Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. október 10. 10:13 Világ

Már Görögországnak is fizetnek a hitelezők, hogy kölcsönadhassanak neki

Pár éve még a görög gazdaság problémáival volt tele a gazdasági sajtó, 2012-ben az ország lényegében csődbe ment, és nem sokon múlt, hogy kizuhanjon az eurózónából. Ezt követően jó pár éven keresztül az ország meg sem próbálta magát a piacról finanszírozni, a nemzetközi szervezetek adták össze a szükséges összegeket.

Most viszont eljutottunk oda, hogy már Görögország is negatív kamatozással tudott kötvényt kibocsátani, azaz a hitelezők fizetnek azért, hogy pénzük egy ideig a most már biztonságosnak tartott görög papírokban parkolhasson. (Ezeket például határon átnyúló devizaügyletekben fedezetként használva még mindig nyereséget érhetnek el.) Igaz, egyelőre csak a legutóbb 487,5 millió euró értékben eladott 13 hetes görög kincstárjegyek esetében lett negatív a hozam, -0,02 százalék, ami még mindig sokkal közelebb van a nullához, mint az eurózónában legbiztonságosabbnak tekintett német.

Kétségtelen, hogy Görögország az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy egyenesbe kerüljön, a megszorítások mellett például állami vállalatokat értékesített, így a költségvetés adósságszolgálat előtti egyenlege évek óta bőven többletes. A negatív hozam azonban így is elképzelhetetlen lenne az Európai Központi Bank intézkedései nélkül. Az EKB szeptemberben -0,4-ről -0,5 százalékra csökkentette az irányadó kamatát, és bejelentette a kötvényvásárlási programjának újraindítását is, ami olcsóbbá teszi az államadósság finanszírozását az eurózónás tagállamok számára.

Ahogy a Bloomberg összefoglalójából is kiderül, az államok ezzel rengeteget spórolnak, a megtakarítók – köztük például biztosítók és nyugdíjalapok – azonban egyre nehezebben tudják gyarapítani a pénzüket. Ehhez Görögország számára például 10 évre kell bizalmat szavazni, nemrég az ország 1,5 százalékos hozammal adott el ilyen időtávra szóló államkötvényeket. De ez még nem is extrém eset, hiszen az utóbbi egy-két évben mások mellett Ausztria és Argentína is adott el százéves kötvényeket – az utóbbi azóta (igaz, egyelőre elvileg csak rövidebb lejáratú papírokkal) lényegében ismét csődbe ment.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjraindítják a pénznyomdát Európában, kérdés, hogy ez mire lesz elégNagy fordulatot jelentett be az európai pénzpolitikában Mario Draghi szerdán, azonban ő is tisztában van vele, hogy német költségvetési élénkítés nélkül tehetetlen az európai jegybank.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ államadósság európai központi bank Görögország negatív kamat Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.