A népszerű tévhit szerint a római birodalomnak vége lett 476-ban, amikor Odoaker megfosztotta trónjától az utolsó császárt, pedig az örök birodalom valójában még ezer évig bírta. Ebben nagyon fontos szerepe volt a történelem első interkontinentális ipari kémügyének, amikor a bizánciak megtörték a kínaiak termelési és a perzsák kereskedelmi monopóliumát a kor legnépszerűbb luxusterméke, a selyem piacán.

A rómaiak nagyon kedvelték a selymet, és hatalmas pénzeket voltak hajlandóak fizetni érte. A keletről vásárolt textíliákat súlyra mérték, áruk időnként még az aranynál is magasabb volt. Emiatt rengeteg arany áramlott a birodalomból kifelé, ami egyes történészek szerint (sok más mellett) hozzájárult a gazdasági rendszer destabilizálódásához.

A selyem gyártásához szükséges selyemhernyókat Kínában háziasították időszámításunk előtt 4000 körül, és a kínaiak ezt követően szorosan őrizni próbálták a folyamatosan tökéletesített technológiát. Már csak azért is, mert ebből jelentős bevételt tudtak szerezni a birodalmon kívülről. A nyugat felé vezető kereskedelmi utak ellenőrzése ezért legalább háromezer éve nagyon fontos stratégiai cél volt Kínában.^*Ez már kétezer évvel ezelőtt is a mai Hszincsiang tartomány vidékét, Kasgar városát és a Taklamakan-sivatag körül oda vezető útvonalakat jelentette.

De a selyem nem azért volt Nyugaton olyan drága, mert a kínaiak annyira sokat kértek érte, hanem mert sok kézen és nagyon veszélyes terepen kellett átkelnie. Legalább hétezer kilométert kellett megtennie végeláthatatlan sivatagokon és magashegységeken át, ahol rablóbandák és magas vámokat szedő birodalmak is lefölözték a kereskedők hasznát.

A (Nyugat-)római Birodalom bukása után sem változott ez a felállás, az európai és a bizánci elit továbbra is kielégíthetetlen éhséggel várta a keleti selyemszállítmányokat. Ez különösen zavarta az egész Római Birodalom újraegyesítésén dolgozó Jusztiniánusz császárt (527-565), mivel a kereskedelem közvetlenül gazdagította a bizánciak esküdt ellenségeit. Abban az időben a Szászánida Birodalom tette rá a kezét a selyemkereskedelemre, akik magas szinten centralizálták az áruk mozgását, jelentős vámmal adták csak tovább a szállítmányokat, sőt, háború idején selyem- és fűszerembargó alá vonták Bizáncot.

Jusztiniánusz először alternatív útvonalakon próbálta kikerülni a perzsákat, többek között délen, a tengeren kerülve India felé, vagy északon, a sztyeppén át. De sajnos egyik sem működött, délen a szászánida flotta állta útját a bizánci kereskedőknek, északon pedig a lényegesen hosszabb időbe telő útvonal tette ésszerűtlenül drágává a vállalkozást.

Ezért más megoldást kellett találni, és a bizánciak az ipari kémkedés mellett döntöttek.

Hogy ez egészen pontosan hogyan történt, az nem világos a történeti források alapján. A legtöbbet egy Prokopiosz nevű bizánci történetíró elmondására hagyatkozva tudunk a történetről. Eszerint, miután Jusztiniánusz meggyőződött arról, hogy egyik alternatív útvonal sem kínál lényegesen olcsóbb selymet, egy új, minden korábbinál vakmerőbb terv megvalósítására vállalkozott. Két nesztoriánus szerzetes azt állította, hogy meg tudják oldani az uralkodó problémáját. És valóban, írja Prokopiosz, a szerzetesek elmentek a selyemszállítmányok forrásához, feltehetően Kínába, a selyemkészítők bizalmába férkőztek, eltanulták a készítés fortélyait, és még élő selyemhernyókat is kicsempésztek bambuszbotjaikba rejtve. A mai történészek 552 körülre teszik ezt az akciót.

A selyemhernyó-csempészet azért sem volt egyszerű dolog, mert a lárvákat nehéz életben tartani, különösen olyan körülmények között, ahogyan ezerötszáz évvel ezelőtt utaztak az emberek az eurázsiai kontinens két vége között. A szerzeteseknek muszáj volt eperfa-levéllel etetni a hernyókat, ezért az út alatt a palántákat is életben kellett tartaniuk valahogyan. Feltételezések szerint az északi úton keveredhettek vissza Konstantinápolyba, ami egy évnél is hosszabb ideig tarthatott. A szogd^*Szogdia a mai Üzbegisztán területén, a selyemút idején is fontos központ Szamarkand környékén terült el. származású szerzeteseknek segítséget jelenthetett, hogy a selyemút teljes vonalán elterjedt a nesztoriánus kereszténység, így végig találhattak segítőkre.

Bizánc szempontjából hatalmas pozitív fordulatot hozott a selyemipar megjelenése, hiszen a luxuskereskedelmen a veszteségből egy csapásra komoly nyereséget teremtettek, és még riválisaik, a perzsák kereskedelmi alkupozícióját is aláásták. A selyemipar fontosságát mutatja, hogy teljes titokban próbálták tartani a termelést, amelyet rengeteg törvénnyel szabályozott és szigorú központi irányítás alatt tartott a császári palota. Enélkül nehéz elképzelni, hogy a római hagyományokra szervesen építő, a korszak egyetlen európai kozmopolita városát életben tartó Bizánc további évszázadokon át megmaradjon.

A bizánci akció sikeréhez hozzájárulhatott, hogy a 6. században Kína éppen a Tang-dinasztia általi újraegyesítés előtti, szétesett állapotban volt. Japánba már néhány évszázaddal korábban eljutott a selyemtechnológia (szintén egy ipari kémügy keretében), sőt, a bizánci hernyólopás idején már Közép-Ázsiába, illetve később az arab világba is elkerült. Ezért egyes történészek megkérdőjelezik, hogy Jusztiniánusz hernyócsempész-ügye – ha egyáltalán megtörtént – valóban egy egyszeri és megismételhetetlen fordulatot jelent a gazdaságtörténetben, vagy előbb-utóbb biztosan eljutott volna a technológia Nyugatra.

A kínaiak egyébként ezt követően sem szorultak ki teljesen az európai piacról, és ezt főleg annak köszönhették, hogy a luxus szegmensben továbbra is a kínai alapanyagot keresték. Ugyan a bizánci selymet is jó minőségűnek tartották – Nagy Károly halotti leple például annyira bizánci volt, hogy egy fogathajtó alakja látható rajta -, ez inkább ahhoz járulhatott hozzá, hogy szélesebb körben is hozzáférhető legyen az anyag.

A bizánciak valószínűleg sokáig élvezték volna ezt a könnyű bevételforrást, csakhogy, ahogy az egész birodalomnak, úgy ennek is halálos ítéletet jelentettek a keresztes háborúk. A második keresztes háború idején, 1147-ben II. Roger szicíliai normann király kihasználta a lehetőséget, hogy a bizánci császár a birodalmán áthaladó keresztesekkel volt elfoglalva, ezért kifosztotta a bizánci görög városokat, többek között Korintoszt és Thébai-t, ahonnan a fizikai vagyon mellett a zsidó származású selyemszövőket is elhurcolta Szicíliába. Itt már senki nem tudta központilag ellenőrizni a technológiát, így rövidesen fellendült az itáliai selyemszövő és -termelő ipar, megtörve a bizánciak kivételezett piaci helyzetét.

Nem sokkal később, 1204-ben az egész Keletrómai Birodalom sorsa megpecsételődött, amikor a negyedik keresztes hadjárat az eredeti cél, Egyiptom és az iszlám hitű arabok helyett (és jelentős mértékben a velenceiek közbejárására) inkább az akkor a magyar király kezén levő Zárát, majd némi közjáték után magát Konstantinápolyt támadta meg, pontosabban fosztotta ki. Ezt már nem tudta kiheverni Bizánc, az utolsó évszázadait lényegében városállamként töltötte, mielőtt az ottomán törökök elfoglalták.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pénzügyi válság, ami négyszáz éve romba döntötte NémetországotA hercegek egymást akarták aláásni a pénzrontással, de végül mindenki rosszul jött ki az őrületből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Bizánc ipari kém Keletrómai Birodalom kémkedés Kína selyem Olvasson tovább a kategóriában