Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. március 13. 11:34 Világ

Belharcokat kelt az orosz vezetésben, hogy a háborút hogyan kellene eladni a közvéleménynek

Érdekes információmorzsát ejtett el az egyébként rutinosnak számító orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova azon a panelbeszélgetésen, ahol Igor Asmanov techvállalkozóval beszéltek az információ szerepéről, annak különböző aspektusairól a hadviselésben.

Asmanov azt pedzegette, hogy szükség volna egy olyan információs hivatal felállítására, mint amilyen Sztálin alatt működött (a Sztálin-éra egyre hangsúlyosabb előtérbe hozása egyébként már évek óta jelen van), ami határozott és egységes narratívát kínálhatna. Erre mondta azt Zaharova, hogy

nincs egységes narratíva a Kremlen belül, a legfelsőbb vezetésen belül sincs egyetértés arról, hogyan kellene az ukrajnai háborúról beszélni a nyilvánosság előtt.

Az elszólás figyelemre méltó, többek között azért is, mert bepillantást engedett Putyin legbennfentesebb köreibe azzal, hogy Zaharova elismerte, nincs egységes álláspont. Ebből pedig az is következik, hogy Putyinnak nincs kontrollja az információs tér fölött.

Nehéz is lehet egységes álláspontot kialakítani, hiszen a háború megindításának érvei is igen gyenge lábakon állnak. Önmagában a tény, hogy a második világháború óta nem látott invázió indult meg Ukrajna ellen tavaly, mégis az oroszok csak különleges katonai műveletként hivatkoznak rá, ellentmondásos. Egy különleges katonai művelet végrehajtásához ugyanis igen ritkán van szükség mozgósításra és a behívottak szinte azonnali frontra vezénylésére, atomfegyver bevetésére – pontosabban az azzal való hol burkoltabb, hol nyíltabb fenyegetésre – meg pláne. Szintén ellentmond ennek a műveleti narratívának az, hogy az oroszok előszeretettel mérnek csapást civil célpontokra – eddig 13 millió ukránnak kellett elhagynia a lakóhelyét és vagy külföldre menekülnie, vagy Ukrajnán belül máshová, noha az orosz elnök még 2021-ben egy kiadós esszében értekezett arról, hogy az ukránok és az oroszok gyakorlatilag testvérek.

Putyin szerint Ukrajna demilitarizálása és nácitlanítása a legfontosabb, nem pedig az erővel történő elfoglalása – mindezt azután mondta tavaly februárban, hogy az orosz katonák által 2014-ben elfoglalt, kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét elismerte. Putyin szerint az invázióra okot adott az, hogy a NATO terjeszkedik, illetve hogy megvédje a szakadár területeken élő oroszokat az ukrán nácik által elkövetett népirtástól – amire szintén nincs semmilyen bizonyíték. Ráadásul az orosz állami hírügynökség, a Ria Novosztyi konkrétan azt írta, hogy a nácitlanítás elkerülhetetlenül ukrántalanítással is jár, lényegében szentesítve az ukrán civilek lemészárlását. Az invázió egyik – teljesen nyíltan – ki nem mondott célja a Zelenszkij-kormányzat megbuktatása lehetett, a háború kitörését követően legalább két kísérletet tettek arra az orosz katonák, hogy lerohanják az ukrán elnök rezidenciáját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSötétség reggel: kárpátaljai magyar gyerekek az iskolai óvóhelyenA csongori falusi iskola gyerekeit három különböző pincébe vezénylik le. A kicsiknek még istenes, őket oda viszik, ahol éjjel működött a kazán. Ebből még érezni most is valamit. A nagyobbaknál viszont tíz fok sincs.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA bunkerek már nem csak átmeneti menedéket adnak Herszon környékénAz otthonaikat elveszítő családok hosszabb időre is menedékre lelnek az eleinte a bombázások átvészelésére használt létesítményekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópában hódít a külpolitikai idealizmusA balti térségben, Észak-Európában, de Csehországban és Szlovákiában is megjelent az elvi alapú, idealista külpolitika, miután – szemben a magyar kormánnyal – ezen országok úgy vélik, biztonságukhoz a demokrácia és az emberi jogok védelmét keresztül vezet az út.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ háború kreml Moszkva orosz-ukrán háború Oroszország putyin Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.