(Karsai Gábor a GKI vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az elmúlt hetekben a kormányzat helyzete érezhetően bonyolultabbá vált. Nem várt élességű, az alapvető gazdasági folyamatokat is érintő konfliktus alakult ki az EU-val és az MNB-vel szemben. A hazai közvéleményt ugyanakkor a politikai botrányok mellett főleg az infláció és mindinkább a járvány újabb hullámára való felkészületlenség foglalkoztatja.

Az EU-való viszony kiéleződése azt jelenti, hogy miután a magyar kormány még áprilisban úgy döntött, hogy egyelőre nem kéri az uniós helyreállítási program (mintegy 9 milliárd eurónyi) hitelét, júliusban az EU illetékeseinek bejelentése szerint már nemcsak a helyreállítási alap támogatási részéhez, de a strukturális alapokhoz való hozzáférés is veszélybe került, vagy minimum csúszik. És bár a kormány ennek okaként az úgynevezett gyermekvédelmi – valójában az LMBTQ-közösség elleni – törvény európai fogadtatására hivatkozik, az Európai Bizottság ténylegesen az igazságügyi rendszer átalakítását és az OLAF által felvetett ügyek alapos kivizsgálását igényli a pénzek folyósításához. Igaz, az LMBTQ-emberek elleni kampány széleskörű kritikát váltott ki az EU legtöbb tagállamában, tovább növelve Magyarország elszigetelődését, ezzel csökkentve érdekérvényesítő képességét.

A politikai kritikát itthon és külföldön csak fokozta a Pegasus kémszoftver nem nemzetbiztonsági célból történő felhasználásának fokozatos, még messze nem befejeződött kormányzati beismerése. Emellett az emberek figyelmét a karanténszabályok feloldása utáni fellélegzés, a nyári szabadság élvezése mellett mindinkább a koronavírus-járvány negyedik hullámának veszélye, a kínai vakcina idősek számára nem kellő védelmet nyújtó alkalmazása, a harmadik oltás körüli bizonytalanság köti le. Ehhez jön hozzá az infláció megugrása, ami könnyen elhomályosíthatja a gazdasági növekedésben és a munkanélküliség leküzdésében eddig elért sikereket.

Az EU-ban már évek óta éllovas magyar infláció leszorítása tehát nemcsak az MNB-nek, hanem a kormánynak is fontos. Júniusban már 5,3 százalék feletti volt a magyar áremelkedés, míg az EU átlaga csak 2,2 százalék, és az utánunk következő lengyel infláció is csak 4,1 százalék volt. Ahogyan azonban a kiugró magyar infláció sem egyik napról a másikra következett be, hanem hosszú évek élénkítő gazdaságpolitikájának, az európai összevetésben magas államháztartási hiánynak és az extra laza (alacsony kamatokkal és folyamatos leértékelődéssel jellemezhető) monetáris politikának volt a következménye, úgy a leszorítása sem lehetséges pillanatok alatt, a túlpörgetett növekedés lassítása nélkül. Teljesen indokolt (bár a hatalmas fordulat miatt meglepő) volt tehát, hogy az MNB már áprilisban kamatemelési ciklust hirdetett meg. Ha az embernek kezdetben lehetett is olyan érzése, hogy ez elsősorban szavakban, és nem tettekben fog megnyilvánulni, a júliusi, második 30 bázispontos alapkamat-emelés és a folytatás melletti ismételt kiállás után a cselekvési szándék jól látszik.

Nagyon valószínű, hogy a néhány nap múlva napvilágra kerülő júliusi infláció érezhetően alacsonyabb lesz a júniusinál. Ez azonban még nyilvánvalóan nem a kamatemelés következménye lesz, hanem statisztikai okból, a magas tavaly júliusi árszínvonal (mint bázis) miatt következik be. Ha erre hivatkozva az MNB lassítana kamatemelési politikáján, az hitelességének aláásását jelentené.

Az alapkamat emelése közvetlenül drágítja az új hiteleket és a változó kamatozású hiteleket. Ennek mértéke egyelőre nem vészes, de a folyamatos kamatemelések – részben a bankközi kamatok, a BUBOR emelkedésén keresztül – már érdemi növekedést okozhatnak. Ez az érintettek jelentős része számára mindinkább húsbavágó lesz, ami a kormánynak – főleg a választások közeledte miatt – politikai gondot okozhat. Ezért nem lenne meglepő, ha a kormány a választások utánra tolná ki a hiteltörlesztési moratórium határidejét. Ami persze csak időben húzná el a kamatemelés hatásaival való tényleges lakossági szembesülést, kormányzati szempontból azonban aki időt nyer, az választást is nyerhet.

Az infláció letöréséhez azonban nemcsak időre, hanem a monetáris és a költségvetési politika együttműködésére is szükség van.

Hiába magasak a kamatok, ha az állam költekezik, nem csökken a kereslet.

Nem véletlen, hogy az MNB első, szigorúbb gazdaságpolitikát követelő figyelmeztetései a 2022. évi költségvetés módosításával összefüggésben hangzottak el, és ismétlődnek azóta is. A jegybank szerint a 2022-re tervezett 5,9 százalékos deficitet 3 százalék közelébe kellene leszorítani. A vitában azonban a jegybanknak nemcsak elvi, hanem nagyon is gyakorlati érvei vannak.

Az MNB ugyanis a válság időszakában – más jegybankokhoz hasonlóan – az államháztartás egyik fontos finanszírozójává vált. A Monetáris Tanács az utolsó (július 27-i) közleménye szerint

változatlanul a monetáris politikai eszköztár kulcsfontosságú elemének tartja az állampapír-vásárlási programot… Az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni.

A jegybank alelnöke háttér-tájékoztatóján ehhez azt fűzte hozzá, hogy „az MNB állampapír-vásárlási programjának felülvizsgálatát a 3000 milliárd forintos állomány elérésénél, az augusztusi kamatdöntéssel egy időben hajtja végre.” A program indulása, 2020. május 4. és 2021. március 31. között közel 1500 milliárd forinttal nőtt az MNB mérlegében lévő állampapírok állománya. Látható, hogy míg az első 1500 milliárd forint megvásárlásához 11 hónapra, a második 1500 milliárd forinthoz csak 5 hónapra volt (illetve van) szükség. Emellett idén májusban lazultak a vásárlási korlátok, lehetővé vált az egyes állampapír-sorozatok limit nélkül, akár 50 százalék feletti részének megvásárlása is. Ez lazább az Európai Központi Bank gyakorlatánál.

Nyilvánvaló, hogy az MNB erőteljes és növekvő szerepe az államháztartási hiány finanszírozásában ütközik a jegybank újabb keletű, a költségvetési deficit csökkentését követelő állásfoglalásával. Az MNB ugyan – amint ezt alapokmánya is tartalmazza – támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a kormány gazdaságpolitikáját, azonban ezt elsődleges célja, az árstabilitás elérése és fenntartásának veszélyeztetése nélkül kell tennie. A konkrét döntés nyilván szakmai és politikai mérlegelés, illetve erőviszonyok kérdése.

Miközben az MNB nyilvánvalóan a finanszírozás korlátozására fog törekedni, a költségvetésnek éppenhogy a jegybanki szerepvállalás növelésére lenne szüksége. A 2021. évi módosított költségvetés idén 2033 milliárd forintos bevétellel számol az uniós programok kapcsán, azonban az első félévben ennek csak 12 százaléka, 248 milliárd forint érkezett be. Mintegy 1800 milliárd forint tehát még hiányzik, ennek beérkezése – időpontja, mértéke, sőt ténye – jelenleg teljesen bizonytalan. Az amúgy is magas deficit hiányzó EU-s források miatti jelentős növekedése tovább emelné az államadósságot, rontaná a magyar gazdaság befektetői megítélését, emellett a hiány finanszírozása is akadályokba ütközne.

A lakosság további bevonásnak korlátait jól mutatja, hogy az Államadósságkezelő Központ féléves tájékoztatója szerint az idei első félévben átlagosan havi 82 milliárd forintos lakossági állománynövekedés történt, miközben már az eddigi éves terv teljesüléséhez is havi 92 milliárd forint növekményre lenne szükség. Az állampapír-vásárlási kedvre nyilván kihat, hogy az emelkedő infláció erodálja az állampapírok reálhozamát. Érdekes módon a júliusban kibocsátott, hároméves inflációkövető állampapír kamatprémiuma még csökkent is (a korábbi 1 százalékról 0,75-re), ami az idei évre negatív reálkamatot okoz. Kérdés, hogy hogyan hat majd ez a hazai megtakarítók befektetési kedvére.

Természetesen külföldi hitelfelvétel növelésére is lehetőség van, ettől azonban érezhetően ódzkodik a kormányzat. Ebben a helyzetben – a kormány fogadkozásai és politikai érdekei ellenére –

aligha lesz elkerülhető valamiféle visszalépés a költekezésben.

Az MNB elnökének erre vonatkozóan is vannak (már mások által is megfogalmazott) javaslatai, így mindenekelőtt az állam építési beruházásainak (korábban egyébként általa is igényelt) visszafogása. Ez – például a beruházások lassítása, átütemezése, esetleg törlése formájában – aránylag kis politikai veszteséggel is megoldható.

A gazdasági kényszerek megerősítik a jegybankelnök pozícióját, ugyanakkor a kormányt érintő, esetenként kifejezetten durva megállapításai furcsán hangzanak, nemhogy a miniszterelnök „jobbkezétől”, de egy egyszerű jegybankelnök szájából is. Matolcsy György szerint például a hiteltörlesztési moratórium és a költségvetési hiánycél változtatásai nélkül pénzügyi támadás érheti Magyarországot. A jegybankelnökök nyilvánosan nem szokták az ördögöt a falra festeni. Hogy a költségvetési és monetáris politika természetes ütközése mellett vannak-e ebben a vitában más – például politikai, személyes vagy éppen üzleti – szempontok is, azt nem tudni. Érdekes színfoltot jelent az is, hogy a jegybankelnök élesen euróellenes cikkét alelnökének egy főleg retorikájában sokkal konstruktívabb interjúja követte. Ez arra utal, hogy az EU irányában is ismét felerősödik a kettős beszéd.

Az infláció elleni küzdelem egy sokszereplős, időigényes játszma, amelyben nemcsak a kormánynak, a jegybanknak és az EU-nak, hanem a döntéseik által befolyásolt piaci szereplők várakozásainak is fontos szerepük van. Például a forint – infláció szempontjából kiemelten fontos – árfolyamát a kamatokon kívül az EU-transzferekhez való hozzájutás esélye, avagy a járványveszély befektetők általi megítélése is jelentősen befolyásolja.

Rövid távon sajnos a legerősebb antiinflációs hatása a járvány erős negyedik hullámának lehet. Az idei második félévben már az első félévivel azonos, 4,2 százalékos áremelkedés elérése is óriási eredmény lenne – az MNB júniusban 4,1 százalékos éves átlagos inflációt prognosztizált –, azonban az ennél néhány tizedszázalékkal magasabb ütemnek több esélye van. A kamatemelések minden bizonnyal folytatódni fognak, mértékük azonban az infláció 5, majd 4,5 százalék alá csökkenésével – a választásokra is tekintettel – csökkenhet. A választásokig a költségvetési politikában inkább csak a beruházásokat érintő korrekciók várhatók. A választások után azonban a kormány összetételétől függetlenül előtérbe kell kerülnie a gazdasági racionalitásnak, azaz a kormányzat, az MNB és az EU követelményei összehangolásának.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szegényebbek és a csokból kimaradók egyre nehezebben jutnak majd hitelhezA hitelesek egy része már most is érzi a jegybank kamatemelési ciklusának hatásait, amely új korszakot jelent, de mi várható így az ingatlanpiacon?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLassulhat vagy meg is állhat az ingatlanárak emelkedése a kamatemelések miattOlyan sokféle módon érinti mindennapjainkat a jegybank kamatemelési ciklusa, hogy a következő hónapok izgalmasak lesznek a lakosság és a cégek számára is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet infláció költségvetési hiány költségvetési politika Magyar Nemzeti Bank Olvasson tovább a kategóriában