Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. május 19. 14:18 Élet, Világ

Horvát miniszterelnök: a turizmus ugrásra készen áll, hogy fogadhassa a vendégeket

Andrej Plenković horvát miniszterelnök interjút adott a német Die Weltnek (a szöveget a horvát kormány oldalán is közzétették). A beszélgetés természetesen főleg a koronavírus-járvány körül forog, de mivel a horvát gazdaság erősen függ a turizmustól, és az Adria a német turistáknak is kedvelt célpontja, az idei szezonnal kapcsolatos horvát várakozások is hangsúlyosan szerepelnek benne.

Plenković azt mondja, „nagyon boldoggá tette”, hogy a horvátok az északi országokhoz hasonlítható fegyelmezettséggel tartották be a korlátozó intézkedéseket, annak ellenére is, hogy vérmérsékletük szerint a mediterrán térséghez tartoznak. Cikkünk írásakor a WHO adatai szerint Horvátországban 2226 a feltárt koronavírus-betegek száma, és eddig összesen 95-en haltak meg a járványban, az elmúlt hét napban azonban már csak 39 új beteget szűrtek ki, és 5-en haltak meg.

A második hullám elkerülése érdekében, ahogy Andrej Plenković mondja, az enyhítést a horvátok is csak fokozatosan vezetik be, ennek kapcsán a határok megnyitásának első lépéseként az üzleti utazók beengedését említi.

A nyári turisztikai szezonra vonatkozó konkrét újságírói kérdésre a miniszterelnök azt mondja, hogy „nagyon optimista”.

Természetesen nem számítunk arra, hogy a turisták száma idén eléri a korábbi években mértet. Az elmúlt két év rekordot döntött, csak 2019-ben 20 millió turista érkezett az országba, főleg az unión belülről. A hoteleink, a magánszállásaink és a strandjaink az idei szezonra is fel vannak készülve. Már csak a startjelre várnak, de most új, járványügyi összefüggésben

– mondja a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a beutazók miatt a járvány kiújulásától, Plenković lényegében azt válaszolja, hogy a horvát turisztikai szolgáltatók felelősségteljes magatartása mellett a turistáktól is ugyanezt kérik majd, és a kockázat így határok közé szorítható.

Mindenkinek csak egy kicsit kell óvatosabbnak lennie

– mondja a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok év múlva is máshogyan fogunk nyaralni a turizmus mostani átalakulása miattAz utóbbi évek legnagyobb nyertese volt a turizmus világszerte. Most akkora sokk jött, hogy sok mindent újra kell gondolni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Andrej Plenkovic Horvátország interjú koronavírus turizmus utazás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.