Nézzük Rikárdóval a kis fekete malacot. Hallgatunk. Alkarral támasztjuk az ólt, mintha kocsmapult lenne, meg kell billenteni a fejünket, hogy belássunk a felső léc és a faépítményt majdnem szemmagasságban ferdén lezáró hullámpala között. “Adtál neki nevet?”, kérdezem, de jelen kontextusban egyébként is vonatkoztatási pont nélküli, ráadásul megmagyarázhatatlanul halk kérdésemet magával viszi a suvadás felől támadó szél. Csattanás, a fiú nagyot ver az egyik nagyobb lécre, büszkén kurjantja, “csak a fa 20 ezret ér”. Majdnem kiesik a kezéből a bonbon, amit egy ideje szorongat, tizennegyedik születésnapi ajándék a jezsuita házból, ahonnan azért jöttünk el a “Csahó” egyik utolsó, romos házához, hogy Rikárdó megmutatassa az új disznójukat és az ólt, amit építettek neki. “Hasra hízott most… Következő születésnapomon levágjuk”, mondja. Rávágok én is az ólra, elismerésem jeleként, aztán nézzük tovább a kis térben tébláboló, pár hetes malacot.

Egy borsodi településen járunk, Ózdtól pár kilométerre déli irányban a 25-ös főúton, a háromezerötszáz lelkes Arló egyik cigány szegregátumában. A Csahóban. A környéken mindenhol a Heves-Borsodi dombság lankái, az Óbükk erdői, de maga a Csahó –vagyis a Hunyadi út – is lényegében egyetlen utca egy meredek völgyben. Az óltól, ahol állunk, nem messze található a falu turisztikai reménysége, a festői környezetben elterülő 8 hektáros Arlói tó, partján horgászkalyibákkal, nyaralókkal. A tavi étterem partszakasza népszerű esküvői helyszín: a természeti katasztrófa következtében, hegyomlással-homokfolyással, suvadással keletkezett vízgyűjtő látképe az erdélyi Gyilkos-tóét idézi. A látkép esküvői fotók kedvelt háttere, az arlói önkormányzat honlapján is jól mutat.

Az egykori intenzív barnakőszén-bányászat és a rengeteg bányajárat-fúrás megtette hatását – a környéken az utolsó nagyobb hegyszakadás 1929-ben volt. A Csahóban úgy tartják, ma is jön lefelé a hegyoldal, és előbb-utóbb maga alá temeti a házakat. A fák fogják még valamennyire, azokból viszont egyre kevesebb van.

Hallgatunk. Ha elnézek az ól hullámpalája felett, majdnem rálátok a Csahó pár sírt számláló, körbekerített, apró zsidó temetőjére. A cigányok a második világháború és a zsidók eltűnése után költöztek be a környékbeli erdőkből az üresen maradt házakba. A Járdánházával jóformán egybeépült nagyközség, Arló csillaga aztán az ózdi vasipar alkonyával áldozott le, a két arlói szegregátum, a “Kisfalu” és a “Csahó” lakossága mélyszegénységbe és munkanélküliségbe süllyedt. Ezek az utcák a Fete honlapján található, helyzetösszegző dokumentum és beavatkozási terv szerint az elmúlt években a településfejlesztésekből többször kimaradtak. A Csahó házainak nagy részében vezetékes víz sincs – a dokumentum szerint az összes 1120 lakásból 738 a vízhálózatban kapcsolt lakások száma. Ugyanakkor a Csahó házainak lenne lehetősége a víz bekötésére, de ezt sokan nem teszik meg, mert akkor fizetniük kellene érte.

Megsérült méltóság

Rikárdóék házának nem ez a legnagyobb hiányossága. Jöttünkre nagy svunggal érkezik elénk egy nyak- és homloktetovált fiatalember, Rikárdó testvére, markában miniatűr bluetooth-hangfal, a tenyeréből árad ki a tuctuc, közben komoly arccal beszél egy jezsuita szociális munkatársnak arról, hogy van munka, jó az órabér, meg fogja csinálni a ház oldalát még a hideg előtt. Később tudom meg, ennek előfeltétele az volna, hogy a folyamatban lévő bírósági ügye ne letöltendővel végződjön.

Magyarországon a hivatalos adatok szerint jelentős probléma a mélyszegénység és az anyagi nélkülözés, alsóhangon is több százezer embert érint. A mélyszegénységben élők aránya a Központi Statisztikai Hivatal szerint csökken, de az elmúlt 20 év adatai alapján ez a csökkenés a többi visegrádi ország megközelítésére volt elég.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2020-ban közel 20 százalék volt Magyarországon, a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya pedig 8 százalék. Magyarországon 2021-ben az emberek 11,2 százaléka nem tudja lecserélni az elhasználódott ruharabjait, 22,5 százalékuk nem tudja lecserélni az elhasználódott bútorait, 10,6 százalék nem tud hetente egy kisebb összeget magára költeni, 4,7 százalékának nincs megfelelő fűtése.

A magyar kormány célzott szociális intézkedésekkel alig igyekszik segíteni ezen, a 2008 óta változatlan összegű családi pótlék reálértéke évek óta zuhan – Romániában ezzel szemben az inflációval kiigazítják –, a szociálisan célzott lakhatási támogatások aránya alacsony, az évi mindösszesen mintegy ötmilliárdos szociális tűzifaprogramban az egy háztartásra jutó támogatás magasabb a jobb helyzetű járásokban, mint a szegényebbekben.

A Szent Ferenc Kisnõvérei szerzetesközösség tagjai tagjai ajándékokat visznek rászoruló családoknak Arlón 2019. december 24-én. MTI/Komka Péter

Kivétel az elvileg 300 legszegényebb település segítésére 2019-ben elindított, a Magyar Máltai Szeretetszolgált (MMSZ) által koordinált Felzárkozó Települések (Fete) program, amit aztán állami finanszírozásból EU-sra cseréltek. Csak uniós forrásból közel 80 milliárd érkezik a programra, ez pedig az eddigi kormányzati felzárkóztató tevékenységhez képest hatalmas összeg. A program eddigi évei alatt 178 településre jutott el, ezek egy részében közvetlenül a Málta, a többiben pályázat után kiválasztott szervezetek végzik a terepmunkát. Ezekből sokáig egyetlen szervezet nem kötődött semmilyen egyházhoz, a Toldon dolgozó Igazgyöngy Alapítvány – de a legutóbb pályázatok során ez megváltozott, érezhetően sokszínűbb lett a megvalósító szervezetek köre. A további települések és megvalósító szervezetek teljes listája ennél hosszabb, idén és a következő években számos településen kezdik meg a munkát a terv szerint.

Azzal kapcsolatban, hogy az MMSZ saját Jelenlét-programját állami szintre emelő Fete mekkora előrelépést hozhat az egyébként nem túl sikeres roma integrációs politikában, a civil szervezetek között vannak kritikusok, például az Autonómia Alapítvány. Velkey Balázs, az arlói Jelenlét-Pont vezetője, a program arlói koordinátora szerint viszont az MMSZ Jelenlét modellprogramja nagy előrelépést hozhat.

Azért jöttem Arlóra, hogy közelebbről megnézzem, hogyan tudják a jezsuiták a helyi közösséget, körülményeket, életminőséget, gazdaságot fejleszteni a Fete keretei között. A jezsuiták 2021-ben második hullámban csatlakoztak a programhoz, ezt az egy települést viszik. Jelenlétük nem független attól, hogy Arlón évtizedek óta végeznek közösségi-nevelő tevékenységet a Szent Ferenc kisnővérei, ahogy valószínűleg attól sem, hogy a mintegy 70 kilométerre lévő Miskolcon hatalmas oktatási intézményt, óvodát, gimnáziumot, kollégiumot tartanak fenn. Arlói “missziójuk” céljáról így írnak: “társául szegődni a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a méltóságukban sérülteknek a kiengesztelődés és az igazságosság küldetésének jegyében”, együtt “tanulni, nevetni, játszani, sírni.”

Identitáskérdések

Arló az ország legszegényebb települései közé tartozik, az egy főre jutó SZJA-alapot képező jövedelem (606 100 forint) benne van a 200 legalacsonyabb értékű településben. Hivatalosan a romák aránya 20 százalék, de a helyi viszonyokat ismerők nekem azt mondták, mostanra, a nem romák elvándorlása miatt is, a ténylegesen itt élők között már több a roma, valójában a településen a nem romák alkotják a kisebbséget. Az önkormányzat képviselőtestületében egyetlen roma képviselő dolgozik.

Ebben persze bonyolult identitáskérdések is megmutatkoznak – például a népszámlálás során sokan magyarnak vallják magukat –, és itt szembesülünk azzal a kérdéssel is, hogy a cigányság/magyarság mint identitás mennyiben és milyen kontextusban lehet választás kérdése.

A Szent Ferenc Kisnõvérei tagja ajándékokat ad gyerekeknek Arlón egy családi házban 2019. december 24-én. MTI/Komka Péter

Mindenesetre Arlón egyre inkább az a helyzet: aki teheti, elmegy. A Fete arlói “dossziéja” is megállapítja: 2011-ben már a lakosság közel kétharmada élt szegregátumnak minősíthető területen, bő kétezerszáz fő. A szegregátumok körülbelül 530 lakásából majdnem 400-ban nincs vécé, csap.

A település egyéb infrastruktúrája, főleg az ilyen szegény településekhez képest, elégséges, Arló az egyik legnagyobb Fete-település, így vannak boltok, van kocsma, óvoda, gyógyszertár, általános iskola, van viszonylag gyakori buszösszeköttetés Ózddal, sőt a fővárossal is. A településen roma önkormányzat is működik. Van helyben közétkeztetés.

A helyi munkaadó kevés. Az oktatási intézmények dolgozói más településekről ingáznak. A közfoglalkoztatásban 160 fő tud dolgozni. Sokan autópálya-építkezésen, mezőgazdaságban dolgoznak időszakosan. Sok a fekete munka, a munkavállalók attól tartanak, hogy a bejelentett munka után nem kapják meg bérüket a köztartozásaik miatt.

“Azon dolgozunk, hogy bármikor idejöhessenek, sajátjuknak érezzék. Régen volt, de mostanra eltűnt Arlón a közösségérzés, nem figyelünk eléggé egymásra”. A Kisfalu közelében lévő, Vasút sori épületet, a jezsuiták “főhadiszállását” Bari József mutogatja körbe. A földszinten zuhanyzók, mosóhelyiség, fent konyha és egy közösségi tér, hatalmas kert, amiben éppen egy mindfesztiválra készülnek.

Érkezésemkor az egyik megoldandó kérdés éppen a ház vezetői között: odaadják-e az egyik rászorulónak az adománymosógépet, ha a legutóbbi adománymosógépet lényegében azonnal eladta, mert akkora szüksége volt a pénzre, miközben viszont a mosógépre is szüksége lenne? Gyors beszélgetés után megyünk tovább, a házban és az udvaron készült fényképeket nézem az átjáróban.

Bari József a jezsuita rend alkalmazottjaként a Jelenlét-ház házigazdása. Arlón nőtt fel, a ferences nővéreknél érzett rá a közösségi-szociális munkára, aztán egy időre Beer Miklós hívására a Váci püspökség roma missziójában dolgozott, majd visszatért Arlóra. Ma ő az egyik legfontosabb “közvetítő” a helyi cigány közösségek és a faluba érkező jezsuiták és a hozzájuk kapcsolódó szociális munkatársak és önkéntesek között. Nagy hangú, közvetlen, áradó személyiség, nagyon érzi, milyen hangon kell az emberhez szólni. Minden szembe jövőt ismer, mindenkihez van pár szava. Érezhetően nagy tiszteletben áll Arlón és a Jelenlét-házban is, olyanban, amire csak évtizedek alatt lehet rászolgálni.

Bari József az arlói jeuzsita Jelenlét-ház udvarán. Fotó: Szimfolk Facebook-oldal

A lépcsőn egy síró-duzzogó 6 éves fiú jön szembe az anyukájával, Józsi leguggol hozzá, megkérdezi mi a baj, palacsintát, játékot, megoldást ajánl, de közben elvárja, hogy a fiú a szemébe nézzen. Amikor a ház előtt ácsorgok délután, az én szemembe is belenéz, “na, te min gondolkozol?”. A helyiekkel tájszólásban beszél, velem és a jezsuitákkal nem. Amikor az életéről kérdezem, szelíden, de határozottan kihátrál a témából, azt mondja, ez már unalmas, ő itt a tapasztalati szakértő, és ennyi. “Minket cigányokat az élet tanít”.

Inkább arról beszél nekem, mekkora lett a szakadék cigány és magyar között, és mekkora sebeket ejtettek egymáson az elmúlt évtizedekben. Arról, hogy az itteni romák valójában nem osztoznak a cigány kultúrában, de a magyar népi kultúrában sem, és rasszjegyeik alapján viszont a cigányokhoz tartoznak. “Mondhatjuk, csak úgy vagyunk a nagy világban.”

Azt mondja, az ő élete már elmegy azzal, hogy jelenlétével segít a krízisben, a látható fejlődés, az első igazi, nagyobb léptékű eredmények még évtizedekre vannak. Ez azért nehéz, mert az itteniek nem reménytelenségben élnek, hanem a remény reménye nélkül. “Valami vagy most jó, azt szeretem, vagy most nem jó, azt nem szeretem. Nincs más, csak a pillanatnyi lét. Nincs meg az időnek az a dimenziója, amiben a remény megszülethetne.”

Ha nem öljük egymást

Szerda dél van, a közösségi térben éppen várandósokkal süt palacsintát egy helyi családmentor. Arlón 7 helyi családmentor mintegy 180 családot kísér, a családmentorokat egy nem helyi, máltais alkalmazott segíti. A mentor, akit lehet, elhoz a házba, de a családok otthonában is jelen van, segít abban, hogy a terhes nők és a kisgyerekek eljussanak a megfelelő orvosi vizsgálatokra, és értsék azt, hogy ezeken a vizsgálatokon mi történik. Terelgetik őket afelé, hogy ne dohányozzanak a gyerekkel egy térben. Segítenek a ruhák tisztán és rendben tartásában.

Közösségi program az arlói jezsuita Jelenlét-ház udvarán. Fotó: Szimfolk Facebook-oldal / Jezsuita Jelenlét Arlón

De a fő cél valójában az, hogy a kisgyereket majd az anya elhozza a házba a fejlesztésekre. “Rájöttünk, hogy ezek a fiatalok azért nem munkaképesek, mert nem végzik el a gimnáziumot, ami azért nem megy, mert nagyon lemaradtak általános iskolában. Azért maradtak le általános iskolában, mert bőven iskolaéretlenül hagyták ott az óvodát, ahova már eleve óriási lemaradással érkeztek meg. Lényegében a nagy átlaghoz képest ezek a gyerekek az első 2-3 évben akkora hátrányt szednek össze, mozgásban, finommotorikában, ingerben, beszédképességekben, hogy azt már alig-alig lehet behozni, sőt csak halmozódik”, mondja Velkey Róbert családmentor koordinátor.

Rikárdóval abban a délutáni főzőklubban találkoztam, amit Kiss Ferenc, a miskolci jezsuita közösség tagja tart második éve a legproblémásabb helyi srácoknak – akkor csatlakoztam, amikor a sütőbe került a túrós barackos rizssütemény. A fiúfőzőklub mélyről indult, az első főzés során még berepült a rántott hús a ventillátorba, egyes srácok pedig próbára tették, vajon a mozdítható dolgok szabadon hazavihetők-e. Mostanra viszont megtanulták a szabályokat, tanulgatják, hogyan kell felszorozni a mennyiségeket, összeírni a hozzávalókat, fenntartani az odafigyelést. Részt vesznek a főzés utáni takarításban, mosogatásban is. A végén kapnak egy nagy pohár tejet. Kiválasztják a következő alkalom főnőkét. A főnök mondja meg, mit főzzenek – hamburgerben a legjobbak. Miközben sül a túrószelet, méregetnek a srácok, hülyéskednek velem, de inkább csak együtt hallgatunk és néha összenevetünk. Rikárdó viszont nem nyugszik addig, amíg ki nem tálal nekem egy szeletet a szép süteményből, és meg nem kóstolom. A nevemet kiabálja, amikor megvan.

Látom Ferencen, hogy büszke. A halk szavú, Lennon-szemüveges fiatalember – egykori matematikus-, jelenleg szociálispedagógus-hallgató – egyes szerzetesekre jellemző lebegő derűvel és furcsán dallamos hanglejtéssel beszél. Van kisugárzása, érződik, hogy végletes optimizmusához nem igényel fogódzót a hétköznapi világból, talán ánblokk a valóságból sem. De van egy másik hangütése is. “Ha építesz egy ólt, azért tisztellek, ha megütöd anyádat, akkor nem tudlak tisztelni” – ilyet is tud mondani például.

Ő mesél nekem Rikárdóról, aki második osztályig jutott az iskolában, nem tud írni-olvasni, de mostanában már mondogatja, hogy akar tanulni. Gyógypedagógiai intézményre volna szüksége, ahhoz viszont el kéne jutnia különböző felmérő vizsgálatokra – a neki megszervezett vizsgálatokra nem ment el.

Most a barátaival együtt építettek egy disznóólt, és ez a disznóól itt most az esély, sikerélmény, cél lehetőségét is jelentheti.

“Nagyon kis lépéseket teszünk. A főzőklub annyit tud elérni, hogy megmutatja: ha két óráig nem öljük egymást, akkor együtt létre lehet hozni valamit. Rengeteget bántják itt az emberek, megkeserítik egymás életét. Sokszor egyszerűen nem tudnak mit csinálni, unatkoznak, úgyhogy bedobják kővel az ablakot. Nincs agressziókezelés, konfliktuskezelés, minden feszültség, frusztráció és unalom az egymás elleni bántásba csatornázódik be”, mondja Ferenc.

Ha dühös, ha szomorú

A jelenlétesek hatalmas sikernek tartják, hogy az egyik tehetséges gitáros srác felvállalja a többiek tanítását a ház udvarában, az ilyen fiatalokból helyi vezetőket, munkatársakat akarnak képezni. A gitárokat, dobokat, egyébként a Fete Szimfónia alprogramja biztosította kezdetben, ezt alakították át itt Szimfolkra – szimfonikus zene helyzett olyan zenét játszanak a helyi fiatalokkal, ami számukra jelentéssel bír.

Közös zenélés egy Szimfolk-eseményen a Jelenlét-ház udvarán, Arlón. Fotó: Szimfolk Facebook-oldal / Jezsuita Jelenlét Arlón

Kiss Ferenc testvér és Velkey Balázs koordinátor, összhangban a Fete-irányelvekkel, olyan megoldásokon gondolkozik, amelyek támogatják a helyiek bevonását a működtetésbe, megkezdik a tudás átadását, hogy a rendszer akár önállóan is megálljon a lábán – egy ideális és igazán hatékony felzárkóztató program ugyanis mondjuk 20 év alatt felszámolja saját magát.

A programnak nem célja a közfoglalkoztatás, feladatuk az, hogy a helyieket képzésekkel, orientációval eljuttassák egy munkahelyre, vagy maguk teremtsenek olyan munkahelyeket, amelyek méltóságteljes és piacképes bért képesek adni. Ez egyelőre inkább olyan szándék, aminek keresik a megvalósíthatóságát. Pár példa van már országos szinten, savanyító Tiszaabőn, varroda Tiszaburán – az egyik ilyen az Igazgyöngy Alapítvány Toldon, ők nonprofit társadalmi vállalkozásban tudnak helyieket foglalkoztatni, a műhelyben készült kézműves termékeket értékesítik. Tavaly még nem tartottak ott, hogy nullára kijöjjenek.

Miután feszegetem a munkahely-kérdést, Ferenc testvér arról is beszél, hogy a gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési tevékenység fontos lenne, de egyelőre még nem tart itt a program. Ferenc azt mondja, gondoltak már saját pékségre, asztalos műhelyre, de egyelőre nem állnak fenn ehhez a feltételek.

A munka világára felkészítő munkaszocializációs képzéseket viszont tartottak – sokszor már az is nagy segítség volt, ha megtanították a részt vevőket úgy bemutatkozni, hogy ne süssék le a szemüket.

“Én nem kilátástalan küzdelmet vagy pénznyelő felületet látok itt, ha körbenézek. Mi azzal a hozzáállással vagyunk itt, hogy az itt élő emberek a társadalom számára értéket hordoznak, és ez a következő öt, tíz, húsz évben meg fog mutatkozni. Várjuk az ötleteket, gazdasági tanácsokat, befektetőket…”, mondja. Józsi hozzáteszi: “harmadik éve vagyunk itt, megismertük, megízleltük egymást, megéreztük, milyen a másik, ha dühös, ha szomorú, kezdődhet a munka.”

__

A cikkben Rikárdó néven szereplő fiúnak nem ez az igazi neve. 

Velkey Balázs fontosnak tartotta külön hangsúlyozni: ő és munkatársai csak az arlói Jelenlét programról tudnak felelősen nyilatkozni, a cikkben szereplő egyéb állításokkal nem értenek egyet, a tágabb összefüggéseket nagyrészt másként látják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSe bolt, se munka, se iskola – a legszegényebb magyar településen egy másik jövőről álmodnakAz Igazgyöngy Alapítvány 2012-ben a generációs mélyszegénység láncolatának megszakítását célzó komplex társadalmi programjának egyik elemeként indította el a Szunót.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEnergiaszegénység élesben: megnéztük a kályhaépítő önkéntesek munkájátA Baranya megyei Ágon jártunk, ahol a házakban a meleget adó kályha egyáltalán nem hétköznapi látvány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Arló cigányság jezsuita mélyszegénység munkanélküliség ózd szegénység Olvasson tovább a kategóriában