(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A fejlett gazdaságok pénzügyi szektoráról az utóbbi időkig leginkább érdekes technológiai hírek jöttek: digitális pénz, online működési modell, nem banki szereplők gyors belépése. Bankcsőd régen volt. Még az Egyesült Államokban is, ahol pedig a bankok nagy száma, az európai modelltől némileg eltérő felügyeleti szabályozás, valamint a csődvédelmi eljárás gyakoribb alkalmazása miatt nem ritka az ilyen. Most azonban a Silicon Valley Bank csődje nagyot szólt, joggal.

Pedig csak egy „vidéki” bank, mondhatnánk, de az csak az európai szemlélet korlátait mutatná, hiszen az Egyesült Államok nyugati partvidéke, és azon belül Kalifornia, még közelebbről a Szilícium-völgy a maga startupjaival és tech-cégeivel a világ egyik legdinamikusabb térsége, ahol koncentráltan mutatkoznak meg az új, folyamatban levő fejlemények. A bank az Egyesült Államok első húsz pénzintézete között volt a mérlegfőösszeget tekintve, így önmagában is komoly az ügy.

És nem csak egyetlen balesetről van most szó: az SVB csődállapotának kiderülését követően az amerikai felügyelet bezáratta a szintén a tech-cégek finanszírozására szakosodó New York-i Signature Bankot is. Időközben kipattant Európában a Credit Suisse ügye, amelynek mások a mozgatói, és ide csak annyiban tartozik, hogy az utóbbi esetében is likviditási gondok, majd a remélt tőkeemelés elmaradása vezetett el a bajokhoz. Mivel ez a bank hozzánk közelebb van, a svájci hatóságok megnyugtató szavai és főleg pénzügyi segítségnyújtása ellenére végigfutott az aggodalom az európai bankvilágon is.

Ami az SVB-t illeti, azt most az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC) és az igazságügyi minisztérium vizsgálja, részben a csődhöz vezető döntések miatt, valamint felveti a bennfentes kereskedés súlyos vádját, hogy a kritikus pillanatok előtti hetekben a bankvezetők gyors részvényeladásba kezdtek. A korábbi nagy csődök kapcsán már egyébként is megtapasztalhattuk, hogy a hirtelen felfutó, kezdetben roppant sikeres cégeknél a bukáshoz vezető döntési hibákhoz gyakran társult etikátlan vagy egyenesen bűnös vezetői gyakorlat – majd meglátjuk ennek az esetnek a részleteit.

A világ másik felén, és így nálunk is, most leginkább az a kérdés, hogy mi következik mindebből ránk, a számunkra kritikusan fontos pénzügyi környezetre; konkrétan: kiindulhat-e ebből egy újabb pénzügyi válság? Lesznek-e tovaható következményei?

A kérdést drámaivá tette a magyar forint hirtelen és jelentős árfolyamvesztése rögtön az amerikai hírek nyomán – ez pedig sokakban felidézi a 2008-as élményeket: a Lehman Brothers csődje nyomán kialakult piaci izgalmak az államcsőd tényleges veszélyét idézték elő, csaknem bedöntötték a magyar pénzügyi rendszert.

Első ránézésre túlzottnak látszik az aggodalom az akkori és a mai helyzet közötti rengeteg különbség miatt. Akkor sokkal nagyobb méretű, nemzetgazdasági, sőt globális jelentőségű pénzügyi intézmények sérülékenysége derült ki, az is fokozatosan. A hatóságok késve és bizonytalanul reagáltak a helyzetre, hezitáltak a kimentésekkel – maga a Lehman mint végül már ki nem mentett bank adta a nevét a 2007/2008-as amerikai válsághoz. Aminek a másik neve: „sub prime’ válság, utalva arra, hogy a kevésbé jó törlesztőképességű („príma alatti”) ügyfeleknek nyújtott jelzáloghitelek felhalmozódása, majd bonyolult technikák révén való nemzetközi szétterítése volt az, ami elvezetett helyi bajból országos, aztán globális pénzügyi válsághoz. Most kisebb méretről és részarányról van szó az amerikai esetben.

További lényegi, noha elvontnak hangzó különbség az ügyek kalibrálhatósága, vagyis az a vonatkozás, hogy az akkor bajba jutó pénzintézetek esetében mind a piaci szereplőket, mind a felügyeleteket általános bizonytalanságérzés fogta el. A piaci zavarok anyagi következményeit a sokfajta áttétel, bonyolult kapcsolódás miatt nehéz kalibrálni, dollárra és centre kiszámolni. Ehhez képest most rögtön világos elemzések jelentek meg a gondok méretéről, a hatóságok roppant gyorsan léptek, lokalizálták az ügyeket. Bár az SVB mérlegfőösszege egyszer már 210 milliárd dollár is volt, és azzal az amerikai piac 16. legnagyobb szereplője lett, a csúcspontján 44 milliárd dollár piaci kapitalizációval, de eléggé jól lehatárolható működési körű pénzintézetről van szó, amelynek esetében látható a lehetséges veszteség mértéke. Főleg kaliforniai startup cégekre koncentrálódott az ügyfélállomány.

A mostani gondok pontosan onnan eredtek, hogy a hirtelen felfutó, ígéretes, de a működési modelljük miatt eleinte folyamatosan pénzt égető tech-cégeknek folyamatosan friss pénzre van szükségük. A mélybe süllyedt kamatszint éveiben nem volt nehéz kockázati tőkést, hitelnyújtót találni. Ám újabban, a kamatok megemelkedésével, amikor mondjuk a teljesen kockázatmentes kétéves amerikai állampapírok hozama négy és fél százalék, a korábbi pénzbőség hirtelen megszűnt ezeknek a cégeknek a számára. Saját üzleti bevétel híján, az ilyen startup kénytelen volt a bankbetétje, a folyószámlája terhére fizetni folyó költségeit: az SVB felől nézve ez hirtelen forráskivonásként jelent meg.

A hírek szerint a bank az eszközoldalon is nehéz helyzetbe került – és ez már inkább számít általános jelenségnek –, mert sok hosszú lejáratú rögzített kamatozású kötvény, állampapír volt az aktívái között. Ezeket elvileg készpénzzé lehet tenni – de csak veszteséggel. Időközben ugyanis nemcsak az infláció lódult neki a világban, hanem a kamatszint is, kiterjedve az állampapírokra, jelzálogkötvényekre. A mai hozamkörnyezetben a korábbi évjáratok kötvénye rossz befektetés: ha lejáratig tartják, akkor a tőkén felül csekély hozamot hoz, ha viszont most adják el, csak nagy árkedvezménnyel vesz meg bárki a mostani kötvényhozamok felét ígérő papírt. De nagyon kellett a pénz, így az SVB friss tőkét kívánt bevonni, amellett rákényszerült aktíváinak veszteség melletti értékesítésére.

Tanácsadója, a Goldman Sachs próbált segíteni a tőkeemelésben, sikertelenül, de más kalapját hordva megvett a banktól 20 milliárd dollárt meghaladó adósságcsomagot, nem keveset keresve az ügyleten. Minden csődnél felmerül a stakeholderek szerepe, felelőssége. A hírügynökségek jelentései szerint a bank hitelminősítője (Moody’s) március elején már értesítette a bank vezetését egy közelgő leminősítésről, ez gyorsíthatta fel a banknál a tanácsadóhoz fordulást.

Majd folyamatosan egyre többet lehet megtudni a többi védelmi intézmény működéséről, de számunkra most nem ez a legfőbb vonatkozás, hanem hogy milyen hatással járhat egy vagy több nagybank bajba kerülése a második, harmadik körbe tartozó piaci szereplőkre, és azokon keresztül a pénzügyi folyamatokra nézve.

Az amerikai vonatkozáshoz képest a Credit Suisse külön történet. A 167 éves nagybank mérete egészen más: 2020-ban még 900 milliárd dollárnál is több aktívát tartalmaztak a könyvei; a világ 30 bankja között van, ezzel a nemzetközi Financial Stability Board felügyelete alá tartozik. A bank(csoport) már régóta túl sokat hallat magáról (pénzmosási vádak, adóval trükközés, különös kötvényügyeletek) – megint csak megerősítve azt, hogy a menedzsmentbajok mögött gyakran az etikai normák folyamatos megsértése is megtalálható.

Mondhatjuk tehát, hogy az amerikai gondok és a Credit Suisse ügyének az egybeesése valójában véletlen. De az egymás sarkába lépő rossz hírek miatti aggodalom megsokszorozódhat. Megeshet, hogy éppen ezekben a napokban kerül a felszínre néhány nagy kínai bank zavara – megint csak más konkrét kiváltó okok miatt. Ilyenkor az aggodalom képes túllépni a ténylegesen érintett szakmai körökön.

Olyannyira számolni kell az érzelmek és várakozások változásaival, hogy komoly formában felmerült a már kilátásba helyezett jegybanki kamatemelések elhalasztása. Végül az Európai Központi Bank maradt a már kijelölt pályáján, és márciusi ülésén meghozta a várt 50 bázispontos emelési döntést. Okkal, hiszen az euróövezeti infláció minden mostani ütemcsökkenés ellenére még mindig jócskán az árstabilitásnak számító éves 2 százalékos szint felett van. Talán az a taktikai megfontolás is szerepet játszott az EKB megosztottan szavazó tanácsán belül, hogy a már előre jelzett (és így „beárazott”) kamatemelés elhalasztása inkább csak megzavarta volna a piacokat, és kapkodó, bizonytalan bankvezetés képét sugallta volna. Ugyanakkor azoknak is igazuk van, akik felteszik, hogy amikor megnő az általános bizalmatlansági, ezzel pedig emelkedik a kockázati szint a világ pénzügyi életében, akkor az önmagában, külön monetáris politikai szigorító intézkedések nélkül csökkenti a hitelezési hajlandóságot, és így recessziós hatással jár.

A jegybankok – különösen a közvetlenül érintett két országban – kénytelenek újrasúlyozni mandátumukat, amelyben az első helyen a valuta értékállósága áll (az pedig most kamatemelést, de legalább a megemelt szint tartását indokolja), de felelősséget viselnek a pénzügyi közvetítő rendszer működőképességéért – abból pedig fakadhat a hitelfeltételek (általános vagy szelektív) enyhítése. A svájci központi bank készpénz fejében rögtön átvett 50 milliárd frank adósságcsomagot a bajba jutott nagybanktól – az ilyen segítség az egész pénzügyi piac megnyugtatását célozza, de nyilván ellentétes irányú lépés, mint a jegybanki mérlegfőösszeg mérséklésnek meghirdetett menete. Az amerikai betétbiztosító alap pedig sietett bejelenteni, hogy mindkét bank esetében az összes betétest teljes mértékben kártalanítja (ami igen nagyvonalú döntés, hiszen a jellemzően nagy értékű betétek zömére nem terjedt volna ki a szokásos betétbiztosítás).

A fejlemények még a szemünk előtt zajlanak, de lehet-e valami következtetést levonni az eseményekből? Nem is egyet; ezeket érdemes csokorba szedni.

• Várható volt, hogy ha hirtelen inflációs hullám alakul ki a világban – amint ez bekövetkezett 2021-től -, akkor az ettől már elszokott fejlett országokban minden reálváltozó (reálkamat, reáljövedelem, adósság reálértéke) gyors átrendeződésen megy át, és ettől az alap-sokktól a pénzügyi piacok turbulenssé válhatnak. Erre pedig a cégvezetésnek, szabályozóknak fel kell készülniük.
• Azt is lehetett prognosztizálni, hogy a 2020-as Covid-leállásra válaszként megnyitott állami pénzcsapok késleltve ugyan, de inflációs hatást fejtenek ki (a valóság az egy időben divatba jött új pénzügyi teóriákkal nem törődött), és a hirtelen pénzbőség már korán kezdi felfele vinni az aktívaárakat. A sok likvid pénz pedig keresi magának az ígéretes terepeket. A kriptotermékek felfutása más tényezőkkel együtt ezzel is magyarázható; és amint a kamatszint általános emelkedésnek indul (és ez már inkább 2022 közepének, 2023 elejének a története), a korábbi buborékok kezdenek kipukkadni.
• A jegybankok egy darabig – modelljeik alapján – átmeneti inflációs felfutásról beszéltek, és azt is gondolták, tekintettel a több egyedi, és valóban nem monetáris jellegű árszintemelő tényezőre. Az egyszeri okok (globális értéklánc átmeneti megszakadása, rossz termés, energiadrágulás, geopolitikai rizikó) az emberek fejében inflációs sokká álltak össze, ahhoz szabott bérigényekkel. A jegybankok sorozatosan arrébb tolták az inflációs csúcs várható elérését, és feljebb vitték a plató magasságát. Talán most, 2023 tavaszán valóban már túljut a fejlett világ a rendkívüli ársokkon. De tanulság, hogy az egyedi hírek a laikusok, sőt a piaci szereplők előtt is könnyen egységes narratívaként jelennek meg. Most is kivetülhet a fekete árnyék az egész bankvilágra.
• A korábbi késedelmesség miatt a jegybankok az utóbbi időben rendkívüli mértékű kamatemelést voltak kénytelenek megvalósítani. Ezzel viszont sokk érte a kamatérzékeny folyamatokat, termékeket, szereplőket. Különös módon a kamatsokk attól a monetáris intézményrendszertől ered, amelynek más minőségében a sokkok elkerülése-elsimítása a feladata. Nem meglepő, hogy sokasodnak a kritikák a jegybankokkal szemben a politika szféra, üzleti körök, a nagyközönség részéről. Talán jogosan, de ez a körülmény nem segíti a monetáris jellegű gondok megoldását.
• Mindig felmerül ilyen turbulenciák idején, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer teríti, mérsékli vagy éppen koncentrálja, felerősíti a felgyülemlett kockázatokat. A 2007/08-as nagy pénzügyi válsághoz vezető folyamatok az utóbbi értelmezést erősítették, és ezért is kellett végrehajtani egy sor nagyon fontos változást a prudenciális gondolkodásban, felügyeleti gyakorlatban, a bankvezetési módszerekben és normákban. Most megkockáztatható az állítás, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer a fejlett világban ez idáig inkább a kockázatok szétterítését végezte, és ezért is lehetnek visszafogottabbak egy fokkal a nemzetközi pénzügyi szervezetek, nemzeti monetáris intézmények a veszélyek taglalásában.
• Ugyanakkor mindig képződhetnek buborékok, amelyek a fundamentális folyamatokhoz mért anomáliaként határozhatók meg (sajnos igen gyakran csak utólag, mivel a fundamentum mibenlétének megállapításához idő, sokszor az ex post tudás szükséges). Ezeket az anomáliákat pedig a pénzügyi közvetítő rendszer egyik-másik szegmense valóban felerősíti. A folyó üzleti bevétel nélküli, rendkívüli tőkeáttétellel működő startupok üzleti modellje nyilvánvaló módon hurcol magában rendkívüli kockázatokat; ezeket pedig a rájuk szakosodott pénzintézetek aggregálták és monetizálták. Mások persze most az okok és a nemzetgazdasági méretek, mint voltak a prudens feltételeknek meg nem felelő (sub-prime) ügyfeleknek – kormányzati, politikai ösztönzéssel is megtámogatott – jelzáloghitelnyújtás esetén 2007 előtt; de vannak nyilvánvaló hasonlóságok. A pozitív nominális kamatok visszatérte, és ilyen értelemben a normalizálódás hirtelen exponálta a fundamentumoktól elszakadt folyamatok meglétét, így a mostani részpiaci zavarok a fejlett világ pénzügyi életében mondhatni természetesnek számítanak. Erről azonban még súlyos aggályok és félelmek is elterjedhetnek a társadalomban.

Ezen általános megfontolásokon túl vajon mi mondható el – szintén csak összefoglaló jelleggel – a mostani nemzetközi zavarok miránk gyakorolt hatásairól?

A 2023-ig elvezető pénzügyi folyamatok egy része – ismét csak első ránézésre – csökkentette a magyar gazdaság, pénzügyi rendszer kitettségét. Az állam, a bankok és főleg a lakosság devizakitettségének a nagyfokú mai mérsékletessége a 2009 előtti viszonyokhoz képest egy komoly rizikótényezőt (árfolyamkockázat) enyhít. Ugyanakkor a kamatkockázat megmaradt, és hatalmasra nőtt a háztartások körében. Sőt, éppen a pénzügyi aktívák deviza-összetételének a homogenizálása miatt a kamat- és árfolyammozgások mostani változékonysága idején csekély a különböző pénznemek eltérő mozgásából adódó aszinkronitás felhasználásának a lehetősége (a portfólióhatás igénybevétele). A forint rendkívüli volatilitása jelzője, de egyben gerjesztője is a bizonytalanságoknak a pénztulajdonosok körében; abból pedig nem várt pénzmozgások és egyéb zavaró hatások fakadhatnak.

A magyar államadósság aránya a térségben ismert módon a legnagyobb, a finanszírozása jóval drágább, mint a hasonló helyzetű (nem euróövezeti, lebegő valutájú) országoké. A magyar szuverén kockázati besorolás az EU-ban az utolsó előtti. Nem lévén tagja hazánk a bankuniónak, a magyar pénzintézetekre nem terjednek ki olyan ellenőrző és védelmi rendszerek, amelyek a tagországok nagy többségében hatékonyan minimalizálják a nemzetközi sokkokból fakadó kockázatokat. Ez a sajátos pozíciónk nem okozott azonnali és jelentős gondot a magyar államadósság refinanszírozásában, de nyilván gond és teher változékony időkben, romló kockázati kilátások között.

Ezért második és további rátekintésre sajnos az szűrhető le, hogy a világban eddig kipattant és bizonyára még nem végleges pénzügyi zavar magában hordozza annak képességét, hogy a magországokon túl, a fejlett világhoz kapcsolódó térségekben hullámokat verjen, megnövelje a szuverént és az adott ország gazdasági szereplőit érintő kockázati szintet. Ezzel drágul, korlátosabbá válhat a határokon túli forráshoz jutás. Nő az általános bizonytalansági szint. Az ilyen viszonyokra akkor is fel kell készülni, ha az eredeti kiváltó okhoz csekély vagy éppen semmi köze nincs az országunknak. Ez volt 2008 egyik keserű tapasztalata is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk30 milliárd dolláros bankbetéttel folytatódik a tűzoltás AmerikábanVezető amerikai bankok próbálják kihúzni a csávából a First Republicot, hogy lecsitítsák az egész szektort érintő pánikhangulatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNehezen szabadul a forint és a tőzsdék a bankcsődök nyomásátólA pánik csak akkor enyhült, amikor a svájci jegybank bejelentette, hogy mentőövet dob a Credit Suisse-nek. A forint árfolyama 400 felett is járt egy ideig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy új pénzügyi világválságot próbálnak éppen megelőzni AmerikábanAz összes betétre vonatkozó garanciával állítanák meg a Silicon Valley Bank bedőlése által elindított bankpánikot a tengerentúlon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bank bankbetét bankrendszer csőd jegybankok silicon valley bank Olvasson tovább a kategóriában