Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. október 10. 09:25 Világ

A világ legmilitarizáltabb országában két civilre jut egy katona

A Hamasszal szombat óta háborúban álló Izrael a világ egyik legnagyobb bevethető katonai állománnyal rendelkező országa. A férfiak három, a nők közel két évet töltenek a seregben, és a sorkötelesek 80 százaléka valóban fegyveres szolgálatot tesz.

  • A 9 milliós lakosú Izraelben így a 170 ezres honvédség mellé közel félmillió tartalékost lehet bevetni. Közülük 300 ezren az elmúlt négy napban kaptak is behívót.
  • Így az izraeli társadalom 7,6 százaléka bevethető egy háborúban. Ez kiemelkedő arány, de csak a hatodik legmagasabb a világon. A toplista az International Institute for Strategic Studies londoni thinktank nemzetközi adatbázisa alapján így néz ki*2021-es adatok szerint, vagyis az orosz-ukrán háború haderőfejlesztései ebben még nincsenek benne:

A kommunista Észak-Korea 7,7 millió fegyveres állománya a tejes lakosság 30 százalékát teszi ki, közülük 5,9 millióan a párt Munkás-Paraszt Vörös Milíciájába, vagyis a helyi Munkásőrségbe tartoznak. Dél-Koreában 3 millió tartalékos és ugyanannyi paramilitáris állomány vethető be. Az észak-koreai pártkatonaság toborzóvideója:

  • A harmadik Kuba után a hetekben Hegyi-Karabahot elvesztő Örményország következik, de ott van a top 15-ben Azerbajdzsán is. Európában Ciprus, Törökország, Görögország és a Moszkva alá rendelt Belarusz van az arányaiban legnagyobb személyi állománnyal rendelkező országok között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ észak-korea haderő Izrael sorkatonaság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gajda Mihály
2025. március 25. 17:13 Világ

Nem lenne gond az energiaárakkal, ha akadálytalanul jönne Közép-Ázsia olaja és gáza

Az Oroszországot elkerülő vezetékeket nagyjából 30 éve kezdték el kiépíteni, a nyugati kapuként szolgáló Azerbajdzsánban a magyar tőke is megjelent.

Fontos

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.

Stubnya Bence
2025. március 26. 16:21 Pénz, Vállalat

Máltai bankot venne az OTP a helyi sajtó értesülése szerint

Az értesülést az OTP nem kommentálja, de ha tényleg megvenné a HSBC helyi leányát, ez lehetne az első Kelet- és Közép-Európán kívüli leányvállalata.