Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 2. 10:04 Világ

Már a 3 milliót közelíti a német munkanélküliek száma

Nem jön ki könnyen Európa legnagyobb gazdasága a koronavírus-válságból – valószínűsítik a júniusi német munkaerő-piaci statisztikák. A második negyedévben összesen 678 ezer állás szűnt meg, így a munkanélküliek száma megközelítette a 3 milliót, a munkanélküliségi ráta pedig 6,4 százalékon áll. Ennyien utoljára 2013-14 fordulóján voltak állás nélkül, amikor a német gazdaság még az eurózónás adósságválság utóhatásaitól szenvedett. A járvány előtt ez a szám nem érte el a 2,3 milliót.

Ilyen arányú emelkedéssel azért sok más országban kibékülnének. Az ennél is nagyobb megugrás elmaradásának oka természetesen a Kurzarbeit, vagyis az a munkahelymegtartást segítő állami program, amely fél Európa számára mintául szolgált a mostani válságban. Ugyan a részletek különböznek, de ennek lényege mindenhol az, hogy az állam átvállalja a bérköltségek egy részét, cserébe a cégek nem bocsátják el a dolgozókat vagy azok egy részét.

Németországban a Kurzarbeiton lévők száma májusban 7,3 millió volt, ez júniusban 6,7 millióra csökkent. Az Ifo gazdaságkutató intézet által begyűjtött adatokból – amelyeket a Bloomberg szemlézett– kiderült, hogy ez elsősorban a kereskedelemnek, a vendéglátásnak, valamint a közlekedési-logisztikai szektornak köszönhető, összhangban a gazdaság újranyitásával. Az elektronikai, fém- és gépiparban, valamint a járműgyártásban azonban még nőtt is júniusban a Kurzarbeiton lévők száma. A fémiparban például majdnem minden második dolgozó (48 százalékuk) vett részt a programban.

Ennek alapján nem csoda, hogy az Ifo sem olyan derűlátó, mint jó egy hónapja. Akkor azt jósolták, hogy jövőre a német gazdaság – a visszapattanásnak köszönhetően – több mint 10 százalékkal nő majd, most már viszont csak 6,4 százalékra számítanak. Ezzel összhangban a Német Kereskedelmi és Iparkamara felmérésében a válaszoló cégek fele azt mondta, hogy leghamarabb jövőre térhet vissza tevékenysége a járvány előtti kerékvágásba.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint MagyarországUtólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kurzarbeit munkanélküliség németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.