Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. március 8. 12:24 Közélet, Pénz

Három fővárosi kerület maradt, ahol Nagy Márton kritériumai szerint még megfizethető a lakhatás

Az egymillió forintos négyzetméterár általánossá vált Budapesten, miután az év elején jócskán felélénkült az eladó ingatlanok iránti érdeklődés a Zenga.hu adatai szerint.

  • A drágulás a kereslet fokozódása miatt történik, másfélszer annyi érdeklődőt regisztrált a portál, mint tavaly. Egymillió forint alatti átlagos meghirdetett négyzetméterár már csak a XVI., XXII. és a XXIII. kerületben volt februárban.

Előzmények: trendfordulót hozott az elmúlt év az ingatlanpiacon Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese szerint. A kereslet már 2024-ben is többéves rekordot döntött, és – részben az állampapír-kifizetéseknek is köszönhetően – az érdeklődés idén még tovább növekedett. A főváros ingatlanpiacán így már a járvány előtti körülmények tapasztalhatók.

  • Hirtelen ugrottak nagyot a fővárosi árak: 2024 októberében az Ingatlan.com adatai szerint még 12 olyan budapesti kerület volt, ahol kevesebb volt az átlagos négyzetméterár egymillió forintnál, a fent idézett adatok alapján viszont februárra már csak 3 ilyen maradt. 

Miért fontos ez? A kormány tavaly bejelentett gazdasági akciótervének egyik fontos célkitűzése volt a lakhatás megfizethetőségének javítása. 

  • Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy októberi konferencián a kormány gazdasági tervei kapcsán arról beszélt: céljuk, hogy a lakhatás megfizethető szinten, Budapest esetén 1 millió forintos négyzetméterár alatt maradjon.

Felülnézet: Budapest és környéke mellett Kelet-Magyarországon is fokozódó ingatlanpiaci érdeklődést regisztrált a Zenga.hu. A portál adatai szerint az átlagos négyzetméterár Győrben és Székesfehérváron már meghaladta a 900 ezer forintot, és ehhez közelítenek a debreceni és a szegedi árak is. A legdrágább település, pontosabban kerület az V., kétmillió forintos négyzetméterárral.

  • Budapesten egyre gyakoribb a licit, az idén zárult tranzakciók tizedét előzte meg az irányár felsrófolása. Alku után született a fővárosi adásvételek 69 százaléka, míg ez az arány vidéken 77 százalék volt, a licité pedig 4 százalék. Az ingatlanokért tehát inkább a fővárosban versengenek a vevők a Duna House statisztikái alapján.

Alulnézet: a keresletet elsősorban a befektetők hajtják, akik a piacra kényszerítik a lakásdrágulástól tartó, saját célra vásárló vevőket is, mondta Balogh László, az Ingatlan.com szakértője. Az élénkülő piac és emelkedő árak a belépésre ösztönzik az eladókat is, amit a hirdetések növekvő száma mutat. Ugyanakkor a kínálat változása elmarad a kereslet bővülésétől Máté Ferenc szerint.

Mi várható? Még gyakoribbá fog válni a vevők közötti verseny a Duna House előrejelzése szerint, és a lakásberuházások is lendületet vehetnek, amit az Ingatlan.com prognózisa vet fel – ez az új lakások elmúlt években jócskán megcsappant számát figyelembe véve különösen fontos következmény lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLakásárcsökkenés kellene Budapesten, hogy teljesüljön a kormány céljaNagy Márton azt szeretné, hogy egymillió forint alatt maradjon a lakáson négyzetméterára a fővárosban, de átlagosan már most is felette van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA járvány előtti évekre hasonlít a budapesti ingatlanpiac, pánikolnak, egymásra licitálnak a vásárlókA budapesti újlakás-piacon ma már senki nem lepődik meg a 1,5-2 millió forintos négyzetméteráron, de a lakások többségét így is szinte azonnal eladják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTúl fontosak az új lakások ahhoz, hogy csak ennyire kevés épüljön belőlükDemográfiai, gazdasági és környezetvédelmi érvek is szólnak amellett, hogy sokkal több új lakás épüljön az országban, mint az elmúlt években.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz ingatlan ingatlanpiac lakásárak lakhatás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Vámosi Ágoston
2025. április 17. 16:41 Közélet

A lerontott 2025-ös várakozásokra alapozva beterjesztik a 2026-os költségvetést

Továbbra is optimistább a piacnál a kormány, az extraprofitadót nem vezetik ki.

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:13 Közélet

Egyre többen látják úgy, hogy már a 2 százalékot sem éri el idén a magyar gazdasági növekedés

Elmaradt az év elejére beharangozott fordulat, ráadásul a kereskedelmi háború és a választások előtti költségvetési kiköltekezés is kockázatot jelent.

Fontos

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.