A hangosan vétózó Magyarországgal is túl kicsi lehet a német tábor a kínai vámok ellen
Magyarország ellenzi, ezért nem fogja megszavazni, hogy az Európai Unió magasan tartsa a Kínában gyártott elektromos hajtású autók vámját – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az egyébként már korábban is hangoztatott magyar álláspontot.
Számokban: az általános importvám mértéke jelenleg 10 százalék, júniusban azonban az Európai Bizottság a Kínából behozott e-autókra gyártótól függően további 17,4-38,1 százalék közötti terhet rótt ki – ideiglenesen. A tagállamok szavazni fognak arról, hogy ez megmaradjon-e.
Felülnézet: a Bizottság azután vetette ki a vámot, hogy vizsgálatában arra jutott, a kínai e-autók részben azért lehetnek olcsók, mert nagy állami támogatásokat kapnak az ottani gyártók. Az indoklás szerint a magas vámokkal csak egyenlővé teszik a versenyt, Kína azonban ezzel az érveléssel nem ért egyet, és várhatóan hasonló ellenlépéseket tesz, ha a vámemelés megmarad.
Mit mondanak ők? Az uniós tagállamok erősen megosztottak a kérdésben, mert helyzetük gyakran eltérő, és érdekeik nem esnek egybe. Júliusban egy nem ügydöntő előzetes szavazáson
Magyarország mellett Szlovákia, Ciprus és Málta egyértelműen ellenezte a magas vámot;
11 tagország, köztük Németország, Svédország és Ausztria tartózkodott;
10 ország, köztük a francia-olasz-spanyol-lengyel négyes támogatta a vámemelést;
Csehország és Görögország nem nyilatkozott.
Tágabb kontextus: dönteni az Európai Tanácsban kell majd, várhatóan októberben. Legalább 15 tagállam egyetértésére lesz szükség úgy, hogy azok legalább az unió lakosságának 65 százalékát adják. A döntés azért különösen nehéz, mert:
A lépés kereskedelmi háborúhoz vezethet, ami minden iparágban lerontja a Kínába áramló export-import lehetőségét, ennek hatása attól függ, hogy az adott ország mennyire kitett a kínai piacnak.
Többek között az európai zöld átálláshoz szükséges, de Kínában gyártott import eszközök is nagyon megdrágulhatnak, ez veszélyezteti az uniós célok elérését és növeli az európai lakosság terheit.
Megnehezül a Kínában működő vagy ottani partnerekkel dolgozó európai cégek élete, sőt a Kínában gyártott elektromos BMW-k és Teslák is drágulnak Európában.
Alulnézet: az erős kínai kitettség és kölcsönös egymástól való függés miatt az extra vámot végső soron nemcsak a német kormány, de még a német autóipar sem támogatja, annak ellenére sem, hogy azzal lélegzetvételhez jutna a szorongatott helyzetében. A spanyol kormány is arra kérte a Bizottságot, hogy gondolja újra a terveit.
Magyarországnak az erős gazdasági függés miatt elemi érdeke, hogy a német autóipar hosszú távon is globálisan erős maradjon, és bár nem ezt hangoztatja, de ennek megfelelően vétópárti.
Kisebb súllyal esik most latba, hogy magas vámok mellett a kínai gyártóknak egyébként nagyobb szükségük lenne olyan unión belüli üzemeket építeni, mint amit például a BYD tervez Szeged határában.
Igen, de: az EU kezdi komoly bajba sodorni magát, mert pont a zöld célok érdekében döntött úgy, hogy 2035-ig kivezeti a belsőégésű motorokkal hajtott autók értékesítését, de a piac nem úgy viselkedik, ahogy azt várták. Kiderült, hogy
nagy állami támogatások nélkül nincs megfelelően nagy lakossági kereslet az e-autók iránt,
az európai autógyártók csak lassan és költségesen állnak át az e-autók gyártására,
és nem várt módon elég gyorsan kezdenek teret veszteni a kínai versenytársakkal szemben.
Mi következik? Miután Valdis Dombrovskis uniós biztosnak egyelőre nem sikerült tető alá hoznia Kínával egy olyan kompromisszumos megállapodást, amellyel a Bizottság arculatvesztés nélkül kihátrálhatna az ügyből, és a tagállamoknak is elfogadható lenne, elképzelhető még a vámok részleges megtartására tett javaslat is, de októberben végül szavazni kell az ügyben.
Az uniós matematika alapján Németországnak nagyon nehéz dolga lesz, ha vétót szeretne elérni. Ehhez a júliusban tartózkodó országok döntő részét maga mellé kellene állítania, vagy a vám mellett álló nagy lakosságszámú tagállamokból kellene átfordítani valamelyiket, erre leginkább Spanyolország vagy Olaszország lehet hajlandó.
Növekvő kereskedelmi és pénzügyi kellemetlenséget okoznak Oroszországnak és Kínának az Egyesült Államok legújabb pénzügyi fogásai, amelyeket újabb szankciók követhetnek.
Magyarországon 26 százalék volt tavaly a dohányosok aránya, az új szabályokat a hevített dohánytermékekre és elektronikus cigarettákra is kiterjesztenék.
Két év múlva kezdődhet a ferihegyi repülőtérre vezető út felújítása. A projekt felpörgetése valószínűleg nem teljesen független az újból előkerülő olimpiarendezési elképzelésektől.
Féláron sem adott ajánlatot senki a Tungsram 2 milliárd forintra értékelt védjegyeire. Közben a vállalat két gyárának már új tulajdonosa van, a harmadikat pedig most árulják.