A Tata és az M1-es autópálya közelében fekvő, 600 fős Kisigmándon váratlan látvány fogadja az átmenő forgalmat falu főutcáján. Az egyik ház előtt az egyik legismertebb amerikai animációs filmsorozat, a Verdák szereplője, Matuka tűnik fel teljes életnagyságban, már amennyiben ez értelmezhető egy digitális világból származó autónál.
“A legkisebb fiam kérte, hogy csináljak egy olyan autót, amibe bele tud ülni” – fedte fel a kerítésnél dolgozó Kis János az éjszaka világító Matuka eredetét. A félbevágott Trabantból létrehozott kis autó országos hírnév felé tart, Jánosékat már többször elhívták autós rendezvényekre, hogy állítsák ki Matukát, és nagyjából heti 2-3 látogató is érkezik a házhoz – nemrég például Sopronból -, hogy megnézzék az autót.
Bármennyire is látványosnak tűnhet, Matuka valójában már-már jelentéktelen epizód János életművében: házában és kertjében kialakított 300-400 négyzetméteres összterületű tárolók olyan gyűjteményt rejtenek, ami talán egész Magyarországon egyedülálló.
A villanyszerelőként végzett János gyerekkora óta szenvedélyes gyűjtő, és lényegében nincs olyan, amit ne gyűjtene. Van például:
Ezek még mindig legfeljebb felvillantják a gyűjtemény gazdagságát. Bárhova nyúl a tárolóiban, kerül elő
Sztálin-bronzszobor, vasutassapka-kollekció, Sokol rádió-gyűjtemény, Matchbox autók, pénzérmék vagy negyven éves játékok.
“Egyszer eljutott hozzám a Somogy megyei deportálási jegyzék is, de hiába vittem el a rabbinak, mondta, hogy nincs helye tárolni” – mondta János. “Mindent gyűjt, ami múlt”, hogy értéket mentsen és megmaradjon az utókornak. “Sokan őrültnek tartanak, de a három fiam örül, ha hazaállítok 50 kiló legóval” – mondta.
Valójában azonban az teszi igazán különlegessé Jánost, hogy a megőrzésen túl mihez kezd a hozzákerülő lomokkal. Ugyanis lényegében bármit meg tud csinálni, ami fémből vagy fából készül. Matuka mögött a kertben egy tágulási tartályból készült Minyon-figura áll, ami szintén csak szemlélteti az életművet: János két házat épített fel hulladékból, roncstelepről szerzett autókat újít fel teljesen vagy legújabban egy három méter magas Shrek-szobrot készít. Amikor pedig telente beszorul a házba, a terepasztalát építi, amelyben a legapróbb részleteket is ő készíti a fák leveleitől a házak homlokzatán át a vonatok mintázatáig.
Pár éve például 40 ezer forintért hozott el egy bontásra szánt, “porrá rohadt” Fiat Puntót. “Akárhova néztem, mindenhol lyukas volt” – mondta. Pár hét alatt azonban teljesen felújította, és az újjávarázsolt autót adta oda sógornője születésnapjára. Az autók felújítása lényegében mindennapos Jánosnál: például több terepjárót rakott össze a somogybabodi offroad fesztiválra, most pedig szívességből újít fel barátjának egy szétrohadt Ladát.
János ugyanis túlnyomórészt szívességi vagy cserealapon dolgozik egy mai szemmel nézve egészen sajátos gazdasági mikromodellt létrehozva. Ugyan vannak pénzes munkái – például fuvarozik egy 300 ezres roncsból újjávarázsolt platós teherautóval, villanyt szerel vagy elad egy-egy autót -, de szinte egy ismerősétől sem kér pénzt.
“Nem a hétköznapi embereken akarok pénzt keresni. Ha szükségem van pénzre, inkább céges munkákat vállalok be”
– mondta János, akit az adóhatóság állítása szerint életművészként tart számon.
A telefonján egymás után mutogatta a képeket, ahogy az elmúlt években összefogott ismerőseivel, hogy segítsék egymást. Felesége kollégája például egyszer arra panaszkodott, hogy meg akarta csináltatni a háztetőt, és csak a munkadíjra 5,7 millió forintos ajánlatot kapott. János erre a feleségével, két nagyobb fiával és pár barátjával összeállt, és nagyjából egy hét alatt megépítették a tetőt, “csak kaját kértek”.
“Amikor kérte, hogy írjam le, mennyivel tartozik, csak annyit írtam a lapra: ‘köszönjük szépen, egy élmény volt’. Az 54 éves ember elkezdett sírni” – mondta János. Ha hívják, péntek este 11-kor is átmegy villanyt szerelni. Az érettségiző fiának és osztályának a kertjükben állított fel egy bulisátrat “vőtársával”, szemétből kikerült lámpákkal és fénysorral.
“Kellett egy talicska, de nem volt pénzem rá. Így csináltam egyet magamnak, azóta pedig egy csomó embernek csináltam” – mondott egy másik példát egy fényképet mutatva az egymás mellett sorakozó talicskákról. A kölcsönös segítségnyújtás több szomszédjával is működik: van, aki megjavítja gyerekei cipőit, más tortát süt a születésnapokra.
A segítségért János cserébe jellemzően annyit kér, hogy szóljanak, ha fölösleges hulladékkal találkoznak. Az évek alatt híre ment Jánosnak, és számos ismerőse van ócskapiacokon, bontókban vagy hulladéktelepeken. “Ha tudják, hogy érdekelhet engem, félreteszik nekem és hívnak. Ha valaki vesz egy házat például és bármilyen lom van benne, hív azonnal” – mondta. Mostanra több száz emberrel áll kapcsolatban, aki ilyenkor felhívják.
Ebből adódóan rendszeresek az 50-100 fős összejövetelek Jánoséknál, és ő mindenkit szívesen itat, bár ő maga nem iszik. Nemrég egy ismerőse felhívta, hogy egy motoros összejövetelre tartottak, de az időjárás miatt lefújták az eseményt, és megkérdezte, hogy benézhetnének-e hozzájuk? “Ebből az lett, hogy 67 kávét főztünk le, majd feldobtunk egy bográcsot is” – mondta, hozzátéve, hogy ezeknek azért is örül, mert kapcsolatokat épít és így több helyről bővülhet a gyűjteménye.
“Sokan tartanak közösségépítőnek” – említi meg, miközben szerinte a gyűjtögetésének és az ezermesterségének gyökerei máshonnan erednek. A mostani életvitelére három tényező volt a legnagyobb hatással: a szegénység, nagyapja és egy súlyos baleset.
János a somogyi 200 fős faluban nőtt föl és élt sokáig, ahogy mondta, “ott szegénység volt”. “Meg kellett tanulnunk, hogy hogyan hasznosítsunk újra mindent” – mondta. Nagyapja tanította meg a szerszámok használatára, hegeszteni vagy éppen az asztalosmunkára. “Míg mások buliztak, mi a műhelyben alkottunk valamit” – mondta. A folyamatos tanulás a mai napig jellemzi: múltkor egy Youtube-videó alapján szedtek szét egy tehenet.
“Nézd, itt van a polányi házunk, ez az egész is szemétből van” – mutatott rá telefonján az egykori házukra, amelyet kizárólag bontott anyagokból építettek fel. Hiába dolgoztak azonban rengeteget, úgy látta, a gyerekeinek nem lenne méltó jövője a térségbe, így úgy döntöttek, hogy sógornője szomszédságába költöznek, Győr, Komárom és Tatabánya vonzáskörzetébe, amely alapvetően változtatta meg a lehetőségeiket.
“Itt sok ipari park van, öt perc alatt lehet munkát találni. A fiam elment diákmunkázni a Mekibe, és annyi pénzt keres hétvégi munkával, mint amiből az egész család kijött Somogyban. 150 ezret. 16 évig nem jutottunk addig, mint itt öt év alatt” – mondta János. Ő is sokat dolgozott egy cégnél, ahogy mondta, “futott a pénz után”, egy baleset azonban véget vetett ennek.
Mindkét lábát eltörte és gerince is megsérült. Műteni kellene, viszont 50 százalék lenne az esély arra, hogy kerekes székbe kerül, így inkább nem műtteti meg magát. “Amikor eltörött a lábam, akkor jött a felismerés, hogy elszúrtam” – mondta. Azóta nem hajt a pénz után, több időt tölt családjával és csak annyi pénzt akar keresni, amiből eltartja a családját. A munkahelyét kénytelen volt otthagyni, így most már főleg hobbijának él.
Ehhez nagyon fontos társa a felesége, aki János szerint “ugyanolyan lökött”, mint ő: számos képet mutat, ahogy például felesége járólapozik vagy tetőt rak. „Nem szokványos nő, pont ez fogott meg benne. Fúr, farag, burkol, a kocsiját is saját maga hengerfejezte meg. Ha kell segítség, az ő keze van ott először. Együtt küzdöttük végig ezt a húsz évet, mindenben ott volt velem” – mondta.
János fontosnak tartotta kiemelni, hogy a felesége mellett a családja és a barátai is mindig támogatták, és nekik is köszönhető, hogy a gyűjtögetésnek élhet. Feleségének pedig azért is van különleges szerepe, mert a támogatás mellett ő az, aki féken tartja. “Ha rajtam múlna, akkor 50 ezer négyzetméter sem lenne elég” – mondta János.
Miután öt éve elkezdték felújítani a Kisigmándon vásárolt házukat, még teljesen üres volt a kert, pár év alatt azonban eljutottak odáig, hogy több tucat autó parkolt a ház mögött. Jánosnak rendszeresek a hasonló túlzásai – egyszer például egy könyvtárnyi könyvet vitt haza, máskor pedig nyolc köbméter kidobásra ítélt játékot -, ilyenkor szokott közbelépni a felesége.
Mivel nagyon fontos János számára, hogy hasznosuljanak a dolgai, sok figyelmét fordít arra, hogy olyanokhoz kerüljenek a helyszűke miatt szortírozott dolgok, akik megőrzik az utókornak. Az álma pedig az, hogy egy múzeuma legyen, de erre jelenleg nem igazán lát esélyt, mivel túl sok pénzbe kerülne.
A G7 hírlevelében gyakran mutatunk be érdekes életutakat röviden. Itt lehet rá feliratkozni.
Élet
Fontos