(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A nyugdíj az átlagolvasó számára egyszerű témának tűnik, aminek az egyetlen lényeges jellemzője, hogy kicsi, és amúgy is csak egy bizonyos, elég magas kortól kezdve érdekes. Sorozatunk azonban a mértékkel szinte egyáltalán nem foglalkozik, és kifejezetten a fiataloknak és középkorúaknak szól. Nem nyugdíjpolitikai aktualitásokat, hanem stratégiai megfontolásokat vetünk fel. A célunk, hogy a még legalább egy emberöltővel a nyugdíj előtt állók számára egy a mainál sokkal jobb nyugdíjrendszer vízióját vázoljuk fel, hiszen a rendszer alapvető megváltoztatásához – amire szükség van – legalább néhány évtizedes időtartamra van szükség. (A sorozat korábbi cikkei itt, itt, itt és itt olvashatók.)
A címben feltett kérdésre a jelenlegi folyó finanszírozású (FF) állami nyugdíjrendszernek annyira magabiztosan a „befektetési” a válasza, hogy a fenti kérdést fel sem teszi, illetve nem is érti. Pedig jó lenne, ha feltenné, ugyanis a válasz egyáltalán nem magától értetődő, és pont ez az a téma, ami összefoglalóan tartalmazza az FF rendszer legfontosabb problémáját: úgy osztja el az emberi tőkébe való befektetés hozamát és megtérülését, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy azt a befektetést ki tette meg. Teszi ezt azáltal, hogy
a járulékot tekinti a rendszerbe való befektetésnek, holott nem az az, hanem a gyermeknevelés,
hiszen azáltal hozzák létre azokat a járulékfizetőket, akik majd később fizetik a gyermeket nevelők generációjának a nyugdíját. Emiatt a járulék a gyermeknevelési erőfeszítések megtérülés oldala, praktikusan a felnőtt gyermekek ezen a módon fizetik vissza felnevelésük költségeit, vagyis az ő emberi tőkéjük létrehozásába annak idején szüleik (és részben az adófizetők) által tett invesztíciót és annak hozamát. Ezzel a felnőtté vált gyermek tartozik, hiszen enélkül nem tett volna szert azokra a képességekre, amelyek működtetése révén munkát tud vállalni és pénzt tud keresni.
Jogos tehát, ha keresetének egy részét tartozásának kiegyenlítésére visszatartják, és azoknak juttatják, akiknek ezeket a képességeket köszönheti, illetve akik fizettek ezeknek a képességeknek a kialakításáért. És mivel ezzel az aktív munkavállalóvá vált gyermek tartozik, ezért ennek fizetéséért nem jár neki nyugdíj, nem ezt kell figyelembe venni, amikor nyugdíjba megy. Amivel a saját nyugdíjához ténylegesen hozzájárult, az az általa elvégzett gyermeknevelés és/vagy a nyugdíjcélú előtakarékosság konkrét befektetésekben (a járulékfizetés nem ilyen). Kisebb részben ilyen az általa fizetett adó is, hiszen a gyermeknevelés bizonyos költségeit – például az iskoláztatás nagy részét – ebből finanszírozzák.
Érdemes megnézni egy problémát, ahol jól látszik, hogy a jelenlegi FF rendszer „filozófiája” nem ad kielégítő választ. Ez pedig az, amikor az egyik országban felnevelt gyermek tanulmányai befejezése után kivándorol egy másik országba. Ha a kivándorlás össze-vissza történik, tehát például körülbelül ugyanannyi magyar fiatal vándorol ki Angliába, Hollandiába, Németországba, mint ahány angol, holland, német fiatal vándorol be Magyarországra, akkor ezek a mozgások kiegyenlítik egymást, és ugyanazt az eredményt kapjuk, ha pontosan számon tartjuk az ilyen mozgásokat, mint ha nem. De tudjuk, hogy nem ez a helyzet. Noha mindegyik irányba történik mozgás – vagyis német fiatalok is települnek át Magyarországra -, a magyar fiatalok jóval nagyobb létszámban települnek át Németországba. Általában is elmondhatjuk, hogy a kevésbé fejlett országokból jóval több fiatal települ át a fejlett országokba, mint fordítva.
Tudjuk, hogy az FF rendszer nagyon erősen függ a demográfiai folyamatoktól. Ha kevesebb gyermek születik, akkor egyre nehezebb lesz az ezekhez képest növekvő létszámú idősek ellátása. Különösen akkor, ha ennek a kevés gyermeknek egy része ráadásul még ki is vándorol, és nem felnevelésének a helyén fizeti a nyugdíjjárulékot. A ki- és bevándorlásnak a nyugdíjak felől vannak nyertesei és vesztesei. Nyertesei azok az országok, ahova nettó bevándorlás történik, vesztesei azok, ahonnét nettó kivándorlás. Nyertesei a fejlett, vesztesei a kevésbé fejlett országok, hiszen a fejlettek így legalább részben pótolni tudják azt a járulékfizető réteget, amelyet az alacsony születésszám miatt nem „termeltek meg”. Befektetés nélkül, készen kapnak mások mellett magyar, lengyel, bolgár járulékfizetőket.
Ha az FF rendszer logikája felől nézzük a dolgot, akkor a dolog abszolút rendben lévőnek tűnik: a kivándorló fiatal a fejlett ország társadalombiztosításának fizeti a járulékot, és majd ha nyugdíjba megy, onnét kapja a nyugdíjat. Ugyanakkor az egész mégsem tűnik méltányosnak, mert egy szegényebb ország a gazdagabb országnak ellenszolgáltatás nélkül átadott egy jelentős mértékű, általa létrehozott tőkét, a fiatal munkavégző képességét, humán tőkéjét. Erről az oldalról nézve ezért teljesen jogos lenne, ha emiatt a kevésbé fejlett ország kompenzációt várna, hiszen veszteség éri: nem kapja meg a kivándorolt fiatal járulékát, vagyis azt a pénzt, aminek a révén a fejletlenebb ország humántőke-beruházása megtérülne. Ez a pénz a nyugdíjkasszából konkrétan is hiányzik, és ez egyben megmutatja azt is, hogy mennyire problémás az FF rendszer (híveinek) címbeli kérdésre gondolkodás nélkül adott válasza.
Természetesen jó okunk van feltételezni, hogy a fiatal azért vándorol ki, mert a fejlettebb országban jobban keres, és több járulékot is fizet, mint ha otthon maradt volna. Ezért a fejletlenebb országok ugyan joggal igényt tarthatnak a kivándorolt fiatal járulékára, de nem az egészre, csak annak egy részére.
Ha a kivándorlás által érintett – például visegrádi – országok felismerik az FF rendszer hibás logikáját, akkor érvet kapnak ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek az EU-n belül egy ilyen járulék-visszafizetési mechanizmus kialakításához. Ez egyben egy új együttműködési lehetőséget is felmutatna a V4 országok számára, ahol közös az érdekük, és amely érdek jellegzetesen eltér az EU fejlett országainak az érdekétől, és jogosan szorgalmazhatnának egy új transzfermechanizmust az unión belül.
Közélet
Fontos