Most, hogy elérkeztünk arra a pontra, amikorra az eddigi elképzelések szerint véget kellett volna érnie a Nagy-Britanniát lassan három éve teljesen megbénító Brexit-hisztériának, kiderült, hogy még tovább fog tartani, és újra nem látni a végét. Egy ideje már egyre követhetetlenebb, technikai-eljárásjogi vitákba fullad a folyamat, amiből teljes mértékben hiányoznak a tartalmi érvek, viszont egyre gyakoribbak a politikai bosszúból és hasonló, nem túl emelkedett motivációból kiinduló őrült fordulatok.
Az eredeti elképzelés úgy szólt, hogy Nagy-Britannia március 29-én lépne ki az Európai Unióból. A brit parlament legalábbis ezt a menetrendet indította el, amikor 2017 tavaszán megszavazta az EU-ból történő, 50. cikkely szerinti kilépést. Gyorsan nyilvánvalóvá vált viszont, hogy az unióval kötött megállapodás nélkül gazdasági katasztrófa várna a szigetországra, és az is, hogy ebben a megállapodásban – a tárgyalási pozíciók egyenlőtlensége miatt – a briteknek a legtöbb igényüket fel kell adniuk. May kormánya több mint másfél évig tárgyalt az EU-val, ennek végén tavaly novemberben el is jutottak egy brit kapitulációval felérő megállapodáshoz, ezt viszont a brit parlament az utóbbi hetekben kétszer is leszavazta. Ezért a múlt héten már nem tehetett mást a brit a parlament, mint hogy megszavazza a kilépés elhalasztását, ráadásul határozatlan időre. Ha erre rábólint az Európai Tanács, akkor lőttek a március 29-i határidőnek.
A brit kormány ugyanakkor a rengeteg kudarc után éppen most talált rá arra a taktikai fogásra, amivel talán átpréselhette volna a megállapodást. Eszerint most nem a kilépés nélküli Brexittel állították volna párba a Brexit-megállapodást, hanem ellenkezőleg, a Brexit akár végleges elhalasztásával. May csapatában rájöhettek arra, hogy az utolsó pillanatban talán saját megállapodásuk mögé állíthatják a keményvonalas Brexit-pártiakat, ha a másik választás az lenne, hogy egyáltalán nem lépnek ki az unióból. A szavazást a korábbi forgatókönyv szerint ma tartották volna.
A brit parlament alsóházának elnöke, John Bercow viszont egyetlen felszólalással elsüllyesztette ezt a ravasz tervet, amikor
egy 1604. április 2-ig visszavezethető precedensre hivatkozva elutasította a harmadik szavazást.
A ház elnöke szerint a kormány nem vezethet egy tartalmában ugyanolyan javaslatot a parlament elé egymás után háromszor, mivel ezzel leértékeli a parlament döntéseinek súlyát. Bercow tehát kinyilvánította, hogy csak egy tartalmilag más megállapodás kerülhet a parlament elé.
John Bercow az utóbbi hónapokban igazi globális celebbé vált, nem utolsó sorban azért, mert hatalmas lelkesedéssel dübörgi a brit parlament hangzavarában, hogy „ORDAAAH!” („Rendet!”).
A ház elnöke maga egy speciális brit jogintézmény: hagyományosan egy mezei képviselő tölti be ezt a szerepet, aki megválasztása után nem pártpolitikusként, hanem elnökként indul újra egyéni képviselői választókörzetében. Bercow különösen érdekes karakter, hiszen eredetileg a Tory párt képviselőjeként választották meg 1997-ben egy konzervatív körzetben, de ő maga a párt legmérsékeltebb képviselői közé tartozott. Ezért a konzervatívok mellett a munkáspártiak is elfogadhatónak tartották, így választhatták meg 2009-ben a ház elnökének. Azóta folyamatosan újraválasztják, rendre elsöprő többséggel (ez nem meglepő, mivel a nagy pártok nem indítanak kihívót vele szemben).
Ez a szerep a szokásosnál nagyobb függetlenséget ad Bercow-nak, amivel él is. A Brexit körüli vitákban most már sokadszorra fúrja meg a kormány elképzeléseit, és ezt nyíltan vállalja: ilyenkor a végrehajtó hatalom ellensúlyozásának szükségességéről és az alsóház hatalmának hangsúlyozásáról szokott szónokolni.
Elsüllyedt tehát May kormányának utolsó ötlete, amivel megmentették volna a Brexit-megállapodást, és egyelőre senki nem tudja, hogy csütörtökön mit visz az Európai Tanácsba a brit kormány. Az biztosnak tűnik, hogy ezen a héten már nem lesz ügydöntő szavazás a brit alsóházban. Most már az európai vezetőkön múlik, hogy mekkora mozgásteret adnak May-nek, és ebben tekintettel kell lenniük Bercow igényére, miszerint a megállapodásnak tartalmilag másnak kell lennie az eddigiekhez képest.
De szinte kizárt, hogy a britek bénázása hirtelen az EU engedékenységéhez vezetne. Ráadásul nem elképzelhetetlen, hogy a 27 európai kormányfő közül valamelyiknek valami nem fog tetszeni a megállapodás valamelyik pontja vagy a kilépés elhalasztása, és ezért váratlan hirtelenséggel fog kizuhanni a brit gazdaság az unióból. Az idő szorít, és mindenkinek fogytán a türelme. Ráadásul ha az európai parlamenti választásokig (május 23-26.) nem sikerül megoldani a kilépést, akkor Nagy-Britanniában is meg kell tartani a (félig-meddig értelmetlen) szavazást, ami a lehetetlenségig komplikálja a dolgokat.
Világ
Fontos