Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. április 20. 11:41 Világ

Ingyenes roaming, megszűnő óraátállítás – ezt adta nekünk az Európai Parlament

Ezen a héten ülésezett utoljára az Európai Parlament a május végi választások előtt, így lényegében véget ért a nyolcadik európai parlamenti ciklus. Ennek talán a legnagyobb kihívása a Brexit nyomán kialakult lehetetlen helyzet megoldása, emellett azonban számos olyan intézkedés is történt az Európai Unióban 2014 és 2018 között, amelyek szinte minden uniós állampolgár hétköznapjait érintik. A Bloomberg közölt egy összeállítást ezekről, amelyekből a legfontosabbakat emeljük most ki.

Sikerült például kevesebb, mint egy év alatt megállapodni a műanyag evőeszközök, szívószálak száműzéséről. A többnyire egyszer használatos plasztik termékek 2021-től lesznek tiltottak az unió területén, amitől leginkább azt várják a politikusok, hogy kevesebb műanyag hulladék kerül a tengerekbe. A lépésnek várhatóan lesz folytatása, a későbbiekben például a PET-palackok használatának korlátozására is lehet számítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal gyorsabban halhat ki a műanyag evőeszköz és szívószál, mint gondoltad volnaA nagy német áruházak sorra jelentik be, hogy jóval a kötelező határidő előtt megszüntetik az egyszer használatos műanyagok árusítását.

Szintén viszonylag friss fejlemény, hogy 2022-től kötelező lesz az új autókat felszerelni egy rakás olyan biztonsági extrával, amelyek egy része a legtöbb modell esetében ma még csak opcionálisan vagy úgy sem rendelhető. Az intézkedéscsomagnak még vannak vitatott elemei, például a német autógyártók élénken lobbiznak a járművek sebességét korlátozó berendezés kötelezővé tétele ellen. Az EU célja viszont a halálos közúti balesetek számának drasztikus visszaszorítása, amit elszántan igyekszik megvalósítani. További járműiparral kapcsolatos szabályozás, hogy 2030-ra olyan szigorú szén-dioxid-kibocsátási kvótákat határozott meg az unió az autógyártók számára, amit szinte biztos, hogy csak akkor tudnak majd betartani, ha nagyobb hangsúlyt fektetnek az elektromos autókra a benzines és dízeles járművek rovására.

A 2010-es évek közepén történt terrortámadások is számos biztonsági intézkedést kényszerítettek ki. Egyrészt a tagállamok kormányai szükség esetén kikérhetik az Európában közlekedő járatok utasadatait a légtársaságoktól. Másrészt pedig 2021-től egy hasonló átvilágításon fognak átesni az unión kívüli, de vízummentességet élvező országokból érkező beutazók, mint amilyet az Egyesült Államok alkalmaz az ilyen esetekben.

Visszatérve a mindennapokat jobban befolyásoló lépésekhez, érdemes kiemelni a mostani ciklus egyik első, de valószínűleg a legnépszerűbb döntését, méghozzá a tagállamok közötti roamingdíjak eltörlését. A hazai díjszabás szerinti mobiltelefonhasználat az uniós országokon belül 2017 júniusa óta lehetséges. A másik hasonlóan széles tömegeket érintő döntés a téli-nyári időszámítás kérdésében született nemrég: az Európai Parlament támogatja az óraátállítás megszüntetését, aminek következtében a tagállamok 2021-ig dönthetnek arról, hogy a téli vagy a nyári időszámítást szeretnék megtartani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLehet, hogy a szlovák határon kell majd órát állítanunk a román helyettAz óraátállítás uniós eltörlése után borulhat az a ma még egyértelmű rendszer, hogy az időzónák határán kell az órákat a helyi időhöz igazítani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Európai Parlament Európai Unió óraátállítás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.