56-ban fasiszták lázadtak, hiba volt kivonulni Magyarországról Putyin új történelemkönyve szerint

1956-ban lázadó radikálisok, a fasiszta Magyarország volt katonái fogtak fegyvert, rengeteg gyilkosságot követtek el, még a sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek – ez olvasható az 56-os forradalomról az új állami orosz tankönyvben, amiből szeptembertől kötelező jelleggel fog minden 17 éves tanulni Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig.

Az új 11.-es tankönyv, melynek megírását Putyin tanácsadójára, Vlagyimir Megyinszkijre bízta, az orosz emlékezetpolitika és „hazafias nevelés” erősítésének fontos mérföldköve. Sokkal inkább nyílt propaganda, mint bármiféle történettudomány – közel száz oldal foglalkozik Putyin uralkodásának éveivel, 18 pedig a „különleges katonai művelettel”, vagyis az Ukrajna elleni invázióval.

Az „ukrán neonácizmus” című alfejezet szerint Ukrajnában a kilencvenes évek óta már több generáció „Oroszországgal szembeni ellenszenvvel, neonáci eszméken nevelkedett”, az ukrán hadsereg pedig a NATO parancsait követve saját polgárait emberi pajzsként használja, nem engedi, hogy elhagyják lakóhelyeiket. A tankönyv szerint „ilyen brutális taktikát a saját területén még egyetlen hadsereg sem alkalmazott a világtörténelemben”. Szerencsére az orosz hadsereg „kategorikus parancsa, hogy semmilyen körülmények között nem lőhet lakott területeket” – legalábbis ebben az alternatív valóságban.

Miután a Meduza szerkesztőségén keresztül hozzájutottunk az új tankönyvhöz, először azt néztük meg, milyen magyar vonatkozások vannak benne. A leghangsúlyosabb rész 1956 tárgyalása (bár csak két bekezdés szól róla), amit a ledöntött Sztálin-szobor fotójával illusztrálnak.

1956 tárgyalása a 11.-es tankönyvben.

Hozzá a szöveg:

„Sztálin személyi kultuszának kritikáját számos kelet-európai országban felhasználták a szovjetellenes erők. (…) A magyar válságot a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék akciói katalizálták. A Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, és segített a magyar hatóságoknak a tiltakozás elfojtásában.”

Némileg emlékeztet az ukrajnai narancsos forradalmak magyarázatára: ahogy Ukrajnában is a fasizmus és az amerikai felforgatók a fő ellenség, 1956-ról is hasonló szellemben írnak. Az orosz iskolákban ez alapján fasiszta múltú radikális fegyveresekről és nyugati operatív műveletekről fognak tanulni a magyar forradalom kapcsán.

Ez lényegében megegyezik az évtizedeken át sulykolt szovjet 56-értelmezéssel, amihez mostanra teljesen visszatért a putyini Oroszország.

Ugyanezt képviselik a csehszlovákiai bevonulás kapcsán is, ahol „a polgári engedetlenség zavargásairól” írnak. Természetesen ekkor is a szovjet tankok voltak a békehozók: „A városok és községek lakói gyűléseket tartottak, blokkolták az autópályákat, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták a tankokat. A szovjet csapatok nem engedtek a provokációknak, és nem viszonozták a tüzet.”

Az orosz történelemkönyv első fele nagyrészt a szovjet örökség rehabilitálásáról, a második pedig Putyin ünnepléséről szól. Hogy a sztálini terror legdurvább, háború előtti időszakáról mi szerepel majd, majd jövőre derül ki, amikor a korábbi évfolyamok új egységes tankönyvei is kijönnek. Ebben az 1945-nél kezdődő kötetben, bár szó esik a katonatisztek elleni ötvenes évekbeli koncepciós eljárásokról és a csak Sztálin halála miatt félbehagyott orvosperekről, Sztálinnal kapcsolatban jóval több a pozitív értékelés.

A tankönyv szerint 1945 után „a vezető tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt”, „a Párt élvezte az emberek bizalmát”, a villamosenergia-termelés pedig az újjáépítés alatt többszörösére nőtt. A gulágra küldött meghurcoltakról annyi derül ki, hogy „a megszállók egykori kollaboránsait következetesen azonosították és börtönökbe, táborokba zárták”. Ártatlan áldozatokról nem tudni.

A keleti blokk szovjetizálása a meghatározó narratíva szerint nem a megszállás következménye, hanem lényegében a hála eredménye volt. „A szovjetbarát erők győzelme a kelet-európai országokban a Szovjetuniótól kapott hatalmas anyagi segítségnek is köszönhető. De a döntő tényező a Szovjetunió nemzetközi presztízse volt, amely a náci zsarnokságtól való megszabadulást hozta el az európai népeknek” – állítja a tankönyv, miközben a kommunista pártok hatalomátvételét taglalja. A meghamisított választásokról, a versenytársak kizárásáról, szalámitaktikáról, elhurcolásokról nem ejtenek szót.

A tankönyv alapján úgy tűnhet, hogy Oroszország pénzzel, beruházásokkal és szakemberekkel önzetlenül támogatta a többi szovjet tagköztársaságot, még a legfejlettebb baltiak is mindent neki köszönhetnek. De a Szovjetunió története, főleg az ötvenes és a hetvenes években itt amúgy is gazdasági-technológiai-tudományos sikertörténet. „A Szovjetunió soha nem látott magasságokba jutott: megnyitotta az emberiség előtt az utat az űrbe, lenyűgöző eredményeket ért el a tudomány, az orvostudomány és az oktatás fejlődésében.”

Putyin állítólag egy korábbi tankönyv sztálingrádi fejezetét hiányolva csapott 2021-ben az asztalra, hogy most már elég, újra kell írni a történelemtankönyveket, nincs több helye az egyrészt-másrésztnak. A munka felügyeletével említett tanácsadóját, Megyinszkijt bízta meg. Ő amolyan amatőr áltörténész a politikai funkció mellett, történelemről vallott felfogását szemlélteti az epizód, amikor kulturális miniszterként kirúgta a moszkvai levéltár vezetőjét, mert az megkérdőjelezte a nagy honvédő háború éppen megfilmesített legendája, a német tankoszlopot Moszkva előtt az élete árán megállító 28 katona sztorijának történelmi hitelességét.

Bár Megyinszkij maga nem történész, mégis van doktorija történettudományokból. Ezt az illetékes testület hiába próbálta visszavonatni, amikor kiderült, hogy a bibliográfiája teljes kamu, a saját hivatkozott publikációi sem léteznek, mottónak pedig egy holokauszttagadó szerző szövegét választotta arról, hogy „az igazság és a történelmi munka megbízhatóságának abszolút mércéjét Oroszország nemzeti érdekeinek mérlegelése” adja.

Tankönyve is ebben a szellemben tisztítja meg a salaktól és a történelmi objektivitás burzsoá maradványától a szovjet történelmet, hogy azt a Sztálint amúgy is egyre szélesebb körben rehabilitáló putyini rendszer a nagyhatalmi-birodalmi dicsőség szempontja alapján használhassa tetszése szerint.

Ebben a putyini paradigmában a XX. század nagy tragédiája a Szovjetunió szétesése, a negatív főhős pedig a nyugati népszerűséget hajhászó, egyoldalú engedményeket tevő Gorbacsov. Ez a 2023-as orosz tankönyv ezért „elhamarkodott reformokról” ír a glasznoszty és a peresztrojka kapcsán, melyek végül az állam szétveréséhez vezettek.

Az 1987-es leszerelési tárgyalásokra kiadott magyar bélyeg képe az orosz tankönyvben

A szovjet szatellitállamok, többek között Magyarország elengedését is óriási hibának tartja a hivatalos orosz történelemkönyv. „1989-ben megkezdődött a szovjet csapatok egyoldalú kivonása Kelet- és Közép-Európából. Ez egy különösen átgondolatlan döntés volt, mert a szovjet katonai jelenlét gyengülése a szövetséges országokban a nacionalista és szovjetellenes érzelmek erősödését okozta”, és ezzel megszakadtak a Kelet-Európához fűződő hagyományos kapcsolatok.

A Gorbacsovnak tett állítólagos nyugati ígéretek megszegése – melyek orosz értelmezésben arról szóltak, hogy a NATO nem bővül kelet felé – újabban a Nyugat árulásának, Oroszország semmibevételének sarokköve Putyinnál. Természetesen így van a hivatalos történelemkönyvben is. A rendszer alapító mítosza szerint a nemzetközi megaláztatásokból és a kilencvenes évek „zavaros évtizedeiből”, a jelcini korszak újabb „szmutájából” a kiút a Putyin által sikerre vitt geopolitikai koncepcióváltás volt, ami újra felemelte Oroszországot. Betetőzése pedig az ukrajnai háború és „az orosz földek összegyűjtése”. A tankönyv megfogalmazásában, a dél-ukrajnai megyék egyoldalú elcsatolására utalva:

A modern történelem legfontosabb eseménye volt a csatlakozás, vagy inkább történelmi földjeink visszatérése a Föderációhoz. Kétségtelen, hogy a Nyugat által támasztott kihívás erősebbé teszi országunkat, és még egységesebbé a soknemzetiségű orosz népet. Nektek, apáink és nagyapáink dicsősége örököseinek, meg kell sokszoroznotok hazánk dicsőségét és erejét. És legyen Oroszország történelme igazi támaszotok és segítsen benneteket a sikerben!

A történelem itt elsősorban a hűséges alattvalóvá nevelés eszköze. Az orosz emlékezetpolitika ugyanakkor a tankönyvek átírását úgy tálalja, mint a nyugati dezinformációs műveletek elleni határozottabb fellépést. Ebben a beállításban a „Nyugat” a tulajdonképpeni történelemhamisító: ők rombolják le indokolatlanul a szovjet katonai emlékműveket, ők terjesztik a konferenciákon, hogy Oroszország a barbár Arany Horda örököse – legalábbis az állami orosz ideológusok ezt állítják a hazai közvéleménynek. Új tankönyvekre is a megfelelő kiigazítás céljából van szükség. És most végre – hangsúlyozza az Orosz Hadtörténeti Intézet igazgatója – Sztálin szerepe is objektíven van leírva, mint aki „egyértelműen megvédte a szovjet külpolitika érdekeit – nem úgy, mint a Soros által finanszírozott kilencvenes évekbeli tankönyvekben”.

Esetleges hazai asszociációk nem csak itt juthatnak eszünkbe az orosz állami tudattermelés kapcsán. Az oktatási reform az újraírt egyentankönyvek mellett „a hagyományos értékek” (ezek védelméről tavaly született elnöki rendelet) hangsúlyozásán és a hazafias nevelés további erősítésén alapszik, miközben az állam az egységes minőségbiztosítást és a pedagógus státuszok rendezését hangsúlyozza. Az aktuális kulcsszó a „szuverén oktatási rendszer”, és az irányt jelzi, hogy a katonai alapkiképzés a szovjet idők után újra visszakerül a tanrendbe, a heti kötelező zászlófelhúzást és himnuszéneklést pedig már tavaly behozták. Most éppen a Nagy Honvédő Háború iskolai múzeumainak fejlesztése van soron – a hősportrék közé már az ukrajnai háború orosz katonaáldozatai is bekerülnek majd.

Kit ne lelkesítene ez? De ha nem elég, az Oroszország elleni szankciók újabb ~~ablakokat~~ ajtókat nyitnak meg. Hiszen, mint a 11.-es történelem tankönyv írja a középiskolás gyerekeknek:

„Oroszország ellenállt a csapásnak, és gyorsan tudott alkalmazkodni az új körülményekhez. A külföldi cégek távozása után számos piac nyílt meg előtted. Lehetőségek nyíltak egy fantasztikus üzleti karrierre a saját startup vállalkozásodban. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Ma Oroszország a lehetőségek igazi földje.”