Amerika elkezdett tűzszünetről beszélni az ukránoknak, Herszon felszabadítása után talán valódi tárgyalások jöhetnek

Az Ukrajna elleni orosz inváziót követően szinte teljesen befagyott a kommunikáció Washington és Moszkva között, az ukránok a Kremllel pedig egyáltalán nem hajlandók tárgyalni. Miután az oroszok szeptember óta szisztematikusan támadják az ukrán polgári infrastruktúrát is, Zelenszkij elnöki rendeletet adott ki arról, hogy Putyinnal nem ül le tárgyalni, csak a következő orosz elnököt tekinti potenciális partnernek. A háború bármiféle tárgyalásos megoldása emiatt sokaknak még távolibbnak tűnik, mint valaha, és a híreket most is az újabb nyugati fegyverszállítmányok – ezekről pénteken a G7 államok németországi találkozóján volt legutóbb szó – határozzák meg.

Sajtóértesülések szerint azonban a háttérben az Egyesült Államok elkezdte nyomni az ukrán vezetést abba az irányba, hogy legalábbis mutasson nagyobb hajlandóságot a tárgyalásokra, és belátva, hogy az orosz elnök reálisan nem távolítható el a hatalomból, fogadja el, hogy nagy valószínűséggel Putyinnal kell megoldást találni a konfliktusra.

A Fehér Ház környékéről származó információk szerint valójában az amerikai és az orosz vezetés között rendszeres kapcsolat volt a háttérben az elmúlt hónapokban is. Ennek amerikai részről kulcsfigurája a washingtoni Ukrajna-politikára egyébként is nagy befolyással lévő nemzetbiztonsági főtanácsadó, Jake Sullivan, aki a Wall Street Journal szerint több titkos megbeszélést folytatott Putyin közvetlen környezetébe tartozó figurákkal. Egyrészt a korábbi washingtoni nagykövet Jurij Usakovval, aki a Kremlben most külpolitikai tanácsadó, másrészt Nyikolaj Patrusevvel, az orosz Biztonsági Tanács titkárával, akit általában a háborús héják közé szoktak sorolni a kremlinológusok.

A talán szivárogtatásnak minősíthető washingtoni információk alapján ezek a rendszeres megbeszélések nem közvetlenül a háború lezárására irányultak, céljuk inkább a további eszkaláció megakadályozása és az atomháború veszélyének elhárítása volt. A megbeszélések tényét a Kreml nem erősítette meg, nyilvános forrásokból biztosan csak annyi tudható, hogy – öt hónapos szünet után – októberben Lloyd Austin amerikai és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kétszer is beszélt egymással.

Sullivan múlt pénteken Kijevben járt, a Zelenszkijjel való találkozója utáni híradások főleg arról szóltak, hogy biztosította az ukrán vezetést a további nyugati segítségről, azt hangsúlyozva, hogy ezt nem fenyegeti a keddi amerikai félidős választás. A nemzetbiztonsági főtanácsadó szerint Kijev az amerikai belpolitika alakulásától függetlenül számíthat Washington támogatására, a háború vége pedig Moszkván múlik: „Oroszország kezdte, Oroszország dönthet arról is, hogy véget vet az Ukrajna elleni támadásnak, és felhagy Ukrajna okkupációjával”.

Ez idáig a szokásos vonal, sajtóinformációk szerint azonban Sullivan arra is kérte az ukrán vezetést, hogy mutasson egyértelmű nyitottságot a konfliktus lezárására. Ha ez így van, az legalábbis retorikai szinten elmozdulást jelent az eddigi amerikai hangsúlyoktól. Arról nincs szó, hogy Washington rögtön tárgyalóasztalhoz ültetné az ettől idáig élesen elzárkózó Zelenszkijéket, de immár azt kérik, hogy mutassanak elvi hajlandóságot és készséget valamiféle diplomáciai megoldásra. Az ukrán vezetés erre utoljára április elején volt hajlandó, de a bucsai tömeggyilkosság hírei után megszakították a tárgyalásokat az oroszokkal, mondván, minimálisan sem lehet komolyan venni Putyin békeszándékát.

Zelenszkij azóta egyre hangsúlyosabban az oroszok teljes legyőzéséről beszél, és azt kommunikálja, hogy a háborúnak Ukrajna teljes felszabadításával lesz vége, amibe a még 2014-ben annektált Krím-félsziget visszafoglalása is beleértendő.

Ha Washington most mégis újra napirendre veszi a háború tárgyalásos megoldását, annak több oka is lehet. Bár Sullivan az amerikai belpolitika relevanciáját tagadja, ennek is lehet némi szerepe, még ha nem is ez a leghangsúlyosabb pont. A demokraták a tegnap lezajlott félidős választáson minden valószínűség szerint elveszítik a kongresszusi (és könnyen lehet, hogy a szenátusi) többségüket, a Republikánus Párt pedig már nem támogatja olyan egyöntetűen az európai háború finanszírozását, mint korábban. Kevin McCarthy, a republikánusok kongresszusi frakcióvezetője a közelmúltban arról beszélt, hogy ha a pártja többségbe kerül, immár nem fog „üres csekket” írni Ukrajnának. Eközben a demokraták balszárnya is a háborús stratégia újragondolására és az Oroszországgal való közvetlen tárgyalásokra kérte Biden elnököt egy harminc képviselő által aláírt (majd a párton belüli felháborodás hatására egy nappal később visszavont) levélben.

Az amerikai közvélemény is jóval megosztottabb már a háborúval kapcsolatban, noha az a választási kampányban nem is játszott olyan meghatározó szerepet, mint a gazdasági témák vagy az abortuszszabályozás. Ezzel együtt, a Wall Street Journal november 3-án publikált felmérése szerint már az amerikaiak közel harmada úgy gondolja, hogy az USA túl sokat segít Ukrajnának. Emögött alapvetően a republikánus szavazók attitűdváltozása áll: míg a háború elején 6, most 48 százalékuk gondolja azt, hogy kevesebb is elegendő lenne.

Sullivan azonban nem az amerikai, hanem az európai „háborús fáradtságra” hivatkozott Kijevben: a washingtoni nemzetbiztonsági főtanácsadó sajtóinformációk szerint azzal érvelt, hogy Ukrajnának azért kell tárgyaláskésznek mutatkoznia, hogy mérsékelje a növekvő nyugat-európai kilátástalanságot, ami abból fakad, hogy nem igazán látni, hogyan lehetne befejezni a mindenkire súlyos terhet jelentő háborút.

Arról részben ellentmondásos adatokat látni, hogy a háborús fáradtság és ezzel az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás megítélése miként alakul Európában. A YouGov – Cambridge Globalism Project szeptemberi nemzetközi közvélemény-kutatása szerint Nyugat-Európában a többség továbbra is úgy gondolja, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segítség megfelelő mértékű, vagy éppen nem is elegendő, és csak az emberek 7 (a skandináv országokban) – 19 százaléka (Németországban) tartja azt túl soknak. (Olaszország vagy éppen Görögország ennél jóval megosztottabb, miközben a legkevésbé ukránbarát Magyarországon már 31 százalék tartja túlzónak Ukrajna nyugati segítését, és nálunk a legnagyobb a „nem tudom” válaszok aránya is.) Ha a háborúért való felelősségről van szó, a nyugat-európai országokban az emberek 61-89 százaléka Oroszországot tartja elsősorban vagy kizárólagosan felelősnek (Magyarországon ugyanakkor csak 35 százalék gondolja így, 28 százalék szerint a „két oldal” ugyanannyira felelős, 21 százalék pedig inkább a Nyugatot okolja a háborúért).

Ezek alapján a nyugat-európai főáramban nem látszik ugyan jelentős változás, de figyelmet érdemel a CeMAS intézet november elején megjelent kutatása a német társadalomról. Eszerint Németországban már 40 százalék gondolja úgy, hogy legalábbis részleges felelőssége a NATO-nak is van a háború kirobbanásáért – miközben áprilisban még csak 29 százalék vélekedett így. A keleti tartományokban, a volt NDK területén egyenesen ez a többségi vélemény, ott 59 százalék hibáztatja az észak-atlanti szövetséget. A kutatás szerint a németek 35 százaléka azt is kétségbe vonja, hogy Ukrajnának legitim területi igényei lehetnek, mert úgy hiszik, hogy Ukrajna Oroszország történelmi része.

Ezeket az adatokat részben az orosz propaganda sikereként magyarázzák, de a hagyományos német NATO-szkepticizmus és oroszbarátság mellett az sem lenne túl meglepő, ha bebizonyosodik: a kibontakozó válság és a sokat emlegetett háborús fáradtság is ebbe az irányba befolyásolja a közvéleményt.

Az Egyesült Államok azonban nem feltétlenül csak kommunikációs okokból erőltetheti az ukrán vezetésnél a tárgyalásos opció kinyitását.

Ha a feltételek a tárgyalásoknak kedvező irányban változnak, nem hiszem, hogy az amerikai kormányzat passzív lesz

– nyilatkozta néhány napja Alexander Vershbow, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, korábbi NATO-főtitkár-helyettes, azt hangsúlyozva, hogy Amerikának igenis foglalkoznia kell azzal, hogy fog véget érni a háború.

Az ukránok egyelőre élesen elutasítanak minden olyan felvetést, ami az ő kontójukra, területi engedmények árán vetne véget a háborúnak – így reagáltak Elon Musk erősen problematikus, Twitteren bedobott békejavaslatára, akárcsak Orbán Viktor szavaira, melyek szerint Ukrajna helyett Amerikának kellene megállapodnia a békéről Oroszországgal. „Bármilyen engedmény Putyinnak – üzlet az ördöggel” – mondta legutóbb Mihajlo Podoljak, Zelenszkij tanácsadója – éppen Sullivan kijevi látogatásának napján.

Az amerikai finomhangolást ugyanakkor Kijevben egyelőre nem árulásként élik meg, sokkal inkább taktikai elemnek tekintik, leginkább a nukleáris fenyegetés csökkentése érdekében nyitva hagyott diplomáciai ablaknak. Általános a meggyőződés ugyanis, hogy egy azonnali tűzszünet csak az oroszoknak lenne előnyös: időt nyernének, ami alatt valamennyire kiképezhetik a besorozott újoncokat, és feltölthetik a fegyverkészleteiket – érdemes erről elolvasni Rácz András elemzését is a 444-en.

Az amerikaiak ugyanakkor annyiban máris célt értek, hogy az ukrán elnök beszélt arról, milyen feltételekkel lennének hajlandók tárgyalni. Ezek között szerepel az orosz visszavonulás Ukrajna nemzetközileg elismert határai mögé, kapjon az ország nemzetközi garanciákat, hogy a történtek nem ismétlődhetnek meg, ítéljék el az orosz háborús bűnösöket, és kárpótolják Ukrajnát a háborús károkért.

President Zelenskyy lays out Ukraine’s demands to Russia for peace negotations:
🔹restoring Ukraine’s territorial integrity
🔹respect for UN Charter
🔹compensation for war damages
🔹punishment for war criminals
🔹guarantees it won’t happen again pic.twitter.com/bc6fVFIiea

— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) November 7, 2022

Ezek többsége jelenleg elfogadhatatlan Oroszország számára, már csak azért is, mert ősszel annektálta Ukrajna Luhanszk, Doneck, Zaporizzsja és Herszon megyéit, és csak annak a lehetőségét hagyta nyitva, hogy az utóbbi kettőnél lehessen alkudozni a határokról.

Az időzítés kétségtelenül kulcskérdés ezúttal is, de ebben sajtóértesülések szerint a nyugatiak is keresik már a megfelelő momentumot, ami akár Herszon visszafoglalásával elérkezhet. Az olasz La Reppublica arról ír, hogy a brüsszeli NATO-központban keringő újabb stratégiai elemzések az esetleges herszoni ukrán győzelemnek a katonai mellett komoly politikai és diplomáciai jelentőséget is tulajdonítanak. A háború első napjai óta orosz kézen lévő város visszafoglalása a (talán csak látszólagos) keleti parti orosz visszahúzódás ellenére egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, de ha sikerül, az az idézett nyugati elemzők szerint megnyithatja a lehetőséget a valódi tárgyalásokra is, méghozzá az ukrán fél számára kedvező pozícióból.

Az elemzés szerint az oroszok a háború mostani szakaszában elsősorban a védekezéssel és az ukrán offenzíva lelassításával vannak elfoglalva, ami a gyakorlatban nagyrészt a kritikus infrastruktúra elleni támadásokat és egy hármas védelmi rendszer kiépítését jelenti. Herszon bevételével azonban megnyílhatna az út az ukránok előtt az Azovi-tenger és a Krím irányába – bár ehhez át kellene jutniuk Európa egyik legszélesebb folyóján, a Dnyeperen -, és ez akár az egész konfliktusnak új irányt adhatna, amiben az ukránok immár erősebb pozícióból tárgyalhatnának.

A hivatkozott NATO-elemzés abban igazán új, hogy – Brüsszelen keresztül – az Egyesült Államok most először vázol fel egy tűzszünet felé vezető, az eddigieknél konkrétabb forgatókönyvet. Azt megítélni nyilvános forrásokból egyelőre nem igazán lehet, hogy ez valódi stratégia vagy pedig alapvetően kommunikációs taktika. A békefelhívások is részei az információs háborúnak, a tűzszüneti tárgyalások időzítése pedig – az azonnali békére való felhívások elkenéseivel szemben – a stratégiai alapkérdések közé tartoznak.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után nem sokkal jelentette be az orosz hadvezetés, hogy kivonja csapatait Herszon megyének a Dnyepertől nyugatra eső részéből, így az ott található megyeszékhely, Herszon is visszakerül ukrán ellenőrzés alá.