialakítása önmagában jelentős értékkel bír. 

Ezeket a költségeket a jelek szerint a termelést kiszervező cégek nem szeretik veszni hagyni. A 2008-2009-es válság idején a kereskedelem volumene összeomlott, de a kereskedő cégek száma nem változott jelentős mértékben: Jean-Charles Bricongne és társai francia, Kristian Behrens és társai belga, Muraközy Balázs magyar, mások spanyol és kínai adatok alapján is erre jutottak. Az ázsiai termelési láncok is relatíve jól átvészelték a 2009-es válságot és a 2011-es japán földrengés és szökőár hatásait, és a lassú globalizáció időszakában is erősek maradtak. 

A jelenlegi jelek szerint Európában a koronavírus-járvány sem okozott jelentős visszaesést a nemzetközi termelési láncok kibocsátásában és az azokhoz köthető kereskedelemben, és az első adatok alapján Ázsiában is hasonló a helyzet. A délkelet-ázsiai termelési láncok is sikeresen túlélték a válságot, a feldolgozóipar teljesítménye 2020-ban jobb volt a régióban, mint más szektoroké, és az infokommunikációs szolgáltatási szektor is nőni tudott.

A fenti kutatások szerint különösen azok a cégek maradtak versenyképesek a járvány alatt, amelyek képesek voltak globális léptékben megszervezni beszerzési és értékesítési hálózataikat. Azaz a negatív külső keresleti sokk az egész gazdaságot érintette, de a globalizált cégek jobban ki tudták védeni ennek hatásait, mint a globalizációtól megkímélt szektorok. 

A bérek és a szellemi tulajdonjogok sem jelentenek gátat

További érv a deglobalizáció mellett a fejlődő világ bérfelzárkózása, amely miatt csökken egy Kínában vagy akár Magyarországon létesített gyár jelentette anyagi megtakarítás. Antrás szerint ugyanakkor a termeléskiszervezés elsüllyedt költségei miatt ez nem feltétlenül vezet a termelési láncok gyors átszervezéséhez, amikor pedig igen, akkor jellemzően nem a fejlett világba tér vissza a termelés, hanem egy fejlődő országból egy másikba vándorol. 

Ez a folyamat Ázsiában már tetten érhető, ahol a kínai béremelkedés miatt egyre több gyár települ át Vietnámba, Kambodzsába vagy Bangladesbe. Azonban Kína kiemelt szerepe a béremelkedéssel is megmaradt, miután utóbbi helyeken a rosszabb infrastruktúra, gyengébb képzettségű munkaerő vagy a sztrájkok nagyobb száma miatt nem feltétlenül olcsóbb termelni, mint a papíron drágább Kínában.

Minél összetettebb és drágább egy adott termék, annál jellemzőbb, hogy a bérszínvonal hatása sokadlagos. Antrás a Boeing 787-es utasszállító repülő példáját hozza fel, amely alkatrészeinek 70 százaléka nyolc fejlett ország (Japán, Olaszország, Dél-Korea, Franciaország, Svédország, Kanada, Egyesült Királyság, Ausztrália) 50 beszállítójától származik, azaz független az adott országok bérszínvonalától.

Szintén visszatérő érv manapság a termelés hazatelepítése mellett, hogy a szellemi tulajdonjogok védelmének hiánya és a kényszerű technológiatranszferek gyakorlata miatt a Kínába telepített technológiát idővel ellopják, lemásolják és olcsóbban piacra dobják a helyi cégek. 

Antrás szerint ezt az érvet gyengíti, hogy a kockázatokkal a Kínában termelő vállalatok tisztában vannak, és annak költségeit kisebbnek ítélik a kínai piachoz való hozzáférés jelentette haszonnál. Ennek jele, hogy az amerikai vállalatok évek óta lobbiznak Washingtonban Kína szankcionálása ellen, és piaci hozzáférésüket féltve gyakran azok a cégek ellenzik az adatlopások feltárását, amelyek annak legsúlyosabb áldozatai. 

Másfelől ha az amerikai politika célja valóban az, hogy Kína javítsa az amerikai szellemi tulajdon védelmét, azzal pont a deglobalizációval ellentétes hatást ér el, hiszen így csökken a technológiatranszfer költsége az amerikai cégek számára, és jobban megéri majd a fejlettebb technológiát igénylő folyamatokat is Kínába telepíteni. Korábbi kutatások szerint a külföldi jogvédelem javulása esetén az amerikai multik több technológiát adnak át külföldi leányvállalataiknak, és a Tesla közelmúltbeli sanghaji beruházása is azt jelzi, hogy a megfelelő biztosítékok mellett a kínai piac hívószava páratlanul erős.

Általában véve pedig az is látszik az adatokon, hogy bár 2009 óta a nemzetközi pénzügyi befektetések forgalma csökkent, a működőtőke-befektetések szintje magas maradt, azaz a nemzetközi termelőberuházások terén nem érződik a globalizáció megtorpanása.

A politika fontosabb

Mindazonáltal azt Antrás sem tagadja, hogy a globalizáció politikai támogatottsága 2008 óta jelentősen csökkent. Márpedig ez a fenti, gazdasági jellegű folyamatoknál sokkal erősebb hatást gyakorolhat, a globalizáció első fénykorának például az 1929-es gazdasági válságot követő politikai-gazdasági blokkosodás vetett véget, és a nemzetközi politikai gazdaságtan területén máig népszerű narratíva, hogy ez a fajta protekcionizmus vezetett a második világháborúhoz. 

Donald Trump 2016-os megválasztása után a legtöbb elemzés arról szólt, hogy az alsó-középosztálynak a globalizáció és az ipari termelés Kínába szervezése miatti erodálása vezetett a hazai ipar védelmét hirdető populizmus népszerűségéhez. Az amerikai politika növekvő polarizációjáért is sokan ezeket a folyamatokat okolják, beleértve Antrást, aki azt emeli ki, hogy az Egyesült Államokban a hiperglobalizációt az adórendszer progresszivitásának csökkenése kísérte, a reálbérek növekedése lassú volt, azaz a globalizáció veszteseit nem kompenzálta az állam.

Más kutatások arra jutottak, hogy a termeléskiszervezés nem magyarázza a jelenséget. Ezzel szemben számos tanulmány szerint kulturális tényezők állnak a globalizáció elutasítása mögött: világ és a technológia gyors változása, a bevándorlóktól, etnikai és szexuális kisebbségektől való idegenkedés, a „régi szép idők” elvesztésének érzése motiválja a populisták táborát. Kutatások egy másik csoportja szerint ugyanakkor a kulturális változások mögött gazdasági okok állnak, azaz a gazdasági egyenlőtlenségek növekedése és a létbiztonság romlása miatt váltak elutasítóbbá az amerikai (vagy brit) választók. 

Antrás szerint mindenesetre a jövőben ezek a folyamatok nem valószínű, hogy egyhamar megoldódnak, miután a globalizációellenességet meglovagoló, jellemzően jobboldali populista kormányok nem orvosolják a növekvő egyenlőtlenséget, miközben a vagyoni szakadék potenciális növekedéséhez az új technológiák, mint például az automatizáció is hozzájárulhatnak.

Ehhez hasonlóan a kínai-amerikai viszály is visszájára fordíthatja a globalizációt, bár Antrás szerint ez csak akkor lesz így, ha az tartós marad,  meghaladja a jelenlegi, jellemzően bilaterális kereteket, illetve a kínai és amerikai (vagy nyugati) gazdaság blokkosodását és a két oldal közti átjárás jelentős csökkenését hozza. Ennek egyelőre kevés jele van, az Egyesült Államoktól eltekinve nem sok ország akar kereskedelmi háborúzni Kínával, és a gazdasági nyitottságot mérő mutatók nem változtak jelentősen 2017 óta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ deglobalizáció globalizáció kereskedelem Olvasson tovább a kategóriában