A globális felmelegedés elleni harc egyik legnehezebben megoldható kérdése, hogy azok az intézkedések, amelyeket meg kell hozni, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát, valakinek mindenképpen fájni fognak.

Ha azt szeretnénk, hogy ne váljon a bolygó néhány évtizeden belül teljesen élhetetlenné, sürgősen le kell állni teljes egészében a szén, a kőolaj és a földgáz használatáról. Erre nincs jobb megoldás, mint jól megadóztatni ezeket az energiahordozókat, hogy áruk tükrözze azt a hatalmas költséget, amit égetésük később okozni fog. Ez azonban politikai és gazdaságpolitikai szempontból is nagyon nehéz dolog, hiszen a modern ipar, mezőgazdaság és közlekedés alapja az olcsó és bőséges energia, ezért minden energiát terhelő adó gyorsan átkerül a fogyasztókhoz, vagy a növekedést fogja (közvetlenül legalábbis) mérsékelni.

Ehhez képest a világ kormányai évről évre több száz milliárd dollárral támogatják a fosszilis energiahordozók használatát. Az OECD és a Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2015-ben közel 400 milliárd dollárt költöttek a világ kormányai a szén-, kőolaj- és földgáztermelés és -felhasználás költségvetési támogatására. Ez ugyan jelentős visszaesés a három évvel korábbihoz képest, de még mindig elképesztően sok.

A támogatások fenntartása ellentmond a Párizsban vállalt céloknak is. Nem is meglepő, hogy tavaly tovább emelkedett a légkörbe bocsájtott szén-dioxid mennyisége.

A legnagyobb bűnösök a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatgyűjtése szerint természetesen maguk a termelő országok, tehát Irán, Szaúd-Arábia, Venezuela, Üzbegisztán és a többi. Ezekben az országokban gyakorlatilag a társadalmi szerződés része, hogy az elit olcsó vagy akár ingyenes energiával fizet az állampolgárainak a legitimációért cserébe. Ennek mellékhatásaként az irracionális mértékben pazarló hétköznapi energiafogyasztást ösztönzik a kormányok. Az olajtermelő közel-keleti országokban a fosszilis energiafelhasználás felét-kétharmadát, Oroszországban az ötödét fizeti az állam.

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy közvetlenül az energiaállamok mögött ott vannak a legnagyobb feltörekvő országok a fosszilis energiahordozók támogatásában. Kínában, Indiában, Indonéziában, Egyiptomban és számos más országban a növekedést támogató iparpolitika részeként igyekszik az állam az energia árát csökkenteni. Bár ezekben az országokban nem olyan nagy része a gazdaságnak a fosszilis szektornak juttatott állami pénz, és az egy fogyasztóra jutó állami támogatás sem olyan magas, mint a termelő országoknál, azért jelentős összegekről beszélhetünk.

Fontos viszont, hogy az IEA nettó értelemben vizsgálja az országokat külön-külön, ezért a fejlett világ országai nem kerültek be az adatbázisba – hiszen itt az adók miatt összességében kifelé vonja a pénzt az állam a fosszilis energiából. Azonban esetenként a fejlett országokban is költenek a kormányok fosszilis energiahordozók termelésének vagy felhasználásának támogatására, összesen évi százmilliárd dollár összegben.

De a fosszilis energiahordozók támogatásának valódi költsége nem is száz, hanem ezermilliárd dollárokban mérhető.

Igaz, ehhez már egy komolyabb elemzési akrobatamutatványt kell végrehajtani. Ha ugyanis nemcsak a támogatásra költött összegeket vesszük számba, hanem azt is, hogy mennyi adót lehetne még beszedni, ha optimális mértékben – tehát a jövőbeli negatív hatásokat, azaz externáliákat figyelembe véve – adóztatnák a fosszilis energiát, és ezen felül még a mostani használat várható következményeinek negatív hatásainak költségeit is beleszámítanák, akkor elég durván elszaladnának az árak.

Ha így nézzük a dolgokat, akkor évi ötezer milliárd dollárral támogatja a világ a fosszilis energiaforrások felhasználását. Erre jutottak David Coady és szerzőtársai egy közelmúltbeli tanulmányukban (ennek a halandók számára elérhető változata itt található pdf-ben). Az évi ötezer milliárd dolláros költség tizede kapcsolódik csak a mai pénzügyekhez, viszont több mint a fele a szén égetése miatti légszennyezésből ered.

Ilyen nagy összegek láttán könnyen gondolhatnánk arra, hogy milyen egyszerű lenne évi ötezer milliárd dollárból megoldani az egész éghajlatváltozás-problémát, például befektetni ezt a pénzt környezetkímélő technológiai eljárások fejlesztésébe vagy a zöld energia támogatásába. A baj csak az, hogy ez javarészt nem olyan pénz, amit ma ki lehetne szedni a szektorból. Hanem valójában rejtett költség, amivel a jövőben fogunk csak szembesülni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat éghajlatváltozás fosszilis energiahordozó globális felmelegedés klímaváltozás üzemanyag Olvasson tovább a kategóriában