Az üzemanyagárak és a növekvő megélhetési költségek miatt Európában mindenhol egyre nagyobb terhet jelentő közlekedés szempontjából forradalmi döntést hozott múlt héten a spanyol kormány: szeptember elsejétől – egyelőre négy hónapra, ez év végéig – ingyenesé teszik az országban a vasúti közlekedést. A döntés nem vonatkozik a Madridot a tartományi fővárosokkal összekötő nagysebességű hálózatra, csak a zónázó és (300 kilométeres távig) a regionális járatokra, de némi idővesztességgel így is ingyenesen el lehet majd jutni az ország egyik végéből a másikba. Ezt akár turistaként is meg lehet tenni: bár alapvetően a többnyire bérletes belföldi utazókra gondoltak, de ha valaki több utazásra szóló jegyet vesz, külföldiként is élhet a lehetősséggel.
Spanyolország ezzel tulajdonképpen a német példát követi, ahol idén nyáron havi 9 eurós vasúti bérlettel korlátlanul lehet vonatozni a regionális járatokon. Madridban azonban a teljesen ingyenessé tétellel radikálisabb megoldást választottak. A világon ezt 2018-ban elsőként Észtország lépte meg, majd 2020-ban Luxemburg is ingyenessé tette a tömegközlekedést – a 47 milliós Spanyolország azonban márcsak a mérete miatt is új szintet jelent.
A spanyol intézkedés alapvetően az egyre akutabbá váló gazdasági problémákra adott válasz, amit Pedro Sánchez kormányfő a legújabb válságcsomagjában jelentett be, együtt a spanyol nagybankokra és energiavállalatokra kivetett extraadóval, az alacsonyabb keresetűeknek adott 200 eurós egyszeri állami juttatással, szociális lakásépítési programmal és más baloldali elemekkel. Ezt az egyre romló támogatottsággal bíró (a PSOE a hetekben a tartományi választásokon sima vereséget szenvedett egyik hagyományos bázisának számító Andalúziában) szocialista miniszterelnök erős szociális retorikával tálalta:
„Minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy megvédjem a munkásosztályt az országban.”
Az idáig bejelentett gazdaságvédelmi és antiinflációs (a spanyol áremelkedés is már tíz százalékos) intézkedések becsült költsége meghaladja a 15 milliárd eurót, az extraadókból azonban két év alatt ennek csak nem egészen a felét remélik beszedni. A növekvő költségvetési hiány mellett azonban Spanyolországban az ingyenes vasúti közlekedést is számos bírálat éri, a politikai ellenzék mellett a tartományok és közlekedési szakértők részéről is.
A kormánynak az ingyenessé tétellel kettős célja van: egyfelől megpróbálják átterelni az autósokat a vasútra, csökkentve a környezeti kibocsátást, másrészt azt a gazdasági és energiaválságra adott szociális intézkedésként kommunikálják. A benzinárak Spanyolországban már meghaladják a(z újabb) lélektani határt jelentő két eurót, úgy, hogy az állam április óta literenként 20 cent kedvezményt ad rá. Júniusban a városi tömegközlekedésben is lejjebb vitték a jegyárakat 30 százalékkal (Katalóniában van, ahol több mint 50 százalékkal), és már ekkor 50 százalékos kedvezményt adtak a vonatokra is. Ez az, amit most 100 százalékra emeltek.
Ez a legnagyobb zónázó hálózattal rendelkező Madridban és Barcelonában sokaknak valóban jelentős megtakarítás lehet. A spanyol fővárosban 900 ezren használják naponta bejárásra a vasútat, hét regionális zóna van, a havi bérlet 29 és 93 euró között mozog. Az ingyenes négy hónap alatt tehát 370 eurót is megspórolhat egy ingázó. Az önkormányzatok szerint ez sokakat átcsábíthat a vasútra, de nem biztos, hogy a kitűzött célnak megfelelően valóban elsősorban az autós közlekedésből. Madridban a regionális vasút több irányban bír párhuzamosságokkal a metróval és az autóbuszokkal, és mivel azokért továbbra is fizetni kell, lehetséges, hogy inkább a közösségi közlekedésen belüli átstrukturálódás következik be. Erre a hálózat nincs felkészülve, járatsűrítésről egyelőre nincsenek konkrétumok.
„A tömegközlekedésnek általában nem szabadna ingyenesnek lennie, ez fenntarthatatlan. Észszerűbb lenne szociális bérletet adni azoknak, akiknek valóban szükségük van rá” – kommentálta a kormánydöntést María Eugenia López, a madridi egyetem közlekedési intézetének vezetője.
A katalán vezetés eközben pénzügyi felelőtlenséggel és populizmussal vádolja a kormányt. A döntés, ami az integrált jegyeken keresztül elvileg a helyi önkormányzatok által fenntartott városi közlekedést is érinti, „veszélyezteti a tömegközlekedés finanszírozását” – mondta Jordi Puigneró, az autonóm katalán kormány második embere.
„A teljes mai ingyenesség a holnapi megszorításokat jelenti”
Az északnyugati Galíciában azért bírálják az ingyenessé tételt, mert míg Madridban és Barcelonában (az összes spanyolországi zónázó 80 százaléka a két városban utazik) ez sokakat érint, az alig létező hálózat miatt náluk szinte semmit nem jelent a gyakorlatban.
Ez azonban tágabb problémát jelez, ami kisebb-nagyobb mértékben az egész országra vonatkozik. A spanyol vasúti közlekedést a maga 3600 kilométeres hálózatával a világ (Kína után) második legkiterjedtebb gyorsvasúti hálózata, az AVE fémjelzi. Az akár 350 km/h-s sebességre képes lila szuperexpresszek az első, 1992-ben átadott Madrid-Sevilla vonal óta teljesen átértelmezték a vasúti közlekedést az Ibériai-félszigeten, Madrid és Barcelona között például a korábbi hat óra helyett két és fél órára csökkent a menetidő.
A spanyol fővárost a tartományi fővárosokkal összekötő sugárirányú rendszer kiépítése a modern Spanyolország szimbóluma volt, a pártok a nemzeti egységesítés szempontjából politikailag is kiemelt projektként kezelték, és ebben nem számított a pénz. A kritikák szerint a megtérülési mutatókkal egyáltalán nem törődve, komolyan vehető költség-haszon számítások nélkül építették ki a hálózatot, amit aztán nem sikerült igazán kihasználni.
Bő három évtized alatt 53 milliárd eurót (vagyis minden spanyolra több, mint ezer euró költség jutott fejenként) öltek a projektbe (ebből 14 milliárd euró jött EU-s támogatásokból). Miközben minden erőforrást a presztízsprojektbe allokáltak, a hagyományos vasutat elhanyagolták. Éppen az AVE kiépítését megkezdő nyolcvanas években volt a legnagyobb vonalfelszámolási hullám. A hagyományos vasutat elavultnak tartották, a spanyol állami vasúttársaságot a francói korporatív rendszerbe mélyen integrálódott társaságként általános gyanúval kezelték, a meglévő hálózat felújításáról szóló terveiket lesöpörték. Ehelyett úgy gondolták, hogy a jövő csak a nagy távolságokat leküzdő gyorsvasúté lesz, az áruszállítást pedig teljesen átvitték a közutakra.
A kritikák szerint a gyorsvasúti hálózat csak tovább erősítette az egészségtelen centralizációt és növelte a régiók közötti különbségeket: a gazdagabbak még gazdagabbak lettek, a szegények még inkább lemaradtak. A gyorsan néptelenedő spanyol vidékek egyre inkább a vasútvonalaikat is elvesztették, hasonló folyamattal és érvekkel, mint amiket Magyarországról is ismerhetünk: lerohasztott infrastruktúra, növekvő késések, megszüntetett vonatpárok, majd az emiatt bekövetkező utasszám-csökkenésre, kihasználatlanságra hivatkozó újabb megszüntetések körkörös logikája érvényesült Spanyolországban is.
A helyi vasút így Spanyolországban is többé-kevésbé le van rohadva. Így most egy olyan közlekedési szegmens ingyenessé tételével akarják csökkenteni a szociális feszültségeket, amit korábban módszeresen elhanyagoltak. Ahogy az Ibériai-félsziget széles nyomtávú vasúti hálózata (ez alól csak az „európaizált” gyorsvasúti rendszer jelent kivételt) is el van szakadva a kontinens többi részétől, ennek a problémakomplexumnak is vannak jellegzetes spanyol vonásai. Legalább annyi azonban a számunkra is ismerős probléma: egy sokáig mostohagyerekként kezelt közlekedési rendszertől várnák a megoldást, miközben a források továbbra is inkább kiemelt presztízsprojektekre mennek.
Pedig, mint arra spanyol vasútpárti kezdeményezések is felhívják a figyelmet: egy 450 méter hosszú tehervonat (ennél jóval hosszabb szerelvények is vannak Európában) húsz kamion rakományával egyenértékű terhet szállít, mindezt kevesebb mint feleannyi szennyezőanyag-kibocsátás mellett. A vasút revitalizálása közérdek lenne, de a körültekintés nélküli intézkedések veszélyeit a sokkal fejlettebb hálózattal rendelkező németországi tapasztalatok is mutatják: az olcsó jegy miatt hirtelen megnövekedett utasszámot a rendszer nem bírja el, a túlzsúfolt vonatok Németországban is kezdenek lepusztulni, és az egyre több betegszabadság is mutatja, hogy a vasutasok a teljesítőképességük határán vannak.
Világ
Fontos