A szélsőségesen konzerváló-szegregáló magyar közoktatás közel 10 év alatt szinte semmit sem javult a rossz családi hátterű, de tehetséges gyerekek megtalálásában és fejlesztésében – e tekintetben csúnyán elmentek mellettünk az európai oktatási rendszerek.
Nemrég a magyar felsőoktatásra való bejutás folyamatában rejlő, és meglepő módon egyre növekvő társadalmi egyenletlőlenségeket körüljárva írtunk arról, hogy bár a magyar diplomások aránya kiugróan alacsony az EU-ban, a magyar felsőoktatási hozzáférés kiterjesztése nem járt a hátrányos helyzetűek bejutási esélyeinek növekedésével. Sőt, ami azt illeti azok csökkentek, a jó módú régiókban viszont nőttek, a lejtő tehát meredekebb lett.
Ezúttal a magyar közoktatás adatait vizsgáljuk meg hasonló szempontból, Varga Júlia, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet kutatójának segítségével, aki egyébként ezeket a számításokat, számos más állítás mellett, a Momentum oktatási konferenciáján is ismertette.
Mindenesetre a státusztörvény elfogadása, számos tanársztrájk, engedetlenségi megmozdulások és felmondási hullám után a magyar közoktatással kapcsolatban leginkább a tanárok nagy munkaterhei és méltatlan bérviszonyai kerültek a közbeszéd homlokterébe – érthető módon, de éppen ezért érdemes felhívnunk külön a figyelmet más strukturális problémákra.
Több oktatáskutatótól hallottuk már, hogy a balkáni szint felé csúszó magyar közoktatás egyik legnagyobb problémája, hogy nem képes kiegyenlítő hatást gyakorolni a társadalmi-gazdasági különbségekre, sőt az oktatásirányítás közvetett következményeként a rendszer csak felerősíti ezeket a különbségeket. A szakértők erre számos különböző adatból következtetnek, azonban az alábbi két ábrán könnyen érthetően és látványosan rajzolódik ki a jelenség – és az is, hogy a magyar oktatás lemaradása milyen mértékű ezen a területen.
Induljunk ki a PISA-felmérések adataiból – a 15 éves magyar diákok teljesítménye, és a teljesítmény beesése 2012-2014-ben régiós összehasonlításban is gyenge, de nem kiugrú, ahogy az alábbi ábrán is látszik.
Viszont az átlagolt értékek elrejtik, hogy
A legjobban teljesítők és a leggyengébben teljesítők közötti pontszámkülönbség Magyarországon a legnagyobb – durván 3-4 tanévnyi különbség van a legjobban teljesítő és a legrosszabbul teljesítő 15 évesek között. Ez egyébként hasonlóan magas Németországban is, de ott legalább némileg kisebb a teljesítmények családi háttérrel magyarázott hányada. Ez utóbbi ugyanis Magyarországon közel 20 százalék. A családi háttér iskolai teljesítményre gyakorolt hatását statisztikai módszerekkel számolják ki, egy minden tanulóhoz hozzárendelt családi hátteret leíró mutató, és az egyéni teljesítményadatok felhasználásával végzett regressziós becslések segítségével.
Az alábbi ábrán látható, hogy a fenti – természetesen össze is függő – két mutató sehol sem kedvezőtlenebb Európában, mint nálunk.
Miért jó egy országnak, ha a fenti ábrának nem a Magyarországhoz közel eső végén helyezkedik el? Például azért, mert az oktatás segítségével “megtalált” hátrányos helyzetű tehetségek teljesítményéből, munkájából aztán az egész ország profitál. Az esélyegyelőségnek ezt a dimenzióját fogja meg a jól teljesítő, vagyis a legjobb negyedbe tartozó, de rossz családi hátterű, vagyis a családi háttérindex szerint a legrosszabb negyedbe tartozó tanulók százalékos aránya a különböző országok oktatási rendszereiben.
Magyarországon 2018-ben ez az arány a második legkisebb (7,7) volt Európában – jól teljesítő, rossz családi hátterű tanuló arányosan csak Bulgáriában volt kevesebb (6,5).
Még szomorúbbá válik a törénet, ha a 2009-es arányra is vetünk egy pillantást európai összehasonlításban. Az akkori magyar 6,4 százalékkal még megelőztük Bulgária mellett Romániát, Csehországot, Szlovákiát, Ausztriát, Németországot, Litvániát, Szlovéniát, Dániát, az az Egyesült Királyságot.
Következésképp ezek az országok 2009 és 2018 között Bulgária kivételével mind jelentősen növelték az esélyegyenlőséget az oktatási rendszerükben: Románia a jól teljesítő, rossz családi hátterű tanulók arányát 2,5 százalékról 8,8 százalékra, Ausztria 4,8 százalékról 10 százalékra, Szlovákia 5,3 százalékról 9,1 százalékra, Németország 5,7 százalékról 10,4 százalékra.
Tehát egyetlen olyan ország van, Bulgária, ahol nemzetközi összehasonlításban 2009-ben és 2018-ban is rosszabbul teljesített a magyarénál az oktatás a rossz családi hátterű, de jól teljesítő tanulók megtalálásában/fejlesztésében.
Adat
Fontos