(A szerző az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Egy becslés szerint a digitális szektor az évtized végére mintegy 8000 milliárd forinttal gyarapíthatná a magyar gazdaságot – ez hazánk tavalyi GDP-jének 13 százaléka. Más kutatásokból az derül ki, hogy a következő évtizedekben a magyar munkavállalók közel felének állását fogja veszélyeztetni az automatizáció. A technológiai forradalom életünk minden területét alapvetően alakítja át, és ez nem puszta kényelmi kérdés. A digitális átalakulás új kereteket teremt gazdasági, politikai és hétköznapi életünk számára. A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás vagy az adattudomány az értékteremtés új módjait alapozza meg. Új termékek, új szolgáltatások, új típusú munkahelyek jönnek létre, a globális gazdasági verseny teljesen új viszonyrendszerben fog zajlani – méghozzá nem a távoli jövőben, hanem már holnap.

Az Egyensúly Intézet szerint ezért nem halogathatjuk tovább, hogy Magyarország felgyorsítsa felkészülését az egyre gyorsuló változás követésére. Napjainkban dől el, hogy a folyamatnak mi lesz a meghatározó vonása: a „teremtő rombolás” nyomán az egekbe szökő technológiai munkanélküliség és a társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülése, vagy a termelékenység ugrásszerű növekedése és Magyarország kitörése a közepes jövedelem csapdájából. Jó hír, hogy a végeredmény nem külső erőktől vagy befolyásolhatatlan folyamatoktól függ, hanem a saját döntéseinktől.

De hogyan is áll ma Magyarország a digitális átállás folyamatában?

Innen szép nyerni

A digitális ökoszisztéma alapvetően négy pillérre épül: az emberek digitális felkészültségére, a vállalatok digitális érettségére, a digitális infrastruktúrára és a digitális közszolgáltatásokra. A napjainkban zajló átalakulás során az egyik legfontosabb kihívás ezeknek az egymást részben feltételező, részben erősítő területeknek a párhuzamos és arányos fejlesztése. Könnyű belátni, hogy a legjobban kiépített digitális infrastruktúrának vagy a legkorszerűbb digitális közigazgatásnak sincs sok haszna, ha nincsenek elegen, akik megfelelő szinten képesek használni az ezek által biztosított lehetőségeket.

Épp ennek a négy dimenziónak az alakulását méri az EU Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe (DESI), amelynek köszönhetően 2014 óta nyomon követhető és összevethető az uniós tagállamok (köztük a jelenleg a 22. helyen álló Magyarország) digitális fejlődése.

Az elmúlt évtized ránk vonatkozó fő tanulsága egyetlen mondatban foglalható össze: miközben az európai átlagnál valamivel jobbak vagyunk a fizikai infrastruktúra tekintetében, és ígéretesen haladunk az állam digitalizációjában, kifejezetten rosszul állunk „a fejekben” – vagyis az előbbieket használni képes polgárok és vállalatok felkészültsége tekintetében. De mit is jelent ez konkrétan?

A magyar háztartások 97 százalékában elérhető nagy sebességű széles sávú hálózat, és egész Európában mi rendelkezünk az egyik legjobban kiépített 4G-hálózattal; ehhez képest a felnőtt lakosság kevesebb mint fele (49 százalék) bír legalább alapvető és alig több mint az ötöde (22 százalék) az alapvetőnél magasabb szintű digitális készségekkel. Az általánosan alacsony kompetenciaszint mellett a legnagyobb probléma a területet sújtó krónikus munkaerőhiány. Az IKT- (információs és kommunikációs technológiai) szakemberek ma az összes foglalkoztatott csupán 3,9 százalékát teszik ki, és a becslések szerint egy-két éven belül már 25 ezer munkavállaló fog hiányozni a szektorból. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a globális versenyben elengedhetetlen innovációban és fejlesztésekben fogunk lemaradni, de arra sem lesz elegendő szakemberünk, hogy már meglévő rendszereinket, infrastruktúránkat működtetni lehessen. Ennek pedig, ha hagyjuk, nemcsak gazdasági, de húsbavágó biztonsági következményei is lesznek.

A digitális kompetenciák hiánya persze túlnyomórészt az oktatási és képzési rendszer minden szintjén felfedezhető hiányosságokra vezethető vissza. A digitális tanítási-tanulási módszerek alig épültek be a köznevelés gyakorlatába. Ráadásul a pedagógusok jelentős része nincs is megfelelően felkészítve, és még ez irányú szándék esetén sem támaszkodhatnak a szakmai fejlődést szolgáló irányelvekre, tananyagokra vagy egységes, megbízhatóan működő intézményi infrastruktúrára.

Nem csoda, hogy a köznevelési rendszert a fiatalok jelentős része digitális írástudatlanként hagyja el, és az arányokon hasonló strukturális okokból a felsőoktatás sem képes érdemben javítani. Ráadásul a felnőtt lakosság mindössze 5 százaléka vesz részt az élethosszig való tanulásban (ez az uniós átlag fele), így a lemaradást jellemzően később sem sikerül kompenzálni. Érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a digitálisan írástudatlannak tekinthető mintegy 1,5–2 millió magyar között felülreprezentáltak az alacsony jövedelműek, a leszakadó térségekben élők és az idősek. Ebben jól láthatóan az általános esélykülönbségek tükröződnek: a digitális leszakadás elsősorban éppen azokat fenyegeti, akik életét egyébként is számos hátrány nehezíti.

A digitális kompetenciák általános hiánya nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy Magyarország a vállalatok digitális érettségének tekintetében a 25. helyen áll az EU-n belül. A legalább alapszintű digitális intenzitással rendelkező kkv-k aránya nálunk 34 százalék (az EU-átlag 55 százalék), és jóval az uniós átlag alatt teljesítünk a mesterségesintelligencia- vagy big data alapú alkalmazást használó, illetve a felhőalapú szolgáltatásokra előfizető cégek arányát tekintve is. Az összképet némileg még kedvezőbb színben is tünteti fel, hogy a mikrovállalkozások nem jelennek meg a DESI-ben – ezek kétharmadának még honlapja sincs.

Mindez számtalan kihagyott lehetőséget jelent. Az egyéni munkavállaló szintjén a foglalkoztathatóság és a termelékenység egyre nagyobb mértékben függ a digitális érettségtől, a vállalatok digitális integráltsága pedig gyors tempóban lépked előre a versenyképességi tényezők rangsorában. Az informatikai megoldások minél szélesebb körű alkalmazása nem csupán költségcsökkentő és a rugalmasságot növelő hatással jár, de tapasztalati kutatásokból tudjuk azt is, hogy például pénzügyi válság vagy világjárvány idején is a digitálisan integrált vállalatoknak van nagyobb esélyük a túlélésre. A kkv-k lemaradása a magyar gazdaság köztudottan torz, duális szerkezetéhez is nagyban hozzájárul.

Merre tovább?

A fizikai infrastruktúrával és a közszolgáltatások digitalizáltságával tehát viszonylag jól állunk – az Egyensúly Intézet szerint az állam erőforrásait ezért a polgárok és a vállalatok digitális kompetenciáira kell összpontosítani. A mindenkori döntéshozónak három kiemelt stratégiai célt kell rögzítenie és makacs következetességgel érvényesítenie: a digitális tudás és a digitális gazdaság fejlesztését, ezek előfeltételeként pedig az állam tartós elköteleződését a digitális átalakulás mellett.

Ami az első kettőt illeti: mindenekelőtt létérdekünk, hogy a digitális alapkészségek fejlesztése az oktatási rendszer minden szintjén kiemelt cél legyen, az általános iskolától a felnőttképzésig. Tömegeket elérő és lehetőleg ingyenes digitáliskompetencia-fejlesztő programokat kell indítani, amelynek keretében célzott kedvezményekkel kell bevonni a digitális leszakadással leginkább fenyegetett csoportokat: a hátrányos helyzetűeket, a korai iskolaelhagyókat, az időseket.

Azokat, akik már stabil digitális alapokkal rendelkeznek, további készségfejlesztő programokba kell vonzani, például IT- vagy más, speciális digitális tudást igénylő szakterületekre való átképzésbe. Az állam ezt elsősorban anyagi ösztönzők beépítésével tudja támogatni: az átképzéseket szervező vagy finanszírozó cégeknek nyújtott adókedvezménnyel, belső képzések megszervezésével kiváltható digitális képzési hozzájárulás bevezetésével, vagy éppen digitális képzési utalvány (egy előre meghatározott és minősített szolgáltatásokra beváltható képzési támogatási rendszer) segítségével. A kkv-szektor célzott fejlesztése érdekében az általános vállalkozásfejlesztési pályázatok digitális tartalmát növelni kell, akár egy kötelező digitális minimum megszabása révén.

A szakemberhiány enyhítése, a felsőfokú informatikai és digitalizációs képzésekben való részvétel növelése egyszerűen nem halogatható tovább. Az általános, a lehető legfiatalabb kortól alkalmazott pályaorientációs eszközök mellett különösen nagy tartalék van a női hallgatók bevonásában; az informatika ma elsöprő mértékben férfiterületnek számít, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint távolról sem szükségszerű adottság. A rövid távú tűzoltás érdekében ezzel párhuzamosan minél több külföldön élő magyar és külföldi digitális szakembert kell haza-, illetve idevonzani – például az Egyesült Királyságban vagy Észtországban már bevált, kedvezményes munkavállalást lehetővé tevő startup- és innovátori vízum révén. Mindeközben fontos szem előtt tartani, hogy nem általános informatikusokra, „IT-szakbarbárokra” van szükségünk, hanem egyre inkább speciális ágazati (például mezőgazdasági, kereskedelmi vagy védelmi) szakismeretekkel rendelkező digitális szakemberekre.

Bár a digitális átállás alapvetően piaci folyamat, amelyet előbb-utóbb maga az élet kényszerít ki, a tempó megszabásának kérdése már közösségi érdeket érintő, vagyis elsődlegesen állami felelősség.

Az elmúlt bő három évtized egyik legnagyobb mulasztása éppen az volt, hogy hazánkban a digitalizáció egyetlen parlamenti ciklusban sem vált következetesen érvényesített kormányzati prioritássá. A nemzetközi tapasztalatok arra tanítanak, hogy a digitális felzárkózás és az ezt lehetővé tevő szabályozói környezet kialakítása csak határozott, intézményesen is megerősített állami elköteleződés esetén elképzelhető. Az ezt kifejező állami kommunikáció mellett ez egyértelmű és átlátható felelősségi viszonyokat jelentene. Ma alig akad olyan ország a tágabb környezetünkben, ahol a digitalizációnak ne lenne magas rangú kormányzati ügygazdája: többek között Lengyelországban, Észtországban, sőt Görögországban vagy Bulgáriában is külön miniszter fogja össze a területet. A magyar csúcsminisztériumi rendszerben ez akár megfelelően erős jogosítványokkal felruházott államtitkár is lehet – a lényeg, hogy a digitális átállás ügye ne vesszen el a szétaprózottságban, a széttartó részérdekek hullámai között.

Mint minden mélyreható változás esetén, a digitális átállásban is kulcstényező az időzítés. Az ipari forradalomhoz vagy az informatika első forradalmához hasonlóan azok lesznek a folyamat nyertesei, akik másokat megelőzve foglalnak pozíciókat és lakják be az új globális gazdasági rendet, de legalábbis felkészülten néznek szembe az új lehetőségekkel és kihívásokkal. Kizárólag rajtunk múlik, hogy közéjük akarunk-e tartozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy változás jön a boltokban, egy év múlva már nem kell papírcetlivel bajlódni a kasszáknálElindul az e-nyugta bevezetése, bemutatjuk, hogyan működik majd a gyakorlatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyon leszakadtak a magyar kistelepüléseken élők digitális képességeiA magyar kistelepüléseken élők 14 százaléka rendelkezik az alapvetőnél magasabb digitális készségekkel, az EU tagállamai közül csak háromban mértek ennél rosszabb adatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak kapkodni fogjuk a fejünket, hogy mi történik - a ChatGPT gazdasági jelentőségét szinte még felbecsülni sem tudjukTechnológiai forradalom zajlik, de a lehető legjobbkor. Kállai Gábor és Pintér Róbert a G7 Podcast vendégei.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech big data digitális digitális kompetencia digitális műveltség mesterséges intelligencia Olvasson tovább a kategóriában