Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 4. 10:41 Vállalat

Egyre kisebb gond az alkatrészhiány, de az autóipar még mindig küzd Németországban

Az ellátási láncok koronavírus-járvánnyal kezdődő zavarai hatalmas károkat okoztak korábban a német gazdaságnak, 2021 elejétől 2022 közepéig 64 milliárd euró értékű árut nem tudtak legyártani a német cégek. Jó hír tehát, hogy ez egyre kevésbé probléma, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet adatai szerint tavaly decemberben már harmadik hónapja javult a beszállítói helyzet a német gazdaságban – írja a Tagesschau.

Az év utolsó hónapjában még mindig a megkérdezett cégek kicsit több mint fele (50,7 százaléka) panaszkodott arra, hogy nehézkesen tudja csak beszerezni a termeléséhez szükséges anyagokat és részegységeket, de novemberben ez az arány még 59,3 százalék volt. Igaz, az autó- és gépiparban még nem ennyire jó a helyzet, ott még mindig a cégek háromnegyede számolt be problémákról az ellátási láncában, míg az elektronikai ágazatban 63 százalék. A papíriparban viszont már szinte senki sem panaszkodik.

Az exportra dolgozó vállalatok abban reménykednek, hogy végre képesek lesznek ledolgozni azokat az elmaradásokat, amelyek az utóbbi hónapokban – vagy akár években – halmozódtak fel a rendelésállományukban. Ha ez sikerül, az a német gazdaságot is megtámaszthatja a recessziós félelmek közepette, és a szoros gazdasági kapcsolatok miatt a magyar gazdaságot is segítheti, főleg akkor, ha az autóiparban is rendeződne a helyzet.

Kockázatok azért így is maradtak, egyelőre nehéz felmérni például, hogy a korlátozások feloldása után hatalmas erővel elinduló kínai koronavírus-hullám mennyire állítja fejre ismét az ellátási láncokat. Már nem könnyű felidézni, de mielőtt letarolta az országot a koronavírus, 2020 március elején az tűnt a legnagyobb problémának a magyar ipar számára, hogy nem jut hozzá a kínai szállításokhoz. Ez most egy időre ismét fenyeget, bár egyelőre a legtöbben abban bíznak, hogy a kínai holdújév után, február elejétől már nagyobb problémák nélkül termelhetnek a kínai gyárak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiszolgáltatottá váltak az európai cégek, de most az önellátás felé fordulhatnakA távol-keleti beszállítók alkalmazása sok esetben már a munkaerő-költségeket nézve sem kifizetődő, ami egyre több ágazatban veti fel a házon belüli gyártást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért van még mindig felfordulva a világ, ha a járványból már kikecmeregtünk?Leállni egyszerűbb, mint újraindulni, különösen akkor, ha az újraindulás ütemtelen, de ez is csak egy része a történetnek. Két konkrét példán is bemutatjuk, hogy a gondok hogyan söpörnek végig mindenen - egészen a pénztárcánkig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz egyik leggazdagabb kínai üzletember cége igyekszik Magyarországon keresztül a német autógyárak közelébe férkőzniA Debrecenbe települő CATL alapítója előbb a hordozható készülékek, majd pedig a villanyautók terjedésével kialakult akkumulátorkeresletből kovácsolt sikert.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipar ellátási lánc ellátási láncok gépipar németország Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.