Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. április 20. 10:01 Élet

Ezerszeres árat fizethetünk a felkészülés elmulasztása miatt, és ez nem csak a járványra igaz

A koronavírus nyomán kialakult válságos helyzet rávilágít arra, hogy mivel jár, ha felkészületlenül éri az emberiséget egy globális katasztrófa. Pedig a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói mindössze fél éve állapították meg, hogy egy esetleges világjárvány következményeit költséghatékony módon lehetne csillapítani bizonyos óvintézkedések megtételével.

A két szervezet tavalyi számításai szerint egy az 1918-as spanyolnáthához hasonló világjárvány nagyjából háromezer milliárd dollárral vetheti vissza a világgazdaság termelését. Ehhez képest évi 3,4 milliárd dolláros ráfordításból már meg lehet valósítani azokat az fejlesztéseket, amelyek egy globális járvány elfojtásához szükségesek, zömmel a fejlődő országok egészségügyi rendszereit megerősítve.

A koronavírus-járvány fejleményei alapján ez talán túl optimista feltételezés volt, bár annak hatásával aligha számolhattak, hogy Kínában először nem elfojtani, hanem eltussolni akarják a járvány.

Az viszont biztos, hogy a megelőző intézkedéseket nem tették meg a világ kormányai.

Néhány hónap erre természetesen nem lett volna elég, de a Világbank és a WHO figyelmeztetését sok hasonló megelőzte már, nagyjából hasonló eredménnyel. Ennek következtében a koronavírus-járvány a több mint 165 ezer haláleseten felül a Bloomberg által idézett becslések szerint egy és négyezer milliárd dollár közötti veszteséggel jár majd. Ezt a leckét érdemes lesz megszívelniük a döntéshozóknak, a vírus okozta válság ugyanis előrevetíti kicsiben, hogy mire számíthatunk, ha nem készülünk fel kellőképpen a klímaváltozás okozta kihívásokra.

Persze egy legfeljebb néhány év alatt – vagy hatásos vakcina gyártása esetén ennél sokkal hamarabb – lezajló járvány következményeit aligha vethetjük össze a klímaváltozás fokozatosan felépülő, majd rendkívül hosszú időn keresztül meghatározó hatásaival. Annyi azonban biztos, hogy a tudomány sok olyan megállapítással és eszközzel szolgál, amivel mindkét katasztrófa lefolyása jobban megismerhető és az emberiség számára kedvezőbben alakítható. A COVID-19-járvány lefolyása pedig rávilágít, hogy a politikusoknak ezen ismereteket még időben figyelembe véve kell lépniük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPár éven belül elkezdődhet olyan fontos rendszerek összeomlása, mint az amazonasi esőerdőHa egy ökoszisztéma eléri a fordulópontot, legfeljebb pár évtizede van hátra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet covid-19 klímaváltozás koronavírus válság Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.