Több mint 17 milliárd forintot költ 2018-ban áramra a MÁV. Az állami vasútcég az utóbbi hetekben zárta le a villamosenergia-vásárlásról szóló közbeszerzéseit, ezer gigawattórányi áramot vettek. Ez nem kevés mennyiség, az idei várható fogyasztás 2,3 százaléka. A MÁV-nak 90 százalékban a vonatok és HÉV-ek üzemeltetéséhez van szüksége ennyi áramra, a maradék a csoport öt cégének napi működéséhez kell.
A tender a hatalmas mennyiségnek megfelelően teljesen felbolygatta a magyar piacot, még úgy is, hogy azt nem egyben, hanem tíz részletben szerezték be. Nem egy esetben egyetlen fillérnyi árkülönbségen múlott, hogy ki lett a befutó. Ezt az egy kilowattórányi egységárra kell érteni, ami a teljes, ennek több milliószorosára rúgó mennyiségnél már jóval nagyobb árkülönbséget jelent, arányaiban azonban legtöbbször így is néhány tizedszázalékkal volt csak olcsóbb a nyertes ajánlata második legalacsonyabbnál.
A legtöbb áramot jövőre az Elmű-Émász Kft-től vásárolja a MÁV: a 17 milliárd forintból 7-et költ el ennél a kereskedőnél a vasúti cég. Kapott azonban megrendelést a csoporttól két szintén állami vállalat, a Démász Zrt., valamint az MVM Partner, illetve az E.On és az E2 Hungary Zrt. is. Utóbbi társaság a Magyar Telekom és a főleg gázkereskedelmi tevékenységéről ismert MET Holding érdekeltsége.
Több olyan piaci szereplő is volt, amely mind a tíz résztenderen elindult, de mégsem tudott nyerni. Ezek közül a legnagyobb vesztesnek a JAS Budapest Zrt. tűnik, amely hét esetben is a második legalacsonyabb érvényes ajánlatot adta, de egyszer sem győzött. Ráadásul háromszor mindössze 1 fillérrel volt drágább a végül befutó konkurensnél, és nem vesztettek a nyertesnél kilowattóránként 10 fillérnél nagyobb különbséggel. Három esetben a cseh CEZ is csak egy fillérrel kért volna többet az áramért a MÁV-tól, mint a későbbi győztes, igaz őket ezekben az esetekben kizárták, mert elmulasztották egy hiánypótlást.
Hogyan lehetséges ez? Ehhez egy kicsit el kell merülni a piac működésében. A nagyvállalatok nem úgy vásárolnak áramot, ahogy a lakosság. „Egy nagyfogyasztó a névjegykártyája helyett a terhelési görbéjét adja oda a kereskedőnek, amikor először találkoznak” – fogalmazott egy piaci szereplő. A terhelési görbe a múltbeli adatok alapján azt mutatja meg, hogy egy adott évben mikor mennyi áramot használ az adott cég. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nagyjából megmondják, áprilisban mennyi lesz a fogyasztás: az igazán nagyok általában negyedórás bontásban adják meg az igényeiket. Egy évre előre.
Erre azért van szükség, mert a piacon nem csak egy áramár van, különböző termékekkel kereskednek. Teljesen eltérő a költsége az éjszakai és a csúcsidőszaki áramnak, illetve annak, amit egy évre előre rendeltünk meg és amit előző nap. Általában minél pontosabban meg tudja valaki mondani a fogyasztását előre, annál olcsóbban kapja a villamosenergiát, mivel így csökkenteni lehet a termelők kockázatát. Az erőművek fel- és lekapcsolása ugyanis elég költséges folyamat.
A legnagyobb cégek sokszor nem is úgy szerzik be az energiát, hogy leszerződnek egy kereskedővel egy árra, és annyiért veszik az áramot. Sokan egyből a termelőkkel egyeznek meg, vagy maguknak állítják össze a portfóliót: mástól vásárolják a folyamatosan, ingadozás nélkül igénybe vett úgynevezett zsinóráramot (ez a legolcsóbb) és mástól a csúcsidőszakit (ez a drágább). „Egy nagyfogyasztónak már van lehetősége arra, hogy ne autót vegyen, hanem alkatrészeket, és maga rakja össze belőle a kocsit” – foglalta össze egy példával a piac működését egy ágazati szakértő.
A MÁV ugyan kész csomagot vett, hiszen minden résztenderen egyetlen árat határoztak meg, de előre megadta részletes bontásban, hogy mikor mennyi áramot akar. Ebből a kereskedők ki tudták számolni, hogy milyen átlagáron tudják, illetve akarják ezt biztosítani. Majd elkezdtek licitálni. Az egyes beszerzések ugyanis aukción dőltek el, ahol az előzetesen bejelentkező indulók látták, hogy mi az éppen legalacsonyabb ár, és ha akartak, aláajánlhattak.
Így lehet az, hogy sok esetben csak 1-2 fillér döntött. Az árverés végén ugyanis valószínűleg már a lehető legkisebb lépésekkel mentek lefele a cégek, amelyek állítólag esetenként még veszteséget is hajlandóak vállalni, azért, hogy megnyerjék, vagy megtartsák a MÁV-ot, mint vevőt. Az állami vasútcég ugyanis egyrészt jó referencia, másrészt, a hatalmas mennyiség, amit vásárol, a piac működési sajátosságai miatt komoly versenyelőnyt jelenthet a kiszolgálójának.
Az a kereskedő, amely biztos lehet abban, hogy lesz ki megvegyen tőle ennyi áramot, akár egy erőművi blokkot, vagy egy egész erőművet is le tud kötni. Ilyenkor pedig a termelők olcsóban adják neki a villamosenergiát, hiszen nem kell szórakozniuk az értékesítéssel, és kockázat sincs, hogy le kell állítaniuk a termelést, mert mondjuk visszaesik a kereslet.
Az alacsony beszerzési árral pedig más vevőknél vissza tudja hozni a kereskedő, amit adott esetben a MÁV-on bukik (már ha egyáltalán bukik). Mindezt úgy, hogy a versenytársainál olcsóbb, hiszen van egy jó beszerzési forrása.
Vélhetően emiatt lehetett azt hallani az elmúlt hetekben, hogy a MÁV-tender megbénította a piacot, és esetenként még felfelé is tolta az árakat, mivel a kereskedők kivártak. Bár ágazati szereplők ezt ebben a formában lapunknak cáfolták, az egészen biztos, hogy egy ekkora beszerzés rövid, és akár hosszabb távon is változtathat az árazásukon.
Közélet
Fontos