Hírlevél feliratkozás
Schaffhauser Tibor
2025. március 8. 05:29 Közélet

Tényleg nem lehetünk egyszerre versenyképesebbek és fenntarthatóbbak is?

(A szerző a Green Policy Center zöld szakmai műhely társalapítója és szenior klímapolitikai tanácsadója.)

Nemrég mutatta be az Európai Bizottság az úgynevezett Versenyképességi Iránytűt, valamint azóta megérkezett a Tiszta Ipari Stratégia is. Ezek a kezdeményezések reagálnak a nagyipari lobbi érveire, amelyek szerint az EU a zöld intézkedésekre való fókuszálás miatt „elvesztette versenyképességét”. A versenyképesség erősítése közben azonban nem tűnnek el a környezeti kihívások, sőt azok egyre erősebbek. De vajon megfér-e egymással ez a két cél?

Az Európai Zöld Megállapodás az utóbbi években folyamatos kritikák tárgya volt ipari és kormányzati szereplők részéről. Az autóipar aggályait a szigorú kibocsátás-csökkentési szabályok és a belső égésű motorok gyártásának 2035-ös megszüntetése váltotta ki, míg a gazdatüntetések az európai mezőgazdaság, a Draghi-jelentés pedig az ipar súlyos helyzetére hívták fel a figyelmet. A decemberben véget ért magyar uniós elnökség is hangsúlyozta a versenyképesség fontosságát a Budapesti Nyilatkozaton keresztül, amely a gazdasági és innovációs erősödést, az energiafüggetlenséget és a klímasemlegesség elérését tűzte ki célul. Bár a dokumentum egyszerre említi a versenyképességi és környezeti célokat, azonban a kettő közötti kapcsolattal nem foglalkozik kimerítően, azt érzékelteti, hogy ezek „békében” megférnek egymással.

Európai törekvések a versenyképesség javítására

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen politikai iránymutatásai próbálnak választ adni a kritikákra: a fenntarthatóság mellett előtérbe kerül a fenntartható jólét és versenyképesség, de az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseitől az EU nem kíván eltérni. Ezt egészíti ki egy tervezett Európai Jóléti Terv, amely többek között a közös piac elmélyítését, a vállalkozások támogatását és egy „Tiszta Ipari Megállapodás” létrehozását célozza.

A Bizottság január végén bemutatta a Versenyképességi Iránytűt, amely az EU globális versenyképességét három fő területre fókuszálva kívánja erősíteni: innováció, dekarbonizáció és biztonság. Az innováció terén a mesterséges intelligencia, biotechnológia és űrtechnológia fejlesztése a cél, míg a dekarbonizáció a Megfizethető Energia Akcióterv bevezetésével támogatná az energiaintenzív ágazatok átalakulását. A biztonság növelése érdekében az EU csökkentené külső függőségeit, miközben új kereskedelmi partnerségeket építene ki.

E célok elérése érdekében a Versenyképességi Iránytű öt kulcsfontosságú intézkedést határoz meg:

  • az adminisztratív terhek csökkentése, különösen a kis- és középvállalkozások számára;
  • az egységes piac akadályainak lebontása egy egységes szabályrendszer kialakításával;
  • egy Európai Megtakarítási és Befektetési Unió létrehozása a versenyképesség finanszírozására;
  • a készségek és minőségi munkahelyek előmozdítása;
  • valamint jobb koordináció az uniós és nemzeti szintű politikák összehangolása érdekében.

A február végén bemutatott Tiszta Ipari Megállapodás célja pedig a nehézipar fenntartható átalakulásának elősegítése, az energiaárak egységesítése, valamint az „Európában készült” technológiák előtérbe helyezése a közbeszerzések során. Emellett új kereskedelmi partnerségeket hozna létre az ellátási láncok megerősítésére. Bár a Megállapodás önmagában nem minősül jogszabálynak, meghatározná az EU ipar- és versenyképességi céljait, valamint egy ütemtervet is tartalmaz a szükséges intézkedésekről.

Versenyképesség és fenntarthatóság: nem vagy-vagy kérdés

A fentiek alapján látható, hogy a korábbi időszak kiemelt környezetvédelmi figyelme mellett a gazdaság is ismét kiemelt fókuszt kaphat az európai jogalkotásban az elkövetkező időszakban.

Egyrészt mind az Európai Unió, mind hazánk vezetői rendszeresen hangsúlyozzák nyilatkozataikban, hogy egyszerre is lehetséges a gazdasági növekedés és a kibocsátások csökkentése. Míg az európai GDP 68 százalékkal nőtt 1990 és 2023 között, aközben a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátások 37 százalékkal csökkentek ugyanebben az időszakban. Tehát látszólag eddig sikeresek voltunk ezen a téren Európában, azonban ahogy a korábban már említett Draghi-jelentés is kimondta, jelenleg nincs a legjobb formában az európai ipar. Ezt a helyzetet sok szereplő igyekszik kihasználni és azt a gondolatot erősíteni, hogy a további zöld intézkedések túl sokba kerülnének az európai gazdaságnak, ezért inkább a versenyképességre, mint a zöld átmenetre kellene forrásokat fordítanunk.

Ehhez képest az egyik legnagyobb európai zöld szervezet, a CAN Europe számításai szerint a klímacélok elérése összességében pénzben kifejezhető hasznot is hajt a társadalomnak. A tanulmányban az elkerült veszteségek, az elért előnyök és a többlet beruházási és működési költségek vizsgálata alapján uniós szinten, a pénzben kifejezett előnyök mindenképpen felülmúlják a költségeket, méghozzá 1,4-4-szeres mértékben.

Magyarország esetén a számítások alapján az összes haszon 2,9-szerese az összes költségnek. A magyar kormány által készíttetett elemzések (például a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv, vagy a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia) is arra a következtetésre jutnak, hogy a magasabb klímaambíciójú pálya összességében magasabb foglalkoztatással, állami bevétellel és GDP-vel jár. E forgatókönyv szerint az elkerült költségek (pl. fosszilis energiahordozók importjának elmaradása) és az addicionális hasznok (pl. kevesebbet ülünk a dugóban) összege 2050-ig meghaladja a 24 ezer milliárd forintra becsült teljes beruházási költséget.

A GDP 21 százalékkal magasabb lesz, mint a stratégia „ölbe tett kéz” forgatókönyvében, és nagyjából 180 ezerrel több új munkahely jön létre. Tehát a klímaváltozásra költeni megéri, szakmai műhelyünk számításai alapján pedig pénzünk is lenne rá. A Green Policy Center az uniós és hazai költségvetési források klímacélú felhasználására vonatkozó javaslata alapján 2030-ig nagyjából tízezer milliárd forintnyi zöldítésre fordítható, még le nem kötött forrás állhat rendelkezésünkre. Ezt pedig a versenyképességet is erősítő módon lehetne felhasználni, például az energiaköltségek megtakarítását eredményező beruházások támogatásán keresztül.

Azon felül azonban, hogy gazdaságilag megéri a zöld átállásra továbbra is költeni, fontos szem előtt tartani, hogy mi történik, ha nem költünk eleget a klímavédelemre. Egy új jelentés szerint globális szinten 2070-re akár 50 százalékkal is csökkenhet a világ GDP-je, ha nem teszünk eleget a klímaváltozás megfékezése és a természet helyreállítása érdekében. Az éghajlati válságokkal tehát gazdasági válságok követhetik egymást, szűkülő erőforrásokkal, elszálló árakkal. Ennek mentén nincs tehát valódi vagy-vagy kérdés a két terület között,

mivel a versenyképesség értelmezhetetlen lesz, amennyiben nem lépünk fel a környezeti válsággal szemben.

Hogyan lehet nagyobb összhang?

Első körben érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy a fejlesztéspolitikák megalkotása során a jóllétet vagy a jólétet helyezzük előtérbe. Ennek a szemléletváltásnak a szükségességét hazai klímatudósok sora mondja „A Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért” elnevezésű nyilatkozatukban, ahol így fogalmaznak:

meg kell haladnunk az önmagáért való gazdasági növekedésre épülő szemléletünket. A gazdaság valódi célja az kell legyen, hogy biztosítsa a »jó életet«  mindenki számára Földünk természetes megújulóképességén belül.

De hogy ennél konkrétabbak legyünk, érdemes megnéznünk, hogy miért is versenyképesebb az, ami fenntarthatóbb. A fenntartható megoldások hosszú távon versenyképesebbek, mert kevésbé függenek a kiszámíthatatlan és dráguló erőforrásoktól. Azok a vállalatok, amelyek megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra építenek, csökkentik az energiaár ingadozásának hatásait és az ellátási kockázatokat. Ezzel szemben a fosszilis energiahordozók ára politikai és piaci tényezőktől függően hirtelen változhat, ahogy erre az elmúlt években számtalan példát láthattunk, ez pedig veszélyeztetheti az azokra támaszkodó iparágak stabilitását. Az energiaszuverenitás és a helyben elérhető, fenntartható nyersanyagokra épülő termelés csökkenti a kitettséget, ami nagyobb gazdasági ellenállóképességet eredményez.

A fenntartható alapanyaghasználat pedig kevesebb hulladékot termel, ezzel a vállalatok csökkenthetik beszerzési- és hulladékköltségeiket is. Az olyan megoldások, mint a körforgásos gazdaság vagy az újrahasznosított anyagok alkalmazása, csökkentik a nyersanyagok iránti keresletet, ami nemcsak a környezetet kíméli, hanem üzletileg is előnyös. Azok a vállalatok, amelyek kevesebb erőforrásból képesek ugyanazt a minőséget nyújtani, rugalmasabbak és versenyelőnyre tesznek szert. Ráadásul a fenntartható megoldásokra való átállás ösztönzi az innovációt, ami új üzleti lehetőségeket és piacokat nyit meg.

A fenntartható termékek és szolgáltatások valódi, hosszú távú igényeket elégítenek ki, nem pedig mesterségesen gerjesztett fogyasztást szolgálnak. A fogyasztók és a befektetők egyre inkább a környezettudatos vállalatokat részesítik előnyben, így ezek a cégek jobb piaci pozíciót érhetnek el. Emellett a szabályozási környezet is egyre inkább a fenntarthatóságot ösztönzi, így a fenntartható vállalatok kevésbé vannak kitéve jövőbeli szigorításoknak vagy extra adóknak. Azok a gazdasági szereplők, amelyek már most alkalmazkodnak a zöld gazdasági átmenethez, előnyt élveznek azokkal szemben, akik csak később kénytelenek lépni, hiszen előre építik ki a jövőbiztos üzleti modelljeiket.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy

nemcsak környezeti, de gazdasági szempontból is megéri a fenntarthatóságra időt, energiát és forrásokat fordítanunk.

Ennek mentén reméljük, hogy hamarosan a jólléti gondolkodás is jobban megjelenik majd a szakpolitikák megalkotása során, mivel ahogy Ursula von der Leyen 2023-ban fogalmazott:

tudjuk, hogy gyerekeink jövője nemcsak a GDP-mutatóktól függ, hanem attól is, milyen alapokra építjük a világot számukra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA zöld gazdaságban több és értékesebb munkahely van, mint a hagyományosbanA zöld gazdaság által létrehozott vagy megmentett munkahelyek száma az átállás igazságosságának jó mércéje, de mit mutatnak a számok Magyarország számára?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMindjárt népszerűbb lenne klímaváltozás elleni harc, ha arról beszélnénk, mekkora üzletA kriptovalutákkal és hasonlóan kockázatos befektetésekkel lehetett eddig ilyen haszonra szert tenni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSúlyosan alábecsülhetjük a klímaváltozás gazdasági kockázataitA legújabb hőmérsékleti anomáliák arra utalnak, hogy az éghajlat globális átalakulása hamarabb változtatja meg a klímarendszert, mint azt korábban várták.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet fenntarthatóság gazdasági növekedés ipar klímaváltozás versenyképesség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Váczi István
2025. március 5. 15:01 Adat, Közélet

Nem az aprófalvaknak lesz igazán fontos a beköltözők elleni önvédelem lehetősége

A budapesti és győri agglomeráció mellett a következő években Debrecen környékén és a román határszélen képzelhető el komolyabb betelepülési hullám.

Regős Gábor
2025. március 5. 12:44 Közélet

Túl fontosak az új lakások ahhoz, hogy csak ennyire kevés épüljön belőlük

Demográfiai, gazdasági és környezetvédelmi érvek is szólnak amellett, hogy sokkal több új lakás épüljön az országban, mint az elmúlt években.

Jandó Zoltán
2025. március 4. 09:59 Közélet, Pénz

Rogán Antal levédetné a jó híreket

Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához a kormányplakátokról jól ismert ábrára a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 7. 05:42 Világ

Elhibázott békék sorába illeszkedik Trump ukrajnai terve

A kilencvenes évek liberális békekoncepcióját egyre inkább felváltják a stratégiai béketárgyalások, ahol nem a konfliktus rendezése, hanem a haszonszerzés a cél.

Váczi István
2025. március 6. 09:35 Pénz

Hogy maradt ilyen erős a forint, miközben ütötték-verték a tőzsdéket?

Az amerikai gazdaság gyorsan romló kilátásai gyengítették a dollárt, ez pedig megtámasztotta a forintot a hét első felében.

Vermes Nikolett
2025. március 5. 05:23 Élet

Több mint ezer magyar településen undorító, vagy egyenesen ihatatlan a víz

Leginkább a szegényebb, elnéptelenedő falvakat érinti a probléma, ami viszont már a nagyvárosok agglomerációiban is megjelent.