Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. május 17. 12:26 Világ

„Hasznos idióták” tüntetnek a kormány ellen, ráadásul a gazdaságnak sem megy jól Brazíliában

Sokan a gazdaság talpra állítását várták az ellentmondásos megítélésű új brazil elnöktől, egyelőre azonban csak rosszabbak lettek a kilátások a január óta hivatalban lévő Jair Bolsonaro alatt. Az már a hónap elején kiderült, hogy márciusban 1,3 százalékkal csökkent az ipar termelés, ami sokkal rosszabb adat volt a várakozásoknál, és a 12 havi gördülő átlagot is negatív szintre vitte, amire 2017 óta nem volt példa.

Szerdán pedig a jegybank számolt be arról, hogy a gazdaság aktivitását mérő mutatószáma alapján a GDP valószínűleg 0,68 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest. Ha ez valóban így van, az az első visszaesés lesz a 2015-16-os recesszió óta Latin-Amerika legnagyobb gazdaságában.

A hírre Paulo Guedes gazdasági miniszter azt mondta, hogy a kormány mérsékelni fogja a gazdasági növekedésre adott előrejelzését 2,2-ről 1,5 százalékra. Az egyik legnagyobb befektetési bank, a Goldman Sachs is módosította a saját előrejelzését, 1,2 százalékra (1,7-ről), így már csak egy nagyon kevéssel fölé lőve az előző két évben látott 1,1 százalékos növekedésnek.

Elemzők már a visszaesést valószínűsítő hír előtt is „elkeserítő ütemű növekedésről” beszéltek, miközben Jair Bolsonaro a gazdaság élénkítésére és az adósság csökkentésére tett ígéretekkel kampányolt és nyerte el a választók mellett a befektetők támogatását. A gazdasági kilátások mellett a szélsőjobboldali elnök népszerűsége is visszaesett január óta, aminek feltehetőleg a magas (12,7 százalékos) és egyre növekvő munkanélküliség az oka.

Ráadásul szerdán országszerte tüntetések voltak, mert a kormány az állami egyetemek költségvetésének 30 százalékos csökkentésére készül.

A történet egyébként meglehetősen unortodox módon indult: Abraham Weintraub oktatási miniszter április végén arról beszélt, hogy három egyetemet büntetne a költségvetésének részleges elvonásával, az intézmények ideológiai beállítottsága és rossz akadémiai teljesítménye miatt. A minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára azonban még aznap bejelentette, hogy az irányításuk alatt álló összes – nagyjából 300 – egyetemre érvényes lesz a csökkentés.

Ennek hatására már több tüntetést tartottak májusban, azonban a szerdai, országos demonstráció volt eddig a legnagyobb, amit több mint 200 városban rendeztek meg a költségvetés csökkentése ellen. Bolsonaro a tüntetőkről azt mondta, hogy „hasznos idióták”, akiket kihasznál az egyetemeket irányító kisebbség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA brazil állam a gazdagok Robin Hoodja, és ez okozza a gazdaság vesztét1989 óta az idei lehet a legizgalmasabb elnökválasztás Brazíliában. Az egyik legnépszerűbb jelölt a korábban már az elnöki posztot betöltő Luiz Inácio Lula da Silva lenne, ha nem ülne börtönben és nem tiltották volna el a jelöltségtől; míg a másikat, Jair Bolsonarót múlt héten megkéselték.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Brazília felsőoktatás gazdasági növekedés Jair Bolsonaro tüntetés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.