Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. június 24. 15:11 Világ

Kétségbeesetten próbálták megállítani Putyin csapatai a Wagner előretörését

Frissítés: a szombat este megjelent hírek szerint valamifajta megállapodás született a Wagner és az orosz vezetés között, és ennek keretében a magánhadsereg leállította előretörését Moszkva irányába, és elkezdte a visszavonulást kelet-ukrajnai bázisaira. Rosztovi felvételek szerint ebből a déli nagyvárosból is kivonulnak. Késő esti bejelentés szerint Prigozsin Beloruszba utazik, ahol nem vonják felelősségre. A Kreml szóvivője szerint a Wagner-zsoldosok sem számíthatnak büntetésre, a védelmi minisztérium pedig leszerződik közülük azokkal, akik nem vettek részt az oroszországi katonai akcióban.

Cikkünk korábbi része:

Szombat délelőtti cikkünk óta sem lassultak le az események Oroszországban, ahol a Wagner-csoport és annak vezetője fegyverrel próbálja magához ragadni a hatalmat. Bár elvileg csak a hadsereg vezetését akarja eltávolítani Jevgenyij Prigozsin, de Vlagyimir Putyin orosz elnök megüzente, hogy ez árulás, és el kell pusztítani a lázadókat.

Ez azonban jelenleg erősen problémásnak tűnik. Az orosz hadsereg java része Ukrajnában harcol, az Oroszországban állomásozó egységek jórészt a sorozással behívott tapasztalatlan fiatalokból állnak, a nemzeti gárda (Roszgvargyija) pedig inkább való civilekkel szembeni rendteremtésre, mint háborús szituációba. Amikor az egységeit Ukrajnában vetették be, annak általában nem lett jó vége, hiszen sem a kiképzésük, sem a felszerelésük nem tette erre őket alkalmassá. Ha a soraiban rengeteg tapasztalt veteránt tudó Wagnert – amely Prigozsin szerint 25 ezres létszámmal lendült akcióba, bár ezt érdemes fenntartásokkal kezelni – kellene megállítaniuk, valószínűleg nem lennének sokkal sikeresebbek, mint Ukrajnában.

Márpedig a Wagner nem állt le, egyes hírek szerint Voronyezs városát is az ellenőrzésük alá vonták, mások szerint pedig megkerülték, így folytatják útjukat Lipeck megyén át Moszkva felé. A fentiek miatt egyelőre az orosz légierő próbálja őket megállítani, elég kétségbeesett módszerekkel. Videofelvételek szerint harci helikopterek lebombáztak egy üzemanyagraktárat Voronyezsben, vélhetően azért, hogy ne kerüljön a wagneresek kezébe.

Korábbi cikkünk óta tovább nőttek az orosz légierő veszteségei, az akkor említett három helikopter mellett egy Il-22M típusú, légi parancsnoki központként szolgáló repülőgépet is lelőttek a sok ukrán egységnél erősebb légvédelemmel előrenyomuló wagneresek.

A lelőtt helikopterek száma pedig csak azért nem nőtt tovább, mert az alábbi Ka-52-esnek sikerült kicseleznie az ellene kilőtt rakétát.

Arról is vannak felvételek, hogy már Moszkva határában létesít úttorlaszokat, ellenőrző pontokat, védelmi vonalakat az orosz hadsereg, felkészülve a Wagner érkezésére. Az egyik legnagyobb orosz katonai hírcsatornának számító Rybar szerint a Wagner már csak mintegy 350 kilométerre van a fővárostól.

Ez jól mutatja a helyzet élességét, ugyanakkor arról is elkezdtek információk érkezni, hogy az orosz hadsereg nemzeti gárdával és csecsen harcosokkal megerősített csoportja Rosztov felé tart, a Wagner városban lévő katonái pedig védekezésre készülnek.

Az összecsapás kimenetele bizonytalan, de egyre több információ, elemzés jelenik meg, ami arra utal, hogy a Wagner hetek vagy akár hónapok óta készült a puccsra, fegyverkészleteket felhalmozva és mindent alaposan megtervezve. Az biztos, hogy Bahmut elfoglalása után, május vége felé a Wagner szinte az összes katonát kivonta a frontvonalból, így zavartalanul készülhetett a mostani eseményekre. Ezzel szemben az orosz hadsereg leginkább harcképes egységei Dél-Ukrajnában az ukrán támadás visszaverésével vannak elfoglalva, Kelet-Ukrajnában pedig ők próbálnak támadásokat vezetni.

Vagyis ami az előkészítést illeti, Prigozsin messze túljárt az egyik legfőbb ellenségének számító Valerij Geraszimov vezérkari főnök eszén, akinek most azt kell kitalálnia, milyen erőkkel állíthatja meg a Wagnert anélkül, hogy azzal összeomoljon az orosz front Ukrajna valamelyik részén. Ha több napon vagy héten át marad a polgárháború-közeli helyzet Oroszországban, az jelentősen javítani fogja az ukrán hadsereg esélyeit újabb területek visszafoglalására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMáris nagy szolgálatot tett az orosz puccskísérlet az ukránoknakPutyin rendszerének legmélyebb válságával néz szembe, a következmények nehezen beláthatók a legtöbb atomfegyverrel rendelkező országban. Az ukránok mindenesetre igyekeznek kihasználni a helyzetet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Oroszország polgárháború puccs Vlagymir Putyin Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.