Halad, megállt vagy el se indult igazán az ukrán támadás?

Két hete kezdődött az ukrán ellentámadás az ország déli részén, és az eddigi eseményekbe egyelőre mindenki beleláthatja a saját szimpátiájának megfelelő narratívát. Az idehaza kormányzati hátszéllel rendelkező oroszpártiak mondhatják, hogy az ukránok csak pár falut foglaltak vissza nagy veszteségek árán, míg az ukránokkal szimpatizálók arra hívhatják fel a figyelmet, hogy ez még csak az előkészítő szakasz, a főerőket egyelőre nem vetették harcba.

A felek haditerveit természetesen nem ismerjük, de a látottak alapján valószínűsíthetjük, hogy az oroszok célja a jelentős részben nyugati segítséggel felszerelt és kiképzett ukrán támadó csapatok kivéreztetése a több tíz kilométer mélyen kiépített védelmi rendszerükben. Ha pedig ez sikerül kedvező veszteségarányok mellett, ellentámadást indíthatnak az egyoldalúan Oroszországhoz csatolt, de továbbra is ukrán ellenőrzés alatt lévő területek elfoglalására. Második világháborús párhuzamként a kurszki csata adja magát, ahol a szovjetek a rendkívüli alapossággal kiépített védelmi állásaikban felmorzsolták a támadó német csapatokat, majd az ellentámadás során visszafoglalták Ukrajna jelentős részét. Bár erre gyakran tankcsataként hivatkoznak – és valóban sok ilyen összecsapás volt –, legalább ilyen fontos szerepet játszottak a németek felmorzsolásában a szovjet aknamezők, harckocsiakadályok, rejtett állásokba elhelyezett páncéltörő ágyúk.

Az oroszok felkészültségének ismeretében az ukránok valószínűleg nem terveztek azzal, hogy már a támadás első hullámával betörhetnek az orosz védelem mélységébe. A sok ukrán forrással dolgozó Jack Watling, a Royal United Services Institute brit katonai agytröszt kutatója nemrég három pontban foglalta össze, hogy mik az ukrán célok az offenzíva mostani, kezdeti szakaszában.

Nagy hatótávolságú tüzérséggel és precíziós rakétákkal támadják az orosz vezetési pontokat (hadseregek, hadosztályok, dandárok parancsokságait), lőszerraktárakat, tüzérségi állásokat annak érdekében, hogy ha majd megindul a fő támadás, az oroszok ne legyenek képesek összehangoltan cselekedni, illetve a hagyományos erősségüknek számító tüzérséggel megállítani a támadókat.
Rá akarják kényszeríteni az oroszokat, hogy a tartalékban lévő csapataikat vessék be a szorongatott helyzetben lévő frontszakaszokon. Ha ugyanis ez megtörténik, és az ukránok más, aránylag gyengeként azonosított frontszakaszon érnek el áttörést, akkor az oroszok nem lesznek képesek friss csapatok harcba vetésével megállítani a támadást.
Közben minél szélesebben el akarják érni az orosz fő védelmi vonalat, amely most még 15-20 kilométerre van az ukrán csapatoktól. Ebben az esetben ugyanis képesek lehetnek meglepetésszerűen áttörni azt, míg ha csak egy-két helyen érik el, akkor az oroszok jobban fel tudnak készülni.

„A siker bináris, nem lineáris. A frontot vagy sikerül áttörni, vagy nem, és az ukránoknak úgy kell előkészíteniük a csatamezőt, hogy maximalizálják a siker esélyét” – fogalmazott Jack Watling.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy az ukrán támadásnak nem lehet célja az oroszok faluról falura történő kiszorítása az országból, ehhez biztosan nincs elég erőforrásuk. Ezt csak addig akarják csinálni, amíg megteremtik egy nagy áttörés feltételeit, amikor harcba vetik főerőiket a cél elérése érdekében.

Ha ez sikerül, akkor széles körzetben megfutamíthatják vagy elvághatják az orosz csapatokat, ahogy történt tavaly szeptemberben Harkiv megyében, amikor számos orosz alakulat a teljes fegyverzetét hátrahagyva elmenekült, és a súlyos vereség rákényszerítette az orosz elnököt 300 ezer ember mozgósítására. De már egy ennél kevésbé drámai siker is okozhat olyan hasonlóan súlyos utánpótlási válságot egyes területeken, mint ami rákényszerítette az oroszokat tavaly a Kígyó-sziget, majd Herszon megye Dnyepertől nyugatra lévő részének feladására. Ehhez azonban el kellene vágni az orosz utánpótlási vonalakat az Azovi-tenger mentén, ehhez pedig ismét csak át kell törni a fő orosz védelmi vonalon. Ezek láthatók az alábbi térképeken:

🧵I’ve updated this fortifications data to include all Southern occupied Ukraine (Donetsk city – Crimea – Kinburn) with 2,389 fortifications traced from new satellite imagery. A download link is included.https://t.co/ElPKHH1kNm
So what does this mean for the Ukrainian offensive? https://t.co/S9NfNpBPmO pic.twitter.com/bcMnSWNGEE

— Nathan Ruser (@Nrg8000) June 13, 2023

Az elmúlt két hetet azért nagyon nehéz értékelni, mert nem tudjuk, hogy az ukrán vezérkar milyen mértékű előrehaladással tervezett. A brit védelmi miniszter egy hete azt mondta, hogy az ukránok sikeresek, maguknál tudják tartani a kezdeményezést, míg Jack Watling kutató szerint eddig felülmúlták a várakozásokat. A térképre nézve nem látszik nagy elmozdulás – ami most az oroszoknak kedvez –, de nem ismerjük a felek veszteségeit, ezek viszonyát egymáshoz és a tartalékokhoz, illetve hogy milyen mértékű gondokat okoznak az oroszoknak a hátországbeli nagy lőszerraktárak és a vezetési pontok elleni távolsági csapások.

Az offenzíva időigényét valószínűleg ezúttal inkább hónapokban, mint hetekben kell mérni. Szintén egy második világháborús párhuzammal élve, a normandiai partraszállást követően a szövetségeseknek hét hétre volt szükségük, míg megteremtették a sikeres kitörés, a Cobra hadművelet feltételeit, amely aztán egy hét alatt elvezetett a német front teljes összeomlásához Franciaországban. Pedig a szövetségesek rendelkeztek egy olyan nagy előnnyel, amivel az ukránok egyáltalán nem: a légi fölénnyel. Sőt, itt inkább az oroszok vannak fölényben, ami nagyon megnehezíti az ukránok dolgát.

Az tehát biztos, hogy a hónapok óta várt ukrán támadás már két hete zajlik, de jó eséllyel még mindig csak az előkészítő szakaszát láthatjuk, ezért tűnhet úgy időnként, hogy némi haladás után megáll. Az ukránok ilyenkor megtisztítják a megszerzett területet, felszedik az orosz aknákat, előrébb vonják a tüzérségüket és légvédelmüket, védőállásokat alakítanak ki az orosz ellenlökésekkel szemben, és átcsoportosítják erőiket az ígéretesebbnek tűnő támadási irányokba. Közben persze az orosz csapatok sem tétlenkednek, megpróbálják visszaszerezni az elvesztett pozícióikat, tüzérséggel és a levegőből is igyekeznek pusztítani az ukrán sereget.

Ennek a mintázatnak akkor lesz vége, amikor (ha sikerül egyáltalán) az ukránok elérnek a fő orosz védelmi vonalhoz, és mindent beleadva megpróbálják áttörni. Sikertelenség esetén próbálkozhatnak újra és újra, de az idő véges: ha az őszi esőzések kezdetéig nem foglalnak vissza jelentős területet, nem mérnek megrendítő csapást az orosz hadseregre (ami újabb mozgósítási hullámot tehet szükségessé), akkor biztosan nem lehet sikeresnek minősíteni a nyári ukrán offenzívát.