Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. február 2. 13:27 Világ

Rekordértékű kriptopénzt loptak el az atomfegyverkezést finanszírozó észak-koreai hackerek

2022-ben 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) értékű kriptovalutát loptak el az észak-koreai rezsimhez köthető hackerek a Chainalysis nevű, blokkláncalapú termékekre szakosodott elemzőcég jelentése szerint – számolt be a BBC.

Az Észak-Koreának dolgozó hackerek ezzel több mint négyszeresére javították az eddigi rekordjukat, ami 2021-ben 429 millió dollárnyi ellopott kriptopénz volt. Tavaly az előző évekhez képest is kiemelkedően sok kriptopénzt loptak el globálisan, és az Észak-Koreához köthető lopások az összesen 3,8 milliárd dollárnyi eltulajdonított összegen belül is jelentős részt, 44 százalékot tettek ki.

Szakértői feltételezések szerint a súlyosan szankcionált, világgazdaságtól elszigetelődött ország részben ilyen módon teremt pénzügyi forrásokat a nukleáris fegyverarzenáljának fenntartásához. Észak-Korea eddig hat nukleáris kísérletet hajtott végre, és elemzők szerint idén sor kerül a hetedikre is.

Annak ellenére, hogy az ország gazdasági teljesítménye nagyon gyenge, az ország vezetője, Kim Dzsongun az elmúlt időszakban egyre több erőforrást csoportosított át az ország nukleáris fegyverkezésére. A Chainalysis jelentése szerint Észak-Korea exportja 2020-ban mintegy 142 millió dollárt tett ki, tehát látszik, hogy a kriptolopás a gazdaságuk elég jelentős részét teszi ki. Bár azt nem lehet pontosan tudni, hogy hány hacker dolgozik Észak-Koreának, de szakértői becslések szerint nagyjából 6000-7000 észak-koreai és külföldi dolgozhat a távol-keleti államnak.

A jelentés szerint az Észak-Koreának dolgozó hackerek jellemzően különböző felhasználók kriptovalutáit keverik össze, hogy elfedjék a pénzeszközök eredetét, és ezzel mossák tisztára a lopott kriptopénzeket. Más esetekben kínai kereskedőkön vagy nem helyettesíthető tokeneken, azaz NFT-ken keresztül mossák tisztára a lopott pénzt.

Észak-Korea több hackercsoportot is finanszíroz, de ezek közül jelentőségében kiemelkedik a Lazarus Csoport (Lazarus Group), amely az amerikai hatóságok tavaly áprilisi közlése szerint 620 millió dollárt lopott el egy NFT-alapú online játékon, az Axie Infinity-n belül. Az FBI pedig januárban erősítette meg, hogy szintén a Lazarus lopott el nagyjából 100 millió dollárnyi kriptopénzt tavaly a Horizon bridge nevű blokklánc-hálózaton.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszatérnek az ATM-ek nagyüzemi fosztogatóiIsmét aktivizálják magukat azok a csoportok, amelyek Észak-Korea megbízásából ürítik ki világszerte a pénzkiadó automatákat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyon-nagyon rafináltan mossa a pénzt Észak-KoreaOrosz kikötőkben átpakolt szén, észak-koreai titkosszolgálat által irányított maláj fegyverkereskedő, letelepedési kötvényes kínai.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bűnözés észak-korea hacker hackerek kriptovaluta Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.