Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. március 22. 09:56 Vállalat

Imádják a farmert a befektetők, de a jóganadrágot még annál is jobban

Sikeresen tért vissza a tőzsdére a farmergyártásban másfél évszázados múltra visszatekintő Levi Strauss & Co., szerdán a befektetők a meghirdetett 14-16 dolláros ársáv felett, 17 dolláron jegyezték le a társaság papírjait. Így a vállalat 623,3 millió dollárhoz jutott az elsődleges részvénykibocsátás révén.

Ennél is jobban sikerült az első kereskedési nap, a cég részvényei közel 32 százalékkal drágultak csütörtökön, és 22,41 dolláron zártak a Bloomberg tudósítása szerint. A tőzsdén azzal tették emlékezetessé a napot, hogy a brókerek kivételesen farmerban dolgozhattak.

A társaság volt már korábban a tőzsdén, de elég sokat kell visszamenni az időben ennek felidézéséhez. Levi Strauss örökösei, a Haas család ugyanis 1985-ben vezették ki a nyilvános piacról a társaságot. A tulajdonosok most azért láthatták elérkezettnek az időt a visszatérésre, mert tavaly az eladások 14 százalékkal nőttek, és az így elért 5,6 milliárd dolláros forgalom a legjobbnak számít az utóbbi 25 évben.

Ez részben a farmerek iránt világszerte megugró keresletnek köszönhető, de a menedzsment sokat tett a választék bővítése érdekében is. A felsőruházati eladások 38 százalékkal nőttek a cégnél, így most már a forgalom ötödét adják.

Elemzők szerint ezt a vonalat kell folytatni, ha a vállalat függetleníteni szeretné magát a divathullámok szeszélyeitől. Az utóbbi néhány évben a szabadidőruhák diadalmenete például kedvezőtlen változás volt a cég szempontjából.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópában a magyarok költötték a legkevesebbet ruhára, de aztán megrohantuk a fast fashion üzleteketAz elmúlt öt évben látványos ruházkodásba kezdtek a magyarok, de a Decathlon mellett a környezetre leginkább káros láncok örülhettek ennek.

A menedzsment természetesen optimista. A 2011 óta szolgáló vezérigazgató, Chip Bergh nagy növekedési lehetőséget lát például Kínában, ahonnan jelenleg csak a vállalat bevételeinek 3 százaléka jön. Részben az itteni lehetőségek kihasználásával szerinte elérhető az évi 10 milliárd dolláros forgalom.

Ezt természetesen nem lehet biztosra venni, hiszen nem lesz könnyű valóra váltani a terveket. A kínai és általában a világgazdaság éppen lassul, arra pedig rengeteg példát lehetett látni a divatiparban, hogy egy vállalat eredeti profiljától elmozdulva tetőtől talpig szerette volna öltöztetni az embereket, akik azonban erre nem tartottak igényt. A Bloomberg szerdai cikkében megszólaló elemző arra emlékeztetett, hogy a sikeres diverzifikálás ellenére a Levi Straussnak még mindig a férfi farmerek a messze legerősebb termékcsoportja, és ez a koncentráltság sebezhetővé teszi a céget.

Részben ez lehet az oka annak, hogy a sikeres bevezetés és első nap ellenére a társaság 8,6 milliárd dollárra adódó tőzsdei értékeltsége csak 1,54-szerese a legutóbbi éves forgalmának, miközben az ágazat legsikeresebb cége, a jógaruházati divathullámot sikeresen meglovagló Lululemon esetében 6,4-szeres ez a szorzó.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy cég bebizonyította, hogy nem muszáj tönkretenni a bolygót a ruhagyártássalNyolcvan liter helyett csak nyolc deci vizet használnak fel egy farmernadrág gyártás közben egy vietnami cégnél, ahol a nap melege szárítja a kész ruhákat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat amerikai tőzsde divatipar farmer Levi Strauss Lululemon Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.