Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. november 27. 15:04 Világ

Jókora földgázmező segíthet majd újjáépíteni a Gázai övezetet

Bár a Gázai övezetben a tűzszüneti megállapodás nyomán éppen hallgatnak a fegyverek, annak lejárta után valószínűleg újraindulnak majd az október 7-i terrortámadást elkövető Hamász felmorzsolását célzó izraeli támadások. De a gázai infrastruktúra és lakásállomány már eddig is hatalmas károkat szenvedett, helyreállítása valószínűleg évtizedes munka lesz.

Ha egyszer véget érnek a harcok, és létrejön valamilyen új megállapodás Izraellel, a helyreállítás költségeinek fedezésében fontos szerepet játszhat a még 2000-ben feltárt gázai tengeri földgázmező, amely az akkori két fúrás alapján mintegy 40 milliárd köbméter gázt rejt – írta meg az oilprice.com.

Akkoriban az oslói megállapodás keretében Izrael is elismerte a palesztinok jogát a szóban forgó tengeri terület gazdasági kiaknázására, nemrég pedig Amos Hochstein, az amerikai elnök energiabiztonsági főtanácsadója egy lapnak megerősítette, hogy az Egyesült Államok szerint ez a természeti kincs továbbra is a palesztinokat illeti. Idén júniusban az izraeli kormány is megadta előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy elkezdődjenek a munkák a mező kiaknázására, de a mostani helyzet ezt természetesen lehetetlenné teszi.

Ahogy az már lenni szokott, ezzel kapcsolatban is megjelentek az összeesküvés-elméletek, miszerint Izrael részben azért indította a háborút, mert ezt a gázmezőt is ellenőrizni akarja. Hochstein ezt alaptalannak nevezte, már csak azért is, mert Izrael sokkal nagyobb gázkincset birtokol a partjai közelében, és ennek már a kitermelése is javában zajlik. Amikor október 7-ét követően egy időre bizonytalanná vált az Izraelhez tartozó, szintén tengeri Tamar földgázmező kitermelésének jövője, az meglökte az európai gázárakat is.

A gázai 40 milliárd köbméter önmagában valóban nem olyan hatalmas mennyiség (nagyjából Magyarország négyévnyi fogyasztását fedezné), de egyrészt így is fontos bevételi forrás lehet egy jövőbeli gázai palesztin kormányzat számára, másrészt jó eséllyel lehet még további földgáz is a közelben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAranykor, visszafejlődés, stagnálás: már a bombázások előtt is egyre romlott a gázai gazdaság helyzeteÖnálló országként a világ negyven legszegényebb országa között lenne a Gázai övezet. De mi az oka annak, hogy még Ciszjordániánál is háromszor szegényebb?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ földgáz Gázai övezet Izrael palesztin-izraeli konfliktus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.